Ébredéstől kapuzárásig (Kötter Tamás: Nem kijárat)
Kötter Tamás: Nem kijárat. Apró hazugságok egy férfi életéből. Kalligram Kiadó, Bp., 2019
Harminc fölött minden kerek születésnap megállítja, elgondolkodtatja, esetleg visszatekintésre készteti az embert. Az ötödik X után erősen középkorúnak számít akár a férfi, akár a nő. Valami megváltozik, az öregség lassan, de biztosan közelít a maga nyavalyáival és nehézségeivel. A pszichológusok sommásan kapuzárás előtti pániknak nevezik azt a tünetegyüttest, amelyet mindkét nem tagjai produkálhatnak, amikor nem a korosztályuknak megfelelő döntéseket hoznak, olyan dolgokat tesznek, amelyek inkább a fiatalabb nemzedéket jellemzik.
Kötter Tamás legújabb novellafüzére főhősének, Kiss Zoltánnak és generációjának élete is ide fut ki; az öntudatra ébredő vidéki kiskamasztól a középiskolás, majd az egyetemista és a fiatal munkakezdő koron át a hol sikeres, hol sikertelen pesti jogász-közgazdász ötvenes éveiig. Zoltán élete végül, az utolsó novellában, szinte törvényszerűen torkollik tragédiába.
A történetszilánkok olyan élethelyzeteket világítanak meg, amelyekben generációját reprezentáló hősünk mindig csak veszít. A gyerekkor a szocializmus utolsó éveiben telik, a serdülőkor a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszakban, míg a felnőttévek a rendszerváltás utáni szabad Magyarországon. Az olvasó érzi, hogy a novellákban az ország és Zoli sorsa összefonódik. A cselekmény a vidéki helyszínről lassan áttevődik a fővárosba.A fiatalember szinte menekül szorító kamaszkori énje és a jelentéktelen, otthoni kortársak mindennapjaiból a pesti, nagyvilági, ezért ígéretesebb pálya befutására lehetőséget adó élettérbe.
Kiss Zoltán soha sincs a helyén. Mindig mások, idegenek világában barangol, hátha megtalálja a magáét. A kis herceg bolygójárását idézi a kamasz önmagát kereső hányódása, amely a nagyszülői házban kezdődik. A nagyapa világháborús történetei és katonaidentitása, a böszme szomszéd, Géza magányos agglegényélete, s az udvarán alkatrésznek felhalmozott autóroncsok különösen megtermékenyítők a gyermeki fantázia számára. Hőssé válhat a kortársak szemében az általa vezényelt játék harcokban. Az énkeresés folytatódik a gimnazista rajongásában, amellyel az ufóváró, a földönkívüliek létezésében mélyen hívő technikatanára felé fordul, aki reménykedve mondja neki: „Zoli, ugye tudod, hogy nem vagyunk egyedül.” (29) De a felnőttek világában és később is egyedül van, egyedül marad. És ha ez nem lenne elég, még a folytonos meg nem feleléssel is szembe kell néznie. Balul végződő akciói után sorban kapja az elutasításokat: „Az ilyen hülyéket, mint te, Horthy már öt perc után kirúgta” (19); vagy a következő novellában: „Hülyeség.” (30) Mindkét verdiktet rajongott személyek mondják Zoli szemébe, akiktől a leginkább az elismerést várja, az előbbit a falu magányos „hőse”, az erős, három embert is helybenhagyó Géza, míg a másikat kamaszkori szerelmének tárgya, a számára elérhetetlen Vivien. Ilyen „sérülésekkel” kerül életének új helyszínére.
Kötter szociográfiai pontossággal írja le a rendszerváltás utáni Magyarország mindennapi viszonyait. A Macskák és emberek című novellában tébláboló Zolit újabb elutasítás éri, amikor az ajándéknak szánt kiscicájával együtt hajítja ki a privatizációkor összeszedett milliókból hirtelen újgazdaggá vált család. Az ellenlábas műpunk és műcsöves srác alakjában már körvonalazódik a majdani liberális értelmiségi figura. Nem fagyoskodja végig az éjszakákat és téli napokat a Moszkva téri csöves srácokkal – akik csak azért fogadják be, mert ő állja a cigit és a piát –, csak valami maga kreálta, műidentitást akar szerezni. Vagy egyszerűen csak kipróbálni magát egy ideológiában és az azon alapuló zenei és életstílusban, mert a rózsadombi otthont és életet nem találja elég izgalmasnak.
A novellák meghökkentő helyzetekben találják Zolit, Zoltánt. Hol az otthoni szomszéd, Márton kerül bajba hősünk anyjának csupa jóindulatából, amely tudatlanságának, okvetetlenkedésének következtében házassági és baráti válságot eredményez. Máskor a nagymenő pesti üzletember arrogáns, a világot uralma alá hajtó viselkedése nyomán kerül Zoli hol megalázó, hol testi épségét is fenyegető helyzetekbe. Jó kis sztorik ezek, amelyek egy kocsmában elmesélve is érdeklődésre tarthatnak számot.
Mintegy mellékesen megismerhetjük az egyes kormányok alatt folyamatosan átalakuló társadalmi viszonyokat, amelyek a történetek és Zoltán életének hátterét képezik. A szereplők közül egyesek nagy vagyonra tesznek szert, majd teljesen legatyásodnak. A novellák olykor narrátort váltanak, és más karakterek nyomába erednek, hogy újabb viszonyrendszerben bemutatva tovább árnyalják a személyiségüket, vagy épp Zoltánt, az írások többségének elbeszélőjét láttatják külső szemlélő által. Folyton valami különös, mégis tipikusan a korszakra jellemző történik az egyes írásokban.
A Juhász testvérek alakja például kiemelkedik a regényszerű kötetben. Ők élnek ennek a világnak a tetején, a csúcsragadozók, a rendszerváltás győztesei, akik munkaadók, szeszélyes barátok, s ha büszkeségüket, érdekeiket megsértik, kegyetlen bosszúállók. Jól kipárnázott életüket egy egész kompánia, erős kapcsolati hálók segítik. Ezek a karakterek a görög mondakör isteneihez, félisteneihez hasonlóan határozzák meg a kisemberek, az alkalmazottjaik életét, karrierjét. De ha közelebb hajol hozzájuk az ember, láthatóvá válnak egyéni tragédiáik. Sérthetetlenségük, napfényes sikereik, gazdasági potenciáik mégis csak kirakatban szemlélni való látszat, ahogyan szőke, jól fésült hajuk, robusztus testükre szabott méregdrága öltönyeik is magánéletük, személyiségük tragikusan beteges mivoltát takarják. Hiába a sármos, arisztokratikus megjelenés, a sima modor, amellyel minden nő könnyedén levehető a lábáról, ha végül nem teljesülhet be a szerelem az ödipális impotencia miatt.
Zoltán mint egy neurotikus kor gyermeke az átláthatatlanul bonyolult viszonyok egyszerűsítésére, önmaga kicsinységének túlkompenzálására és saját szórakoztatására a körülötte lévő emberekre egyéni és nagyon jellemző karakterológiát alkalmaz: a Csillagok háborúja Leila hercegnője, Darth Vadere, birodalmi császára és a többi filmbéli karakter járkál a hétemeletes befektetési tanácsadói cégiroda galaxisában, ahol Zoltán a cégvezető, Vader nagyúr, aki az erő sötét villámaival az elnök-vezérigazgatói, vagyis az uralkodói szerepre pályázik. Zoltán korábbi tapasztalatai alapján, a túlélés érdekében a tőle erősen függőkkel szemben erőszakosan, visszautasítást nem tűrően viselkedik a valóság és a képzelete által összemixelt világban. Megtanulva a korábbi leckét, el is jut a vágyott irodába, ahonnan utasításokat oszthat számtalan alkalmazottnak, és még a média is az ő folyton változó, a gazdaság állapotáról szóló véleményére kíváncsi. Szóval: az erő vele van, mármint Z-vel, mert így hívatja magát a többiekkel, és úgy tűnik, meghódítja az egész országot. Egy idő után már nemcsak egyszerű császárként aposztrofálja magát, hanem az egyiptomi fáraókhoz hasonlóan a pénz istenkirályának is. De a privatizáció véget ér, és a királyság odalesz a cég addigi kormánymegbízásaival együtt. Az országban változik a gazdasági helyzet és a hatalmi viszonyok is, így Zoltán generációjának élete is. A novellafüzér utolsó harmada a megúszásról, a ,,valahogy csak megleszek” állapotról szól, ahol már nem a nagy Z irányít. Sőt úgy tűnik, ő fut az események után.
Zoltán életében végig fontos szerepet játszanak a nők, akik a férfikor beköszöntétől kezdve folytonos gondot jelentenek a számára – zavar támad tőlük a „erőben”. A hozzájuk fűződő viszonya a társadalmi ranglétrán betöltött pozíciójától függően változik, de mindig őszintétlen, egyes esetekben hazug. Az erőtlen, önmagát kereső kamasz szerelme inkább plátói, az egyetemistáé ugyan realizálódik, de a kapcsolat fenntarthatatlan a társadalmi különbség miatt. Amikor pedig hősünk befut, ereje teljében lévő domináns hímként az ellentmondást nem tűrő szerető szerepében tetszeleg, hiszen akkori énjének ez felel meg leginkább. A nő sohasem társként jelenik meg az írásokban. Még a feleség sem, aki, miután férje anyagi karrierje véget ér, inkább csapdába ejtve érezheti magát, ám ennek következtében ő veszi át az irányítást a családban, ahol az történik majd, amit ő szeretne. Közben Zoltán életének nagy hullámai kisimulnak, a középosztály mindennapi életébe beleunva keresni kezd valami izgalmat, de már „mindenki fiatalabb, vagy gazdagabb és menőbb” nála. (164) „Véget ért az aranykor” (170) – a férfiaranykor. A fiatal lányok kényeztetései számára ezután már csak pénzért elérhetők. A nőkkel való problematikus viszony, úgy tűnik, egész életén át kitart: ez cselekvéseinek mozgatórugója. Törvényszerű, hogy a kapuzárási pánik beköszöntével csakis drasztikus módon tud véget vetni a szubjektíve tragikus élet vesszőfutásának.
Kötter Tamás mindig a generációját leginkább foglalkoztató problémákat veszi górcső alá, és írja meg fordulatokban gazdag, izgalmas, humoros, ugyanakkor elgondolkodtató novelláiban. A vészjósló címet viselő legutóbbi gyűjteményében is ilyenek olvashatók.
Vissza a tetejére