Kozlyatek!

Születésnapomra

Nem akarok mondani többé senkinek semmit, Kozlya!
Már Szép Ernő szava is felment, hogy az életet,
barátom, Kozlyatek, megszólító mód, szétszórja
itt az élet, és Hans Castorp karját nem kérdik,

mérgében az imádott hölgy modorán bevágja-e ő is
az ajgót, jav., ajtót, ne ajgjon az ajtó a bevá-
gástól, hah, félreszólás, ahogy a jóvágású Madame Ch.
így jelzi mindig jöttét, ah Kozlyám, a Varázshegy

– eleve mit ez a neve? – egy szerelmi történet, meg-
spékelve a korszellem irányvonalainak képviselőivel,
de főleg más spékelés. Ványám, Aljosám, ah, Aljosám, te,
ki Szvidrigaljovnak mondod képzetemben, „ez mindennek

az alja”, ah, Aljosa, Kozlya, a te fivéred baudelaire-ien,
bár nem tudom, Baudelaire milyen, csak neki egy mulatt
nő volt a Sosája. Aljosám, ki lett Sosád, ha lett?
Kátya képes volt Mityánknak a szibériai út (száműzetés)

előtt a kóterben azt mondani, „a szerelem meghalt, Mitya”,
hát mit mondok én, ha ráadásul Szép Ernő is megmondta,
fáradt vagyok, mindkét kezem lerokkant, elég volt, joggal
lehetne elég, nincs kedvem, s magamról nem beszélek

ebben a magát szétszóró életben, vagy, Kozlyám, Kozlyatek,
egy Illyés Gyula nevű magyar költőt is olvasgatnod kellene,
most, hogy nem vagy már a lengyel (az ukrán?) úszóválogatott
csillaga, Kozlya, kettő vegyesen, kettő mellen, kettő háton,

olvasgathatsz, nem kell érte a Varázshegyre menned.
Persze, Th. Mann is nagy író volt, J. A. angyalunk őt
köszöntötte fehérek közt egy európaiként, ma egy
formaruhás európait, rangot, nem lehetne így, viccnek venné.

Változtak az idők, mint Franci von Alsikkk mondja, bocs.,
Almsikk, most a legjobb eredmények (német úszók pl.)
láttán is Ullrich, Mancebo, Basso jogos-jogtalan megvádoltsá-
gaira gondol a Kegyetlen Kegyes, meg Landis a Túron.

De újra változni fognak az idők, s ez megint másképp lesz,
mondja Franci, és én, Kozlyám, itt a Francival tartok.
(A riporter szeptikus, sic, arcot vágott, én antiszeptikus
vagyok, gyógyszerektől s kencéktől a beteg karjaimat a ragya

is kiverte, pici piros pöttyökkel, de nyugtatlak, múlnak,
a bőrt bébipúderrel nyugtatom.) Nem térsz vissza, ah,
bébi és bébis korom, jaj, kedves, a vicceivel ily tárgyban
a Kosztolányit ugrassa, ha tudja, ne engem,
és Artaud-nak mondja, hogy ilyen figurából, mint én, se
kérne otthon, jól értse meg, én egyáltalán senkinek nem
akarnék mondani semmit többé (akarnék, mert gyakorlati
okokból módosítanom kellett a ragozást), de ma mindenek

– azért ez erős túlzás! – a jókedvet ragozzák, hej, haj,
sej, de Illyés írt valami ilyet, Kozlyám, hogy ha fut,
mintha remélne kiutat ebből a jókedvű világból. Én az
utcán nem tűrném, hogy valaki rám köszönjön (Szép Ernő:

ő egyre remélte, hitte, várta, hogy a boldogság fog majd
egy szép nap ráköszönni, nem hiszek ilyet, van egy-két
változatom rá, Kozlyám, de hirtelen hova mennénk, és minek,
főként; emlékeim lapjait, mint emléklapokat a Pál utcaiból

Csele – az élet csele – hónom alatt hurcolom, senkinek sem
ártó, és mind rongyolódik, az Öröm Istensége, jól mondta
Anton Pavlicsunk, egy kivénhedt kéjnő, galambocskám, aki
kislánytestekkel reklámfelületeken árulja magát, ezt erről),

nem, ne köszönjön rám senki-semmi, fatálisán autó elé ne
kelljen menekülnöm, mint a clochard-nak, hát nem meg-
mondtam már a Ványa bácsi helyett Hamletnek címzett
szegény kötetemben, mely még tele zsengékkel, primőrnek

mindazonáltal nem lehetne árusítani a piacon, egy nyugdíjas
nem tudná megvenni a napi kiló szőlője mellé – szőlőtermő
tájunk, ah! –, de ezt is hagyom, ezt végképp hagyni
akarom, Kozlyám, és erről végképp nem beszélek.

S nem az van, az sincs, hogy fáradt volnék, a kezem
összeomlása sincs, fóbiás az lettem tőlem, jav., tőle,
de viccelődni csak magammal szeretnék, utcán találkozni,
pláne ily sűrűségben, mint egy illetővel, sosem szeretnék,

és ne mondja nekem még ő, hogy akkor otthon kell maradni!
Intelligens ember, nem vitás, de bármilyen ember,
én semmilyen emberrel nem akarok találkozni, egy-egy
dolgom-intézése (én nem tudom intézni irodalmi dolgaim!)

után két éjszaka kell már kialvásához az egésznek, és még
itthon is azt mondom, nagyon jó együtt, csak rémes, hogy
akkor megint van, Kozlyám, ezt mondom, elmondani mindent
valakinek, holott én nem az, hogy senkinek többé semmit,

bár muszáj... ah, J. A., a borjuszáj... én vagyok, aki a borju-
száj, és hogy nem muszáj, rágom a szívekbe, nekem senki
rágása nem kellett hozzá, szívem körül pl., hogy ezt tudjam,
többé senkinek semmit nem mondanék, többé, de ez sem-megy.

Mellékdalok

Paul Klee sírfelirata nyomán
(Emlekemre, es mások emlekere, mar es kesobb)

Allandoan A Letrehozas Allapotaban Vagyok.
Masoknak ez nyilvanvaloan kellemetlen.
Egy szulo not ilyenkor nem baszogatnak.
De hat egy szulo férfi? Az mi?
Hanem tan Szulo Férfi vagyok, alban kolto.
(A Kotloi Korházban, a 21. szo. korteremben.)

Ld. TD ford.

Itt e földön nehezen vagyok elérhető,
Mert egyképp lakozom az eljövendő újszülöttek
S a holtak közt. Valamivel közelebb a Teremtés
Szívéhez, mint szokás, de még így sem elég közel.

Láttam Bernben, a síron, 5 sor eredetileg; voltak változataim:

Teflonban nehezen leszek elérhető, mert
poraim szét lesznek szórva verébkéim felett
a Tabánban... ah, van újra verébkém, sánta, időm övé.

ill.

Telefonon nehezen vagyok elérhető, mert...
Pl. borzasztó lassú vagyok, csak gyorsan dolgozom,
kell minden idő... a szabadságmaradékra kell mind..