Rubin Szilárd: Aprószentek. Magvető Kiadó, Bp., 2012

1953 októberétől 1954 augusztusáig egy sorozatgyilkos öt 13 és 17 év közötti lányt ölt meg Törökszentmiklóson, egy valamivel idősebb ellen pedig gyilkosságot kísérelt meg, ám kiszemelt áldozatának sikerült elmenekülnie.

Mint a szerkesztő utószavából megtudjuk, Rubin Szilárd élete végéig birkózott ezzel a témával, és noha közben több kötetet is publikált, az Aprószentek megírását nem fejezte be. Hátrahagyott kézirataiból, feljegyzéseiből Keresztesi József szerkesztette egységes egésszé a kötetet, amely három fő részből, valamint bevezetésből, továbbá a szerző és a szerkesztő utószavából áll.

A bevezetés a szerző szubjektív hangú vallomása a kötet megszületésének körülményeiről, találkozásairól azokkal, akik közreműködtek a könyve megírásához szükséges információk összegyűjtésében. Már itt ízelítőt kap az olvasó a szegénységben, elmaradottságban élő emberek sivár világáról, és a bizalmatlanságról, amely még a gyilkosságok után egy jó évtized múlva is jellemző volt az üggyel kapcsolatban.

Az első, a leghosszabb rész a bűncselekmény-sorozat története. Egymásután, nyomtalanul tűnnek el kislányok a városban. Nincs holttest, nincs igazi nyom, amelyen a rendőrség elindulhatna. A nyomozás megkezdődik, de nincs eredménye. A félelem pedig egyre növekszik a városban; a szülők már nappal sem akarják kiengedni a gyerekeket az utcára, és mint ilyenkor szokásos, képtelen magyarázatokkal próbálják magyarázni a magyarázhatatlant. Fölmerült a vérvád (a gyilkosságsorozat hét-nyolc évvel a kunmadarasi pogrom után történt), gyanúba keverték a Budapest–Moszkva-telefonvonalat Törökszentmiklós határában őrző szovjet katonákat, de a rendőrség nem találta a gyilkost, és közben újabb gyerekek tűntek el.

Jancsó Piroska, ahogy rendőri nyelven mondják, többször is a rendőrség látókörébe került, de nem találtak ellene bizonyítékokat. Többen is látták a gyerekekkel azok eltűnése előtt, máskor pedig a gyerekek egyes megkerült ruhadarabjairól derült ki, hogy ő adta el őket, de mindig adott logikusnak tűnő magyarázatot a nyomozóknak.

A rendőrség ebben az ügyben korántsem állt a helyzet magaslatán. Szakszerűtlenség, felületesség jellemezte a munkáját, és ez jócskán hozzájárult ahhoz, hogy a sorozatgyilkos tíz hónapig garázdálkodhatott a városban.

Jancsó Piroska lebukásához végül véletlenek sorozata vezetett el. Egyik kiszemelt áldozata, az előzőeknél idősebb nő, akit álmában akart dróthurokkal megfojtani, az utolsó pillanatban fölébredt, dulakodás után sikerült elmenekülnie, és följelentést tett a rendőrségen. A sorozatgyilkos nem volt ravasz bűnöző, vagy talán már véget akart vetni az egésznek: nem menekült, nem rejtőzött el, megvárta, hogy a rendőrök őrizetbe vegyék.

Ám az ügy itt még nem ért véget. Jancsó Piroska ellen gyilkossági kísérlet miatt kezdtek nyomozni, és most már komolyabban fölmerült ellene a gyanú a gyilkosságok miatt is, de egyelőre nem találtak bizonyítékokat. Még a házkutatás során előkerült gyermekruhák sem számítottak döntő bizonyítéknak. Ismét a véletlen játszott a nyomozók kezére. Egyikük, szinte véletlenül, fölfedezett egy vaslapot a gyilkos lakóhelyéül szolgáló ház tornácán, és amikor fölnyitották, kiderült, hogy egy régi kút van alatta, amelyben fölfedezték a meggyilkolt gyerekek holttestét.

A második rész nem kevésbé izgalmas témája a gyilkos személyisége, környezete. Az író azt vizsgálja, mi vezethet egy húszéves nőt arra, hogy sorozatgyilkossá váljon. Jancsó Piroska más körülmények között talán értelmes életet élhetett volna. Általános vélemény szerint jó eszű, a világ dolgai iránt érdeklődő lány volt. Rendszeresen olvasott, kedvence volt a Robinson és a Gulliver utazásai, szeretett festeni, rajzolni. Abból a világból azonban, amelybe beleszületett, még a nagy társadalmi változások idején is csak ritka szerencsével lehetett volna kitörni, és neki nem volt szerencséje. Az anyja prostituált volt, a közvélekedés szerint egy fél kiló szalonnáért bárki megkaphatta. Az apját ismerte, de a jómódú gazda nem vállalta az apaságot, nem vett róla tudomást. Igénytelen módon, egyik napról a másikra, rendetlenségben, piszokban éltek az anyjával; ha néha volt is pénzük, azonnal elköltötték, a környezetük bizalmatlanul és megvetően kezelte őket. Jancsó Piroskában talán ez a megvetés, kiközösítettség eltorzult, lázadó érzelmeket szított a környezet ellen, és ez vezette a gyilkosságokhoz. Mindez azonban csak föltevés, mint ahogy az is, hogy perverzióra való hajlama is közrejátszott az eseményekben: kielégülést szerzett neki áldozatai haláltusájának látványa.

A szolnoki megyei bíróság Jancsó Piroskát halálra ítélte, és az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta. Anyját első fokon a gyilkossági kísérletben való bűnrészességéért (mint bűnsegédet) két és félévi szabadságvesztésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság ezt halálbüntetésre változtatta, miután a lánya azt vallotta, hogy a gyilkosságokban is segédkezett. Végül az asszony életfogytiglani szabadságvesztést kapott, és egy börtön elfekvőjében halt meg.

A harmadik rész arról szól, hogy az áldozatok családjai hogyan élték át az eseményeket, milyen nyomot hagyott bennük, amit kénytelenek voltak átélni. Az író számára ezek is mélyen megrendítő tapasztalatok voltak. Nem csupán a szenvedés, az elkeseredettség és a tehetetlenség megnyilvánulásai rendítették meg, de az önszuggesztió sajátos megnyilvánulásai is. A szülők ugyanis nem voltak hajlandók felismerni gyermekeiket a kútból felhozott holttestekben, noha az első áldozat kivételével mások számára még felismerhetők maradtak. Talán ezzel a kétségbeesett magatartással próbálták életben tartani a reményt önmaguk számára, hogy a gyermekeik valami csoda folytán még előkerülhetnek.

Nehéz volna meghatározni az Aprószentek műfaját, miután többféle műfaj elemei keverednek benne. Bűnügyi regény, riportkönyv, pszichothriller is, és ezek együttese valami sajátos, szokatlan minőséget ad. Maga a szerző is állandóan jelen van a könyvben, szinte lépésről lépésre följegyzi benyomásait, és azonnal elemzi, értelmezi is őket. A műfaj meghatározhatatlansága azonban nem válik a könyv hátrányára, mindvégig képes lebilincselni az olvasó figyelmét.