Második hete dugult a vécé, mire szerelőt hívtak. A kopaszodó férfi szerda reggel érkezett szürke overallban, a szeme acélkék volt, a mosolya pedig őszintétlen. Lerakta szerszámos dobozát a hófehérre suvickolt vécékagyló mellé, gumikesztyűt húzott, rátérdelt a frissen mosott kisszőnyegre, és belenyúlt a barnás lével teli lefolyóba.

A pár a mellékhelyiség ajtajából figyelt. Korábban kínálták a szerelőt kávéval és aprósüteménnyel, de egyiket sem fogadta el. Most átszellemülten turkál a vécéjükben, előbb az alkarja tűnik el, majd egy ragacsos cuppanással lejjebb csusszan, és a nyaka nekiütközik a peremnek. A nő felsikolt ijedtében, de mindkét férfi nyugtatgatni kezdi.

Szennyvíz fröcsköl a nemrég fertőtlenítővel felmosott parkettára.

– Megvan! – szuszogja, mikor már a feje is eltűnt a porcelánperem mögött.

– Mi van meg?!

A szerelő lassan, nagyon lassan emelkedik ki a vécékagylóból. Előbb a nyaka tűnik fel újra, majd a válla, feltűrt ingjének átázott ujja, végül gumikesztyűs keze, benne a dugulás okával. Kosarat formál hatalmas munkástenyereiből, úgy tartja maga előtt. A pár egyszerre tátja el a száját.

– Nem tudom, ezt hogy sikerült, nem is érdekel, de ilyet ne csináljanak még egyszer!

Amíg a férfi bőséges borravalót adva fizet, a nő a fürdőszobában langyos vízzel megmossa a dugulást okozó csecsemőt, puha törölközőbe csavarja, és halkan énekel neki.

A baba csak akkor sír fel, mikor a szerelő becsapja maga mögött a bejárati ajtót.

Lemondták a délutáni műszakot, pedig mindketten azt ígérték a főnöküknek, hogy bemennek a duguláselhárítás után. Habár szükségtelen volt mindkettejüknek itthon maradniuk délelőtt, főnökeik ezt nem tudják, és nem is fognak soha rákérdezni.

Vastag takaróval fedték le a konyhaasztalt, arra tették a puha törölközőt, amiben a baba kalimpált. Kicsi baba volt, sokkal kisebb, mint az egészséges babák lenni szoktak, viszont sokat mosolygott. A nő félig csukott szemmel sorolja, mire lesz szükségük a következő hetekben.

Tej. Bébitápszer. Pelenka. Hintőpor. Kiságy. Etetőszék. Pici zokni. Popsikendő. Rugdalódzó.

A férfi mindezt egy papírcetlire jegyzi. Amikor végez, megvakarja a tarkóját, kivesz a hűtőből egy flakon vizet, és egy húzásra megissza a felét. Megegyeznek, hogy ő lemegy a boltba bevásárolni, a nő pedig a kicsivel marad.

Néhányszor örökbe fogadtak kismacskákat a környékbeli menhelyekről, azokat előzte meg ilyen macera. Almot kellett venniük és cicatejet, kaparófát és csörgő-bongó kis labdákat. Az első macskájuk megszökött fél év után: átlendült az erkélykorláton, és nem jött vissza többet.

A második sem.

A férfi azon gondolkodik, hogyan is hívták őket, idióta és émelyítően aranyos nevek ugranak be sorra, de egyik sem az igazi. A szupermarketbe készülve óvatosan behúzza maga mögött az ajtót, de csak akkor indul meg gyors léptekkel lefelé a lépcsőn, mikor megbizonyosodott róla, hogy nem szűrődik ki gyereksírás a bejárati ajtó mögül.

Késő délután a baba elalszik, a férfi és a nő pedig előveszik a zoknis fiók aljáról azt a csomag cigarettát, amit akkor rejtettek oda, mikor mindketten leszoktak. Egyszer bontották fel azóta, egy szilveszteri buli után, amire meghívták az összes barátjukat, de húsz perccel éjfél előtt mindenki hazament, mert nem tudtak miről beszélgetni, az italtól pedig csak elálmosodtak. Közösen szívtak el egy szálat az erkélyen, elnyomták, majd szeretkeztek hajnalig. A szoba sötét volt, de beszűrődött a tűzijáték és az első reggeli buszok fénye.

Most is egymásnak adogatják a meggyújtott cigit. Lent, az erkély alatti árnyékban kóbor kandúrok motoznak.

A nő szólal meg először: – Nem gondoltam, hogy ide is felhozod a szeretőidet – mondja inkább ironikusan, mintsem komolyan.

– Cserkész becsszóra, nem hoztam fel senkit – feleli a férfi, miközben visszaadja a cigarettát.

– Észrevettem volna, ha az enyém.

Mélán figyeli a nő szájából terjedő füstfelhőt: – Belőlem biztosan nem jött. Te viszont elég szétszórt voltál mostanában.

– Ennyire azért nem. – Visszaadja a cigit, és hozzáteszi:  – És most?

– Te mit szeretnél?

– Talán megtarthatnánk.

A férfi sokáig nem fújja ki a füstöt, amikor mégis, a szavakkal együtt távozik belőle: – Mások az életüket adnák egy egészséges babáért.

– De te nem?

– De, én is. Egy egészséges babáért.

A nő visszaveszi a cigit: – Ezt hogy kell érteni?

– Jó. Megtarthatjuk. Tartsuk meg.

Kap egy puszit a járomcsontjára.

– Egyébként kislány – suttogja a nő, mielőtt behúzná maga mögött az erkélyajtót, kint hagyva a férfit a cigaretta utolsó slukkjaival.

Elmúlt éjfél, Baba éhesen sír, de nem hajlandó enni. Gyűrötten állják körül a kiságyat, amiből minden levegővétel után felhangzik az ordítás. A nő arra gondol, hogy így a kicsi éhen fog halni. A férfi arra, hogy a hangzavar miatt mindjárt bekopognak a szomszédok.

– Talán túl forró a tej.

A nő szó nélkül pár cseppet fröcsköl a hüvelyk- és mutatóujja közt feszülő bőrre, és a férfi orra elé tolja. Az szó nélkül lecsókolja róla, és megállapítja, hogy a tej nem túl forró, viszont a nő bőre fahéjasnarancs-ízű, mint a régi szép időkben.

– Akkor talán nem tejet szeretne.

– A kicsik általában tejet szeretnének.

– A kicsik általában nőkből bújnak elő.

Válasz helyett inkább a karjaiba veszi Babát, és dudorászva ringatni kezdi. Baba túl apró ahhoz, hogy kitöltse a nő karjait, kezecskéivel belemarkol a hálóing szegélyébe, és úgy mászik föl rajta, mint egy pöttöm pókmajom. A férfi szerint ez nem normális dolog.

Baba megállapodik a nő vállán, fejét frissen lelt anyukája nyakába hajtja, és nem sír többet.

– Szerintem velünk szeretne aludni.

– Az ágyunkban?

– Hacsak mi nem alszunk az ő ágyában.

– Biztonságos ez?

– Miért ne lenne?

– Ha véletlenül ráfekszünk, összenyomódik.

A nő megrázza a fejét: – Baba nem nyomódik össze. Baba erős.

Buszok zúgnak és villognak az ablak alatt. A férfi képtelen elaludni, a plafont bámulja, rajta a kívülről beszűrődő fényekkel, aztán a nőt, nyakában a tenyérnyi pókmajommal. Mindketten alszanak, mindketten mosolyognak. Baba olykor nyöszörög és cuppog, máskor szisszenve szellent, amitől enyhe csatornaszag üli meg a szobát.

Mit eszik egy csecsemő, ezen gondolkodik a férfi. Anyatejet. Répapépet. Bogarakat. Vért. Májat. Szeretetet.

Minden baba kibaszott szeretetet eszik.

Felkönyököl az ágyban, és a nő felé fordul. Baba félálomban fészkelődik a nyakában. Az erkély alatt vernyákolni kezd egy kóbor macska, a férfinak pedig az jut eszébe, hogy a kandúrok gyakran felzabálják a kismacskákat, amik nem tetszenek nekik. A kandúrok is szeretetet esznek.

Kinyújtja a kezét, és két ujjával megsimogatja a nő arcát. Álmában kisimulnak a ráncai, amik régen nem is voltak ott. Fölé hajol, hogy egy csókot nyomjon a homlokára, mikor Baba elengedi a hálóing gallérját és átkapaszkodik a csuklójára. Percekbe telik, mire lefeszegeti magáról.

Végül a másik oldalára fordul, és megpróbál elaludni. Az erkélyen még úgy hitte, ezúttal talán jobb lesz, de most, a sötétben, a csatornaszagban és a cuppogásban fetrengve egyre kevésbé biztos ebben.

Hajnalban kandúrokkal és tűzijátékkal álmodik.

– El kellene vinnünk orvoshoz – mondja reggel a férfi, egyik kezében a kávésbögrével, másikban egy szelet pirítóssal. Baba ekkor is a nő nyakában lóg, de a hangra a férfi felé pillant. A szemei csillognak, és akkorák, mint két szilva. A szája sarkában huncut mosoly bujkál.

– Az orvosok csak elvennék tőlünk.

– Az orvosok ugyanúgy a legjobbat akarják nekik, mint te. Vagy én.

Egyszer voltak közösen orvosnál. Ültek a túlzsúfolt váróteremben, a férfi egy lejárt magazint lapozgatott, a nő pedig próbálta legyőzni a pánikrohamot, amely újra és újra megindult a gyomrából a torka felé. Egy kisfiú trappolt eléjük az anyukájával, a pofazacskóját takaros Rotring ceruza döfte át. Egymásra néztek és nevettek, és még akkor is arról a ceruzáról beszéltek, mikor délután felbontottak egy üveg bort, és kéjesre itták magukat a hálószobában.

– Tényleg a legjobbat akarod neki?

– Tényleg. És neked is.

– Akkor felejtsd el az orvosokat!

A nő egyedül hagyja a konyhában, vállán Babával csapja be a hálószobaajtót. A férfi feláll az asztaltól, ellenőrzi, hogy mindent betett-e a táskájába, aztán cipőt húz, és munkába indul. A lépcsőházban jut eszébe, hogy az ágyon felejtette a nyakkendőjét, de inkább nem megy vissza érte. Mikor kiér az épületből, a nő mobilja csörögni kezd, de nem veszi fel senki.

Alszanak.

Mindegy, hogy reggel van, este vagy délután, Baba és a nő alszanak. Ez megy hetek óta. Mindig is ez ment.

A férfi leteszi a táskáját a háló ajtajába, zoknis lábfejét átemeli a küszöb felett, és odasétál melléjük. Az édeskés illat, amely mindkettőjükből árad, megülte a szoba levegőjét.

Fel kellene ébreszteni őket, gondolja a férfi. Meg kellene fürdetni őket. Még a haját is kifésülné, csak ébredjen fel, és maradjon ébren. Egyszer, régen, kifésülte a nő haját, akkor döbbent rá, milyen menthetetlenül ügyetlen. Belegabalyodott a fésűbe, belegabalyodott az ujjaiba, és a végén inkább csak szeretkeztek, kócosan.

A szavakat keresi, amikkel elkezdhetné az ébresztést, de egy sem jut eszébe. Így inkább kimegy a konyhába, és kinyitja a hűtőt. A tej megsavanyodott. A dohos bébiétel tetején zöldes penész tenyészik. Kivesz egy csomag sonkát, egy kocka vajat és egy doboz megkezdett brie sajtot. Biztosan éhes lesz, ha felébred, gondolja.

Bedugja a vízforralót, és elővesz egy teafiltert. Erdei gyümölcsöset, mert ez a nő kedvence. Régen mindig ezt itta reggeli kávé helyett, s az ajkának szederíze lett tőle. Ma reggel az ajka vérízű volt és cserepes érintésű.

Álmokat eszik, ez jut eszébe, miközben takaros háromszögekre vágja a sajtot és vékony rozskenyérszeleteket tesz mellé. Ott szívja ki őket a nyakán.

Tálcára pakolja a teát, a sajtot és a sonkát, kicsit bánja, hogy hazafelé nem vett zöldségeket, majd így indul a hálószoba felé. Abban semmi nem változott. Leteszi a tálcát az éjjeliszekrényre, a behúzott függönyökhöz lép, és szétrántja őket. Több fényre számított. Baba felemeli a fejét, és a férfi bámulja. Találkozik a tekintetük: az egyik kék és fényes, a másik barna és szomorú.

– Baszd meg, majom! – sziszegi a férfi. – Miért nem tudod feladni végre? Kikúrt, kibebaszott pókmajom. Hányszor akarod még ezt eljátszani?

Egy széket húz az ágy mellé, leül, és óvatosan rázogatni kezdi a nő vállát. Baba átkapaszkodna rá, de amikor hozzáér, a férfi arrébb lökdösi.

– Csináltam vacsorát…

Bort is venni kellett volna, ez jut még eszébe, de már mindegy. A nő gyenge lehet, talán csak ártana neki.

– Ébredj, szívem, csináltam vacsorát.

Baba átugrik a csuklójára, és rátapasztja azt a puha száját. A férfi egyre dühösebben rázogatja. Kezd pánikba esni. Nekiüti a kezét az éjjeliszekrénynek.

– Mit csináltok?

Ezek a nő első szavai napok óta. Kinyitja a szemét, vékony ujjaival azt a helyet tapogatja, ahol Baba csimpaszkodni szokott.

– Hol van?

– Itt…

– Add vissza!

Kinyúl a kezeivel a férfi felé, aki még mindig Babát próbálja lefeszegetni magáról. A tea felborul. A sajt a földre esik.

– Add vissza!

Végül lelöki magáról, Baba végigfut a takarón, és megtelepszik a szokott helyén. A nő félálomban simogatja csontos hátát.

A férfi feláll. Tanácstalan. Elkezdi összeszedegetni a sajtot és felitatni a teát, aztán abbahagyja a tócsa felénél, kihúzza a zoknis fiókot, és elszívja az erkélyen évek óta első teljes cigarettáját.

– Megígérem, hogy vigyázok rá.

A nő kifogyott a ruháiból. Az egész alakos tükör előtt próbál melltartót venni, de Baba folyton útban van.

– Nem lehetne, hogy te mész be helyettem?

– A papírokat csak te írhatod alá.

– Hamisíts!

– Nem.

A nő főnöke végül a vonalason érte el őket. Dühöngött. Kérdezett. Értetlenkedett. A férfi kifejezéstelen arccal hallgatta a műsort, minduntalan megerősítve, hogy a nőt nem tudja a telefonhoz hívni. Most úgy áll, elbocsájtják. Most úgy áll, Baba és a férfi kettesben maradnak.

– Őt add ide addig!

Kinyújtja a kezét, és hagyja, hogy Baba átmásszon rá. Szeretetre gondol közben, és álmokra. Két perc után álmosnak érzi magát tőle.

– Biztosan tudsz rá vigyázni?

– Persze. Figyeltem, ahogy csinálod.

– Nem szereti, ha a fejét piszkálják.

– Tudom ezt is.

A nő blúzt vesz, fekete szoknyát és magas sarkú cipőt. Régen ebben a szettben nagyon jól nézett ki. Most lóg rajta.

– Nagyon dühös volt?

– Eléggé. – Baba cuppogva szívogatja a férfi kézfejét. – De azt mondtad, igazából vajszíve van.

– Az is – mosolyog a nő, de mintha félne, hogy közben szétrepednek az ajkai. – Jól nézek ki?

– Persze, szívem. Gyönyörű vagy, mint mindig.

Közben megjön a taxi.

Mikor a nő háta mögött végre becsukódik a bejárati ajtó, a férfi már alig áll a lábán. Szédeleg és álmos, mintha hajnali négykor verték volna föl. A falnak támaszkodik, úgy vonszolja magát a konyhába.

Káromkodik, hogy ébren maradjon. A beszéd segít.

Kivesz egy jókora fazekat az edények közül. Motyog hozzá:
– Ha ledarállak, visszajössz, bazmeg, ha lehúzlak a vécén, kihalásznak, ha agyoncsaplak, feltámadsz, ha kidoblak, megtalálnak a kurva rendőrök, ha feldarabollak, összerakod magad, ha elégetlek, visszaszállsz a széllel…

Rámarkol Baba kis testére, és egy rántással letépi magáról. Baba sír, pont úgy, mint egy szokatlanul apró csecsemő. A férfi az asztal sarkához csapja a koponyáját, aztán a tálalóra rakja, és ráborítja a fazekat.

Elővesz egy vágódeszkát. Elkezd kikenni egy tepsit. Kikészíti a sót. A borsot. Az olívaolajat. A köménymagot. A majorannát. Hagymát karikáz. Előmelegíti a sütőt. Megissza a maradék fél flakon vizet, néhány eltévedt csepp megakad a borostájában.

A szeme sarkából látja, hogy a lefordított fazék lassan araszol a tálaló széle felé, de mielőtt odaérhetne, a férfi mindig visszatolja.

Abban a pillanatban húzza le a vécét, amikor a nő belép az ajtón. A lakásban sült hús, hagyma, légfrissítő és széklet szaga terjeng. Egymásra néznek: a férfi nem mer elsőként megszólalni.

– Mi történt? – kérdi a nő.

– Elrontottam a gyomrom.

– Hol van?

– Micsoda?

– Baba.

Megköszörüli a torkát: – Nem tudom, miről beszélsz, szívem.

– Babáról beszélek, a kicsimről.

A férfi zavartan mosolyog: – Arról talán tudnék, ha lett volna egy babánk.

– Nem vigyáztál rá!

A földre dobja a retiküljét, és körbe-körbe sétálni kezd a házban. Benéz az ágy alá. A hűtőbe. A vécébe. A kukába. Nincs baba. Soha nem is volt.

Éjféltájt fárad el, leroskad a férfi mellé az ágyba.

– Elvesztetted… – szipogja.

A férfi végigsimít a haján: – Talán csak álmodtad az egészet.

– Tényleg?

– Tényleg. Néha én is álmodok így. Napokig olyan, mintha igazi lett volna. Hogy ment a munkamegbeszélés?

– Kaptam még egy esélyt.

– Az jó – bólogat a férfi.

– De mikor veszítettem el az előzőt?

Kint állnak az erkélyen, alattuk az árnyékban szakadt fülű kandúrok különös csontokkal játszanak. Egy aprócska kosár van a lábuk mellett, benne egy menhelyről hozott kiscicával. Amikor a nő lehajol érte, a macska a blúzába akasztja a karmait, és felszalad a nyakába. A kulcscsontjába fúrja a fejét, és dorombolni kezd. A férfi átnyújtja a nőnek a cigarettát.

– Barátkozzatok, én addig összeütök valami vacsorát.

– De finom legyen!

– Az lesz.

Belép az erkélyről, de mielőtt behúzná az ajtót, még egyszer visszafordul:

– Egyébként kisfiú.

Aztán az ajtó bezárul, és a nő mosolyogva hallgatja a dorombolást és az apró csontok ropogását, ami felszűrődik az erkély alól.

A távolban tűzijáték búcsúztatja a tavaszt.