Azok a fiúk, a régiek! Ha kevés a napfény, akkor megbotránkoztató

a gyümölcsök édessége. Csurran, buggyan, cseppen, freccsen.

És mint a nyílt seb, olyan az eper. Harapnod sem kell, elvérzik

a pillantásoktól is. De te ne várj, ne gyere! Csak hagyj üzenetet!

Ez egy rendes lakótelep, ahol mindenki mindenkit… Oda se neki,

és már kifreccsen. Ott a szívdobbanásmérő a vízóra mellett.

Havonta ellenőrzik, és jelentik, ha kilengenek a mutatói.

Meddig tart az osztálykönyvből kihúzni valakit? Egy tollvonás

– ki se kell lengeni, elég a gyanú is –, és az illető (mert már így hívják)

elvérzik a pillantásoktól. Találnak egy melegítőfelsőt, de nem

szabad sejteni, hogy mások is sejtik. Történni semmi sem történik,

de jobb éjszaka intézni. Serceg a toll, aztán buggyan, cseppen –

ám hogy a fenébe törlöd meg a kezed? A végén még te is elvérzel.

Sok a hiba, hisz nincs elég alkatrész a kilengésmérőkbe. Új dolgok

kellenének: új hűtő, új tévé, új porszívó, új minden. Micsoda bolgár

vacak!, sóhajt a szerelő. Egyetlen mozdulat, és kicseréled. Egyetlen

mozdulat: bele se harapsz, és csurran, freccsen. Az alkatrészátállást

sokan forradalomnak  nevezik, sokan lehetőségnek,  te pedig

világvégének. Világvége az, amit mások a fejed felett döntenek el –

jelszavak a levegőben, éles kések a szél kezében… De minek a kés,

ha olyan az eper, hogy harapni se kell? Nem édes és piros,

hanem fényes és kemény, mint egy régi üveggolyó.

Nincs mit kilengeni. A vágyak is egyenletesek. Ma már semmiért,

senkiért nem halnánk meg. Csurran, cseppen, de csendesebben.

Azt nem tudom, hogy amit világnak gondoltunk, létezik-e?

Ma jártam azon a lakótelepen, és láttam, most is nagyon rendes.

Egyenletes, nyugodt áram a vezetékekben. Javítják a központban

a kilengésmérőket. Hogy rendesen, hogy a szabvány szerint…

De minek?

Hiszen nem volt otthon senki.