társaságban

kortárs Demoszthenész,
nyelvem alatt rózsaszín rágó,
rágcsálom,
mondatok súlyán kapásból
megérzem, hová csak vessző,
gondolatjel, hová kerülhet
végérvényesen pont.
hangsúlyozottan jól
viselkedem,
csak még egy pohár bor,
még egy szál cigi,
mintha rajtam múlna lekésni
az utolsó buszt is,
egy ideig halvány luxusneon
vibrálok még.

álomposta

legyen mindegy, hogy becsöngettek-e
és ha igen, kik, hogy hoztak-e leve-
let vagy úgy mentek el üres kézzel, ahogy
valószínűleg, mert mást nem is tudok
feltételezni, egész messziről jöttek,
poggyász és levél nélkül, emlékek,
minden nélkül, magukat hozták, mint
csomagot, egyik a másikba karolt,
hisz azért magába mégse inkább ka-
paszkodott, egyik álompostás így
vitte a másikat, mert ez csak ál-
momban történhetett meg, egymást cipelték,
majd csöngettek, minden ajtón sorba,
hátha valahol valakit találnak, aki
nekik írt pár sorba, olyan üzenetfélét,
és látszott, hogy hálásak, mert nagyon
hálásan néztek, mikor kezükbe nyomtam ezt
vagy valami efféle, semmitmondó cetlicskét,
persze nem olvasták el, nem, ahhoz túlságo-
san is fáradtak, rebegték, de azért zsebre
tesszük, mondták, meg hogy viszlát talán,
aztán, ahogy jöttek, felnyalábolva,
szívük felett az írás, indultak tovább.

„medárd”

most 40 napig újra
te öntőd az útra az első
cseppet, régóta
viszed, nagy táskában,
hátadon terheket, hordozol,
ha mégsem magamtól, utánad
megyek, utánad táska, szaladok,
benne esőcsepp, kiöntesz, most
40 napig újra, ugyanaz az izzadságszagú
járda, aztán megszokom,
40 napig tartó fájdalom,
40 nap esőcsepp, emlékezetünkből
visszajátszva, táska súlytalan
emelkedése, zuhanása,
sárba lábaid teszed.

zuhany

most fújja el, asztallapra viasz,
ahogy hűl, kanócfeketén testükre,
minden éjjel, dermed,
ruháikból kiforgatva, takaróznak
évek óta, Ádám, Éva meztelenségével,
tetőtől egészen talpukig, hiába
természetesek, a látvány valahogy
egyre kevesebb, már a zuhanyzó
alatt sem vált ki belőlük izgalmat,
hátukat gyorsan beszappanozva,
csak a szembenézést kerülik,
paskolják egymásra a vizet, hideg,
forrósodni hirtelen, világossá válni
szintén elég hamar, reggelente átmenet
nélkül kezd, felhőbe csavarnák a Napot,
vakító villanykörtéjüket,
kiégtek.

szégyen

narancsszörp foltok a falon
összekuporodva várom, hogy
adja a másikat
egy nem volt elég?
apám dörzsöli tenyerét
neki fáj jobban a tapéta
az ütés helyére
maszatos ragtapaszt
elestél a biciklivel a
kertben, megcsúsztál
mit tudom én, sorolja
lázas szavanként vörösebben,
majd minden átmenet nélkül
hirtelen elmosolyodik
sárgás bajszomon.