Jenei Gyula

2023/4 - A versektől a politikáig – oda és vissza (Beszélgetés Markó Bélával)2022/4 - Szolnok, 20222022/3 - A novella mint buszmegálló (Beszélgetés Jánoki-Kis Viktóriával)2022/2 - Fotóalbum egy fekete lyukról2021/3 - A terepasztal költője (Beszélgetés Bordás Mátéval)2021/1 - Magányos farkas vagyok (Levélinterjú Jónás Tamással)2020/2 - Lányok, levelek, Simonyi2019/4 - Négerek2016/4 - Az irodalomóráktól a Nyersig (Beszélgetés Balogh Ádámmal)2016/3 - Merj mást gondolni, mint amit én! (Levélinterjú az irodalomtanításról Fűzfa Balázzsal, Karádi Zsolttal, Nényei Pállal, Simon Ferenccel)2015/3 - Magyarul lélegezni (Beszélgetés Ahmed Amrannal)2013/4 - A költészet mint dokumentum (Beszélgetés Molnár H. Magorral)2013/3 - „Mindenkit sok szerep vár” (Beszélgetés Matuz Jánossal)2013/2 - Az írás mint terápia is (Beszélgetés Sepsi Lászlóval)2013/1 - Munkák, metaforák (Beszélgetés Toroczkay Andrással)2012/4 - A saját történet keresése (Beszélgetés Mrena Juliannával)2012/3 - Magyar, történelmi, regény (Beszélgetés Bán Mórral)2012/2 - Az idő mindent kiforog (Beszélgetés Lázár Balázzsal)2012/1 - Költő, világ, varázs, mérnök(Beszélgetés Kele Fodor Ákossal)2011/4 - Kedves könyvek között (Beszélgetés Rékasy Ildikóval)2011/3 - Dinoszauruszok már akkor sem voltak (Beszélgetés Bistey Andrással)2011/2 - Mindig ugyanarra buszra szállunk fel (Beszélgetés P. Nagy Istvánnal)2011/1 - Otthontól hazáig (Beszélgetés Serfőző Simonnal)2010/4 - Mondatokkal szöszölni (Beszélgetés Darvasi Lászlóval)2010/3 - Egy családregény hálójában (Beszélgetés Saád Katalinnal)2010/2 - Hajnali szövegek (Beszélgetés Benedek Szabolccsal)2010/1 - A számonkérés kora Beszélgetés Várszegi Tiborral)2009/4 - Jégkorongozó a balletban (Beszélgetés Rentz Mátyással)2009/3 - A szív fehér füstjele2009/3 - A kortárs művek üzenetképesebbek (Bestélgetés Szenti Ernővel)2009/2 - „Élve megmaradva, meghalni volna jó” (Boldog, szomorú beszélgetés Dienes Eszterrel)2005/4 - „Nekünk már nem lesz forradalmunk... dologgá, tárggyá váltunk” (Levélinterjú Tar Sándorral)2005/2 - „Én már kivert kutya is itt akarok lenni” (Körmendi Lajos munkásságáról)2004/1 - Retus nélkül (Tabák Lajos meséli)2001/3-4 - Életmű a történelem árnyékában (Beszélgetés Ember Máriával)

Négerek


Szőcs Kálmán versére is
 
amikor az amerikai nagyváros repülőterén kilépek
a gépből, a mobilfolyosón hat piros kabátos
négert pillantok meg. az utasok áramlásától kissé
félrehúzódva, szorosan egymás mellett állnak
összecsukható tolószékeikkel. ők a személyzet.
asszisztensnek nevezik az ilyeneket. a betegek,
mozgássérültek beülhetnek kis kocsijukba,
és a biometrikus adatfelvétel, útlevél-ellenőrzés
pultjaihoz furikáztathatják magukat. később
a terminálban látom is valamelyiket, amint egy
sovány, öreg nőt tol éppen. ők hatan harminc
és ötven év köztiek lehetnek. nem úgy, hogy
harminc körüli az egyik, a másik meg ötven,
hanem külön-külön. kortalanok. mindegyikük
apró termetű. nagyon feketék, s csak véreres
szemük fehérje villan a piros kabátok fölött, ahogy
az utasokat pásztázzák. valahogy megnyugtató,
vagy nem is tudom, milyen lenne magasabb
társadalmi szempontból, ha fehér is lenne
közöttük. de nincs. megnyugtató lenne az is,
ha nem négernek kellene neveznem őket, mert
így belém köthetnek polkorrekt szóforgatók,
de nem tudom másként, mert nekem csak ócska,
régi értelmező szótáram van, s abban nincs
ennek a szónak pejoratív jelentése. pontosabban
van, de az a más neve alatt megjelenő műhöz
csekély díjazásért anyagot gyűjtő vagy
a fogalmazványt elkészítő személyt jelenti.
voltam már néger én is, írtam bérbe. s ha egykor
néger voltam, talán most is az vagyok.
mert válthat-e az ember bőrszínt, alakot?
vérmérsékletet. négernek lenni persze nemcsak
bőrszín és külső-belső adottságok kérdése,
hanem viszony is. négernek lenni kiszolgáltatottság.
ha néger vagy, inkább pincér vagy, és nem
vendég. ha néger vagy, inkább te viszed
a bőröndöt, minthogy neked vigyék. fehér
négerként nem tudom megszokni, hogy amikor
az amerikai nagyvárosban vendéglátóm megáll
egy étterem vagy szálloda előtt, négerek
nyitják ki az autó ajtaját. hirtelen nem is látom át
a helyzetet, csak hogy nyílik az ajtó, és egy
néger nyitja. mit akarhat? semmit. ez a munkája.
alázatosan mosolyog. vagy lehet, nem is alázatosan,
hanem öntudatosan. elvégre a világ
leghatalmasabb országának teljes jogú polgára,
aki ráadásul dolgozik, vagyis nem munkanélküli.
a portán is fiatal néger fiú fogad fekete
csokornyakkendőben, hószín ingben. széles
mosolya mögött tejfehér fogak. jó kiállású, szép
férfi. mohó női álmok közhelyes tárgya, tökéletesnek
tűnő ember. a takarítók is többnyire négerek.
vagy mexikóiak, latin-amerikaiak. ázsiaiak. fiatalok,
erősek, szépek. vagy csúnyák, éhes szeműek.
különben a latin-amerikaiak is mind négerek.
a szegények a négerek, az elesettek. akik állnak
az utcán, néznek, és ahogyan néznek, nem dünnyögik,
nem kiáltják, hogy nem bírják már sokáig. mert
bírják. mert tudják, hogy ez már az öröklét, és
nem lesz máshogy sosem. az ország már
nem a másé. régen az övék is. és tudják, hogy
az ember lehet árva a sajátjában is.

Vissza a tetejére