Sütő Csaba András

2020/2 - Töltés; Rév; Busz2019/4 - Légi folyosó; Cseresznyefa a szélben; Jönnek a házak2018/1 - voltidő; rossz elmért telkű rezervátum2013/3 - augusztus nyolc2012/3 - zsilip2011/2 - Fogadom ajándékod, idő2009/3 - Nyikorgó mondatok, fedetlen árnyak2009/2 - Állandó fényáteresztés2008/4 - Hosszú pillantások (egy eltűnő világ után)2008/2 - Kritika készül2007/4 - Ontológia2007/3 - Momentum és monumentum2007/1 - földre ül és (v)égig néz, Canto memento, vihar múltán szelet győz2006/4 - Egy lírai fékező2006/3 - (F)elfedni a rejtélyt2006/2 - disintegration, fél (suttyom/vér/nyolc) és tovább2006/1 - Versek a feltételes megállóból2004/4 - Fejet hajtva. „Egy Bois de Boulogne-i ház előtt”2004/2 - Csend - szó - csend. Két hallgatás között

zsilip

 

van ott egy zsilip
alkonyattájt szürkekékben

a tetején kormány van hogy
késő
tavasszal a szürke
kerékre vetemedik tíz ujj
égigsimul a láthatáron
tekerné forgatná a zöldet
kezén tekintetén zörren a lánc

 

 

ahogy rossz hóban kásaszürke nyomok

ahogy falra csúszott hópehely

szűnő kristály alakuló terv

lappangó homály a tófenéken

keresztbe dőlt földbe fogódzó törzs

ágain a maroknyi levélmohikán

az őzek lenyomata gidák bakok és suták

elvegyülnek akkor az éjjeli réten

tolongja a nádat az est sápadása

a compó az iszapban turkál

az ember hazaér

odvaznak az ártéri dendroidok

és a töltés felett súrlódik a nyárfaerdő.

 

oldódik, hagyatkozik. ráül a sötétére a sötét.

világít lassan a zsilip szürke monstruma

 

rozsda a láncokon, halasztott recsropogás.

egy pillanat és felzúg megint a lánc ácsorgása

 

húzza ereszti az iszap és beton

közé szorult kaput előle

mögüle tóduló szabadság

susognak a csatorna lárvái

a bábok megindulnak

 

egy pillanat még és koszos kavart tömeg

hömbölög a tómederbe elsodorja a sügereket

 

átvisz halat ikrát életet betonvályúba ömlik

a vassal reteszelt likviditás árad az élővíz

rombol szűnik tolódik a poshadás belesimul

a hínár a rohanásba mélyre fúrják maguk

csigák gyökerek és a csíkhalak

 

álló vízből folyót akár folyóból csatornát

 

engedni az áradásnak előzni

átereszt idézni apadást áradást

fogyás és növekvés

mozgás és mozdulatlan

 

részvéttelen hold azért a nyárfasor fölé hajol

egy tyúkgomba kalapjáról tövére csorog

fehér szálon fut a sárga sárgán cikkan a fehér

és dübörög a felfalt aszfalt grafitja alatt

két kerék négy kerék az utánfutók kacskaringója

 

áll a lánc zöldbe nőve

elfeledten várni víz jöttét

nem égből földből ruganyzó

meder testére öltve rajzolva

hullámzó sebeit nem jegyzi

a radar palindromája

csak báj és kénytelenség

 

nincs szomorúbb a magára hagyott árhozott betonnál

 

bátorságnál nagyobb az ültető kéz a fa gyökere

a közészorult föld a szilajgó szél a víz a víz

aztán és közben az áradás a nedv türannisza

odafelejtett arkhónok a fűzek a nagyszerű árfák

 

komótos folyás irányba                                forduló törzsek a dekáddal.

                                   tengelyük körül.

megannyi       nyomhagyás.

                                               csavart maradás.

a magánytalan magány.

                                                                                         együtt is külön.

 

a flóra némasága.                  a töltés tetején oldaluk szerint mindahány kavics.

 

a védmű méretlen földje a megszámolt part a sima a meredek a terjengő fény.

 

                                   tizenhárom fűszál a felhő rabul ejti

 

éjféltelen hangos flóra – lopakodó fauna

                                                                faja neme szerint az érintetlen kerék.

 

a távolság közel. oldfény. omok. avics. ű. antropomord.

Vissza a tetejére