van ott egy zsilip
alkonyattájt szürkekékben
a tetején kormány van hogy
későtavasszal a szürke
kerékre vetemedik tíz ujj
égigsimul a láthatáron
tekerné forgatná a zöldet
kezén tekintetén zörren a lánc

ahogy rossz hóban kásaszürke nyomok

ahogy falra csúszott hópehely

szűnő kristály alakuló terv

lappangó homály a tófenéken

keresztbe dőlt földbe fogódzó törzs

ágain a maroknyi levélmohikán

az őzek lenyomata gidák bakok és suták

elvegyülnek akkor az éjjeli réten

tolongja a nádat az est sápadása

a compó az iszapban turkál

az ember hazaér

odvaznak az ártéri dendroidok

és a töltés felett súrlódik a nyárfaerdő.

oldódik, hagyatkozik. ráül a sötétére a sötét.

világít lassan a zsilip szürke monstruma

rozsda a láncokon, halasztott recsropogás.

egy pillanat és felzúg megint a lánc ácsorgása

húzza ereszti az iszap és beton

közé szorult kaput előle

mögüle tóduló szabadság

susognak a csatorna lárvái

a bábok megindulnak

egy pillanat még és koszos kavart tömeg

hömbölög a tómederbe elsodorja a sügereket

átvisz halat ikrát életet betonvályúba ömlik

a vassal reteszelt likviditás árad az élővíz

rombol szűnik tolódik a poshadás belesimul

a hínár a rohanásba mélyre fúrják maguk

csigák gyökerek és a csíkhalak

álló vízből folyót akár folyóból csatornát

engedni az áradásnak előzni

átereszt idézni apadást áradást

fogyás és növekvés

mozgás és mozdulatlan

részvéttelen hold azért a nyárfasor fölé hajol

egy tyúkgomba kalapjáról tövére csorog

fehér szálon fut a sárga sárgán cikkan a fehér

és dübörög a felfalt aszfalt grafitja alatt

két kerék négy kerék az utánfutók kacskaringója

áll a lánc zöldbe nőve

elfeledten várni víz jöttét

nem égből földből ruganyzó

meder testére öltve rajzolva

hullámzó sebeit nem jegyzi

a radar palindromája

csak báj és kénytelenség

nincs szomorúbb a magára hagyott árhozott betonnál

bátorságnál nagyobb az ültető kéz a fa gyökere

a közészorult föld a szilajgó szél a víz a víz

aztán és közben az áradás a nedv türannisza

odafelejtett arkhónok a fűzek a nagyszerű árfák

komótos folyás irányba                                forduló törzsek a dekáddal.

                                   tengelyük körül.

megannyi       nyomhagyás.

                                               csavart maradás.

a magánytalan magány.

                                                                                         együtt is külön.

a flóra némasága.                  a töltés tetején oldaluk szerint mindahány kavics.

a védmű méretlen földje a megszámolt part a sima a meredek a terjengő fény.

                                   tizenhárom fűszál a felhő rabul ejti

éjféltelen hangos flóra – lopakodó fauna

                                                                faja neme szerint az érintetlen kerék.

a távolság közel. oldfény. omok. avics. ű. antropomord.