Sütő Csaba András

2020/2 - Töltés; Rév; Busz2019/4 - Légi folyosó; Cseresznyefa a szélben; Jönnek a házak2018/1 - voltidő; rossz elmért telkű rezervátum2013/3 - augusztus nyolc2012/3 - zsilip2011/2 - Fogadom ajándékod, idő2009/3 - Nyikorgó mondatok, fedetlen árnyak2009/2 - Állandó fényáteresztés2008/4 - Hosszú pillantások (egy eltűnő világ után)2008/2 - Kritika készül2007/4 - Ontológia2007/3 - Momentum és monumentum2007/1 - földre ül és (v)égig néz, Canto memento, vihar múltán szelet győz2006/4 - Egy lírai fékező2006/3 - (F)elfedni a rejtélyt2006/2 - disintegration, fél (suttyom/vér/nyolc) és tovább2006/1 - Versek a feltételes megállóból2004/4 - Fejet hajtva. „Egy Bois de Boulogne-i ház előtt”2004/2 - Csend - szó - csend. Két hallgatás között

voltidő; rossz elmért telkű rezervátum


VOLTIDŐ
 
veled is elbánt az idő. lassan, biztosan.
 
kopott kabát, fényes nadrág,
legyúrt sarkú cipő, orrán,
oldalán megannyi botlás,
csoszogás, ajtótámasztás,
sarkat és orrot így gyalul,
az eredeti bőr masszívumáról
lassan lefoszló bőrcafatok.
 
körme alatt kosz,
töredezett körömvégek.
bal keze kisujján még ott az írás,
az értelem kék tintás nyoma.
a bőrbe nyomott félholdak kemény,
száraz dűnévé híztak,
az ujjak tövébe víz- és vérhólyagokat
nyomott a szerszámok nyele.
 
lassan múlik, kezét a teste mellé eresztve: pihen.
 
évek, míg hajába túr,
a szántás nyomán kifordulnak
a fáradt, ősz szálak.
lassú csillámokban ezüsttelér.
nem várja meg, míg szakáll,
kétnaponta bánik el borostával,
kezdő viszketéssel.
 
részint vörös, ez szmörére emlékezteti,
részint több ősz, kevesebb tavasz.
néha elkanászodik, centis szőrt húz le
arcáról, hevenyészett asztagok a porcelánszérűn.
 
egyre kevesebbet olvas a sötétben,
egyre többet néz.
mind kedvesebb éjszakai fények.
a nappaliban hunyorog.
egyre kevésbé vezet szívesen éjjel.
mintha mindenki reflektorral jönne
mögötte, előtte, sárga foltok,
gyűrűk maradnak utána, villannak
itt, takarnak ott. lassan faldossa,
a súly, a nehezék szívén,
tüdején ével, térde fájdogál, ropog,
betonon tanulta a kézilabdát,
háta bekötött. szorongatja a voltidő.
 
 
ROSSZ ELMÉRT TELKŰ REZERVÁTUM
 
rossz elmért telkű rezervátum
egyenházai közé slisszol a bűntudat
a merésszé hizlalt esti bizakodás
fáradt szárnyú ölyv egerész
ösztönét hagyná ott egy utolsó csatában
zörren a mező felett a póráz
felveri az ugatás a tóparti füzest
 
a levelek sárgák zöldek szürke a beton
opálosra tört a naplement
 
kettőt fordult körbe láncain a lengőhinta
a vagány befordult a sarkon
szegecsei visszavicsorogtak
a földre dobott üveg szájából
elfolyt még a sör
 
nyálát verte a hűlő indulat
így ért véget a szerelem az úttörő utcában
a másikból már csak
a feloszló szúnyogfelhő
az olcsó dezodor illata
 
bolygott lámpától lámpáig
 
ropogó csend
amerre ment
és néma szájkosár
 
 

Vissza a tetejére