Lefekvéskor

nem nézünk pornót,

megpuhítjuk némán a párnát,

testeink között kéjesen nyújtózik

amputált lábú macskánk.

Zavar

Adva vannak ajkak, húsosak,

súlyosak. Van az öblös száj, a széles fogak,

a nyelv, mondjuk, egy markáns szájszerkezet,

és a beidegződések, melyek mentén selypen

szólalnak meg a spiránsok, például.

Az enyhe beszédhibákat, az ilyesmiket

lehet maradéktalanul elragadni egy nőtől,

legalábbis én az ilyesmiket tudnám maradék-

talanul el, adott esetben tőled, hogy csak a

kedvemért csinálod, hogy csak én nevethetek.

Látod, mennyire zavarba hozol? Nem látod.

Azt akarom most megkérdezni, hogy mégis hogyan

voltál képes megcsókolni mást, mint engem.

Látod, mennyire zavarba hozol? Nem látod.

Azt akarom most megkérdezni, hogy mégis hogyan

voltál képes megcsókolni mást, mint engem.

Látod, mennyire zavarba hozol? Nem látod.

Azt akarom most megkérdezni, hogy mégis hogyan

voltál képes megcsókolni mást, mint engem.

Mondd, hogy látod; cserepes lett már a szám;

vagy ne mondj semmit, csak fordulj a fal felé,

az hasonlóan hideg. Te mindig könnyen alszol el,

én meg ilyenkor hallgathatom, hogy horkolás közben

a torkodba szívod a taknyod, de nem vagyok elégedett.

Az jutott eszembe, hogy többé nem mosok fogat,

hogy legyen mitől undorodnod, ez kissé megnyugtat,

és az utólagos magyarázatok lehetőségét latolgatva,

unottan tépdelem számról a száraz bőrt.

Hogy mit tudnék újabban elragadni tőled,

ez foglalkoztat. Korábban abbahagytad a hortyogást,

a közöttünk elfekvő macskánk még dorombol, álmában.

Mennyire lehetek szánalmas, nem érdekel, ahogyan bőrt

szakítok. Sebes már, de legalábbis levedzik, hibás a szám;

most arra gondolok, hogy fogsz majd örülni, ha meglátod;

reggel lesz, el is mosolyodsz talán, most elalszom.

Feljegyzések gyomorról és szívről

Kilenc éve élek egy nővel,

kilenc hete ülök egy kocsmában,

nélküle. Azt hiszem, most otthon sír.

Elképzelem, hogy reszkető ajkakkal

falja, szegény, a könnyeit, és iszom

egy sört és még egyet és egy konyakot,

és nem beszélek hozzá.

Kilenc év alatt, ez jut most eszembe,

mennyire tökéletes higgadtsággal néztem

végig a többi nőt, ahogy kivérzik bennem.

Ha én kívántam mást, ha engem is kívántak,

nyilván elkerültem. Mellette mindig mély

álomba szenderültem, hogy hűnek lenni

milyen szép, még ha ennyire kényelmes is.

Már kilenc hét alatt elértem azt,

hogy elvonási tüneteim jelentkezzenek:

fejfájás, gyengeség, remegés. Eléggé izzadok.

Kilenc hét alatt megtanultam: hol alku van,

ott alkohol van, olykor hányok is.

Ebben a percben viszonylag könnyen

megbízom magamban, most megvan

a halvány esélye annak, hogy nem tévedek,

most megvan az ezrelék, most kibaszottul

lazák az ujjaim, és csontszáraz a homlokom

és a szívem, tehát beszélhetek.

És elbeszélhetem vidáman azt,

hogy él egy lány a száraz szívemben,

egy szőke, kék szemű, cakkos ajkú,

akit ha látok, én elfelejtem még azt is,

hogy csúnya vagyok, akinek pillangók

laknak a füle mögött, s akinek,

úgy tűnik, elég sok vére van.

Fáradtra ittam már magam, mikor először

rám lehelt: reggelig nem tudtam aludni.

Reggelig nem tudtam aludni a nőm mellett,

hallgattam, milyen zihálva szuszog, vagy hogy

milyen zihálva szuszogok én, ezt nem tudom.

Ez a lány, mert úgy kívántam, letörte vörös

műkörmeit. Később aztán tövig rágta a sajátját,

így több látszik a bőréből, az ujjbegyéből, igen,

én ezt szeretem. Az én nőm ujjai mindig tiszták,

és a körmét sosem rágja, igen, azt is szeretem.

Ebben a percben a lányra gondolok,

a kezem most még keményebb, fogy a sör

és a konyakom. A szerelem, ha fogyaték,

akkor én most boldog vagyok.

Reggelente öklendezem. Talán a szesz miatt,

talán csak mert megtanultam már könnyedén

hazudni. Reggelente öklendezem, talán amiért

hernyók laknak a gyomromban, én nem tudom.

Ez a lány engem homlokon csókolt,

ez a nő még az enyém, még szeret, és otthon ül,

és könnyezik. De nem tudok ma mégse hányni,

mert beszélek, mert jönnek ezek a lágy szavak.

A lányra gondolok, ez eléggé egyszerű:

a szívem, ha gát, most átszakadt.

Ócska

Olcsó sört iszom s cigarettázom

egy ócska, romos kerthelyiségben,

akár egy úr. A víz ma már hatszor

levert. Egykedvűen gondolok magamra,

kilenc hete költöztél el, nélküled a sör

után csak az üres lakás fog várni rám.

Akinek semmije nincs, az most vidám.

Keresgélem az indokokat. Úgy tűnik,

hogy én tévedtem, csak nem világos,

hogy miben és miért. Te mindenesetre

hittél nekem, én meg csak a ribancoknak,

ha cakkos, ócska ajkaikba szökkent a vér.

Akinek semmije nincs, az annyit is ér.

Emlékszem, hogy sokat ittam, pedig

nagyon nem volt pénzünk, mert egy ócska

országban élünk, ahol már a magunkfajtát

könnyű szívvel, gondtalanul alázzák meg.

Akinek semmije nincs, az most veszteg.

Akinek semmije nincs, az annyit is ér,

akinek semmije nincs, az folyton vendég.

Most rád gondolok, és nyelem a könnyem,

ha nem tenném, szörnyen ócska lennék.