Jenei Gyula

2020/2 - Lányok, levelek, Simonyi2019/4 - Négerek2016/4 - Az irodalomóráktól a Nyersig (Beszélgetés Balogh Ádámmal)2016/3 - Merj mást gondolni, mint amit én! (Levélinterjú az irodalomtanításról Fűzfa Balázzsal, Karádi Zsolttal, Nényei Pállal, Simon Ferenccel)2015/3 - Magyarul lélegezni (Beszélgetés Ahmed Amrannal)2013/4 - A költészet mint dokumentum (Beszélgetés Molnár H. Magorral)2013/3 - „Mindenkit sok szerep vár” (Beszélgetés Matuz Jánossal)2013/2 - Az írás mint terápia is (Beszélgetés Sepsi Lászlóval)2013/1 - Munkák, metaforák (Beszélgetés Toroczkay Andrással)2012/4 - A saját történet keresése (Beszélgetés Mrena Juliannával)2012/3 - Magyar, történelmi, regény (Beszélgetés Bán Mórral)2012/2 - Az idő mindent kiforog (Beszélgetés Lázár Balázzsal)2012/1 - Költő, világ, varázs, mérnök(Beszélgetés Kele Fodor Ákossal)2011/4 - Kedves könyvek között (Beszélgetés Rékasy Ildikóval)2011/3 - Dinoszauruszok már akkor sem voltak (Beszélgetés Bistey Andrással)2011/2 - Mindig ugyanarra buszra szállunk fel (Beszélgetés P. Nagy Istvánnal)2011/1 - Otthontól hazáig (Beszélgetés Serfőző Simonnal)2010/4 - Mondatokkal szöszölni (Beszélgetés Darvasi Lászlóval)2010/3 - Egy családregény hálójában (Beszélgetés Saád Katalinnal)2010/2 - Hajnali szövegek (Beszélgetés Benedek Szabolccsal)2010/1 - A számonkérés kora Beszélgetés Várszegi Tiborral)2009/4 - Jégkorongozó a balletban (Beszélgetés Rentz Mátyással)2009/3 - A szív fehér füstjele2009/3 - A kortárs művek üzenetképesebbek (Bestélgetés Szenti Ernővel)2009/2 - „Élve megmaradva, meghalni volna jó” (Boldog, szomorú beszélgetés Dienes Eszterrel)2005/4 - „Nekünk már nem lesz forradalmunk... dologgá, tárggyá váltunk” (Levélinterjú Tar Sándorral)2005/2 - „Én már kivert kutya is itt akarok lenni” (Körmendi Lajos munkásságáról)2004/1 - Retus nélkül (Tabák Lajos meséli)2001/3-4 - Életmű a történelem árnyékában (Beszélgetés Ember Máriával)

A szív fehér füstjele

Szenti Ernő hetven(kedik)

szentis(ten!) verset kért (tibori szigorral)
a (vass-díjas) szerkesztő: ernő bátyámat
köszöntők hadában forgassak klaviatúrát,
szemet. istenem, hogy már hetven év emel
téged, s engem mindig huszonhárommal
kevesebb! jó körmendivel ültünk egy
szobában (na, hol? hát kardszagon!), akkor
ismertelek meg (még csak őszi volt szakállad,
nem ősz). lajosunk ugratott bőszen,
te szégyenlős, halk mosollyal álltad
a (szó)sarat, s felelgettél serényen. akkor is
bölcs voltál már, (mint a) kaporszakállú.
tudtad, hogy értelme nem sok, mégis
újrarajzoltad a világot tussal, ceruzával,
és munkás hajnalokon azóta is írsz fölénk
derűs, szép eget, édes ön- (és más)
bosszantásul vége nincs körkérdéseket.
léghajón ereszkedsz lélekmélybe,
s nyikorgó árnyak között örökös
emlékkököztetéssel keresed, ha nem is
kenyered és borod (hisz nálad is szerényebbek
a honorok!), de magad. csak meg ne emeld
magad! mert jön a sérv, gerincnyavalya,
s jaj, a jó bereki vízben (mikor szó érint szót)
se tudjuk visszafelé mosni az időt.
hetven! óh, jaj! oly kerek e szám, hogy
szánk jajgatni tud csak, mert tudjuk már,
a szív csöndbuborékká halkul a kőben.
de addig még jófajta pálinkával kínálgatsz
(spórolósan, hogy másoknak is jusson)
azon az örökesős, toronydőlős őszön
kétezer-egyben, ott a berekben.
s ja, el ne feledjem, kedves ernő: naná,
hogy a lemenő napnak is van sütnivalója!

Vissza a tetejére