Lét vagy külsőleg

Apa, sosem tudtad, a törzsfejlődés melyik útját válaszd, tengeri uborka vagy csillag legyél. Ha mindkettő: melyik inkább? Anyából az elfekvőn bujkálóhal lett, félszeg szimbióta, és te, az uborka aki vagy, kilökted magadból a teljes, vizet szivattyúzó bélcsöved anyával együtt, mikor a kiskonyhában a művi vetélés okozta rák miatt vádoltad. Úgy beszéltél hozzám, a gyásztalan gyerekhez, hogy kifolyt a bujkáló sós lé a szádon, mint régen a fogaid között a galambleves, amikor anya pofon vágott. És nem találván a helyes utat a hosszú beszédben, tengeri csillag lettél mégis: hasoldali szájnyílásod túl kicsi volt, mert anyánál nagyobb méretű zsákmány a halála, s hogy túlélj, beszéd közben a hokedlin, szájnyílásodon át, a préda fölött fordítottad ki saját gyomrod, hogy külsőleg emészd meg. Vörös voltál, de a sötét vízben ágaiddal, nem ragyogtál.

Vészharmat

A mézesbödönhangya hátulról feji pajzstetűjét, csápjával csiklandozza az oldalát, és az mézharmatot ürít. Kiszaglásztam, anya, hogy megfejted a tetűt a sötét ágyban, és dagadásnak indult a potrohod. Jobb lett volna, ha a hangya aki vagy, épp mielőtt mozgásképtelenre szívod magad, felkapaszkodsz a bolykamra mennyezetére, hogy hónapokig etess engem, a többi dolgozót. De nem szeretted magadban a mézet, hogy mézzel vagy viselős. Cukros voltál, vakultál, ha nem hal el a veséd előbb, vágni kellett volna a lábad. Nem csüggedtél, csak feküdtél, de azért etettél sokunkat. A mézízű sokvizeléstől az ágyrugók alatt aranyló tócsa lett, és ahogy régen a cukrosokat vizsgálták, feljöttek a hangyák a parketta alól, s nagy számban vették körül a tócsát. Édes voltál, anya: végül nemcsak a cukros harmatot, de téged is széthordtak.

Anya vonulása

A házi por lényegében halott emberi hám; anya, tele van veled a szoba. Nem tudom, hol vagy igazán, mert rengeteget nyeltem belőled. Anya, bolygónk anyagkészlete viszonylag zárt. A csillagok kilökődő pora örvénylik a Földön, mint te a fogaim között, és nem terem új anyag, csak alkatelemei váltják egymást az élőben. Úgy hordoztál magadban, hogy nem tudtad, testi részeidben ott van egy Quetzalcoatlus, kapor, mezei ugróka, három szil, és egy fitos csőrű gulipánmadár. A testeddel belakott teret a lápokban elkorhadt, toportyán tetemén virágzó, rekettyefűz hamujával táplált, tátika bomlásából evő rovarok bagolyköpetbeli hulladékán nőtt zöldséges ebédek és más ükök, zsurlók és ősgyíkok százai birtokolják. Anya, én a fajokban nem hiszek, de már a szememnek sem, hiába nézlek, a halmazállapotod sem tudom, különösen most, hogy a csontjaid közt nevelkedett férgek is elpusztultak már szebb rovarevők begyében. Nem ismerem fogalmi határaid; én is csak áteresztő vagyok, nincs is kicsoda, aki kérdez; anya, bennem a jércét a pajoron át megjárt csicsókán keresztül sodródó melyik elem kérdezhetne rá kategóriádra, aki pusztán a csomóstér góca voltál az anyag vonulásában?