A tiszadobi Andrássy-kastély udvarán (az egykori Gyermekvárosban) van egy betonpálya (derékig érő kiskapuval), melyen tízegynehányan is eltriblizhetnek a játék kedvéért.

A sors úgy hozta, hogy Ratkó József barátom komoly visszérproblémái és kezdődő ízületi fájdalmai ellenére a nyolcvanas évek legelején játszani akart: egy az egyben. Tetszett a dolog veleje: én vagyok a kapus, a csatár és a hátvéd egy személyben. Ilyen meccsben még veszíteni is érdemes. A kihívást el kellett fogadnom annak ellenére, hogy Gottdiener Sándor - később NB I-es focistává avanzsált osztálytársam -, még a középiskolai évek kezdetén fölvilágosított arról, hogy miért nem tudok focizni.

- Amikor mégy a labdára, attól az életed függ. Neked azt a labdát birtokolnod kell!

- Ja, Sanyi, annyit nem ér meg az egész, hogy mindig a nyakadon lihegjek. Egy lefutásban, cselben, passzban még benne is vagyok, de hogy még birkózzak is, abban nem.

- Ezért vagy dilettáns a focihoz - veregetett vállon, mint egy hülye gyereket.

De Tiszadobon Ratkó focizni akart gyöngülő lábával. Később is láttam, hogy fölszaladt a lépcsőházban az emeletre, pedig nem kis fájdalmai lehettek. Le akarta győzni a fájdalmat.

A nyáresti grundfoci számára siralmasan indult, nem volt dicsőség lefutni, ráadásul a cselei sem jöttek be. Még az én botlábamba is elakadtak a labdái. Jó, jó: mindig vezetek egy góllal, s majd 6:5-re nyerek. Ez a vereség neki sem megalázó, én meg kevesebbet futkározok a magyar alkonyatban.

Hanem Jóska elszánását nem kalkuláltam a végeredménybe. Gürcölt. Akkora győzni akarással, hogy fordítva történt minden, s bizony ő vezetett 5:4-re a hat gólig tartó meccsen. Sebaj, most majd bedobok mindent a győzelemért!

Elkéstem vele. Egy kóbor labdát megszerezve valami elképesztő módon a félpályáról jobb külsővel odatűzött. A bőr a vinkliről a betonra két gyorsat pattant, s aztán idegtépő lassúsággal becsorgott a képzelt gólvonalon túlra.

Az eleganciával nem lehet vitázni. Életem legszebb grundfocis gólját kaptam.

Na, jól van, Ratkó, győztél! Hanem a mennyei grundon én foglak kihívni egy visszavágóra. Lábad baja ott elmúlik, s talán belőlem is eltűnik a kisasszonyfocis álhumánum. Egyenlő erők leszünk, 6:4-es barátom!