Az anyamegmaradás törvénye

Anyu egész nap diót tör. A hamutartónak használt
régi, ezüstmetál teherautó-csapágyra helyezi a diót,
majd lecsap. Csajkovszkij is büszke lenne rá. Akkurátusan
szétválasztja az épeket és az elrohadtakat. Több
zsákkal pucolt már, ezzel fizet a körzeti orvosnál, a
masszőrnőnek, és újabban a piacon is. Örök működésben
van, ha nem diót tör: főz, ha megfőzött: a növényeivel
beszélget, közben a madarak röptét figyeli, hogy
megtudja, érdemes-e bemennie a városba. Szemének
színe az úrvacsora zöldjéhez hasonlatos. Együtt
nézzük, ahogy a színek szárnyai az alkonyi fénnyel
mind beleolvadnak a fákba. Minden kis háború
lezajlott már a fejünkben, és csak hallgatunk,
hallgatjuk, ahogy visszahullámzik csendünkben az
idő.  Bárhol megteremthető a mindenség közepe.
Ahogy két keze arcomat összefogja.

Betépve tudom a Bibliát

[5Mózes 29:9 – 30:20]

Bejött a Szombat az ablakomon. A lemenő nap
épp most szeli két féltekére arcomat. Verítékben úszva
hunyorgok, akár egy elévült próféta. Lásd, eléd tettem
az életet és a jót, a halált és a rosszat. Ülve támasztom
a falat, csak lazán, ahogy mindig is kellene, lazán, hogy
minden rostot kitöltsön bennem az üresség. Mózes
még utoljára figyelmezteti népét, hogy maradjanak
hűek Istenhez és Tórájához. Szádban és szívedben
van, hogy megtegyed. Szándékok véredényeiben a tűz
már rég feketére dermedt. Városok hajóznak el a királyi
csontokat csiszoló árapályban. Szentélyek fénye
imbolyog, nyomorúságos, gyönyörű korok vonulnak
előttem. Rég betemetett erdei utak őrölte mályvapor
ajz. Zúg a nemlétdaráló. Hány látomás hever rakáson.
Mennyi szenteletlen hiány. A csuklóban rejlő időt
kérdem. Az életet és a halált tettem eléd, az áldást és
az átkot. Válaszd tehát az életet, hogy életben maradj.