a bohóc megemeli sapkáját

jól mulatnék ha nem unnám sokak
hangos jókedvét tolnám már tovább
thália szekerét hogy újból bár
halljam zörögni kerekét ó jaj

elvet itt tűzbe hiába hozok

éjjeli lepkék s ti primadonnák
hova tűnt szerelemből a titok
halkat hazudjatok ha nincs is ok
búra s döngetni az ég kapuját

sapkámat lengetni nem nagy öröm

nem is felhők közt aszfalton járok
a dolgom után s amerre nézek
tájak városok az égen fények
így élek s félek hogy nincs több álom

jóslat icarusnak

a láthatáron túl
el ahol épp tűnik az izzó korong
sastoll leng némi gyanta– meg égett
szag terjeng és alvadt viasz száll
teret tölt be egyetlen hang
a láthatáron túl
el ahol most tűnt az izzó korong
a felszínt paskolják a furcsa formák
mégsem gyászinduló
a halk taps ez csak

jóslat daedalusnak

a láthatáron túl
fel ahol épp kel az izzó korong
ott ahol a meredek part szakad
kövek földdarabok hullnak a mélybe
s porfelhő száll
ott áll egy rakás elhasznált szárny
elkoptatott eldobott mankó mind
a láthatáron túl
fel ahol most kelt az izzó korong
végig a part mentén
földbe taposott a virág a fű
egy hosszú kifutópálya ez
egy sehova sem vezető ösvény

jeune homme a la tete de mort

„egykor minden királyok királya”
                  (Ingmar Bergman)

le méltósággal gördült a súlyos
és tarka kárpit a függöny
sorra ürülnek a kivilágított utcák
késő este a csillagos éjszakában
egy nagy szerelem díszletei
mint tárgyak porosodnak most
yorick kiásott koponyája is
a vastag biblián
a könyvek könyvén
festékek púderek kenőcsök közt

a címszavakon túl
egy sosem remélt csoda előtt
mint a tükör előtt yorick koponyája
a házi sminkasztalon
beszáradt festékes tubusok kenőcsök
üres púderes dobozok közt
a fellépés szünetében
mint fáradt statiszta
a dán királyfi
álmait is a hokedlin
alátámasztott fejjel piheni ki
így későn vasárnap délután
mise és zuhany után már

pichet et fruits

rivaldafényben kulissza áll most
a fal mint álmos szürke ég
a világot jelentő deszkákon

és a porcelántányéron is még
állnak vagy dőlnek a férges
az ütődött vagy a zöld körték

lenne bár ez a szent mámor
borulva le mekka felé
összevissza szétszórtan bárhogy

így csönddel csordultig épp
köztük a korsó csak szobor
zománcon míg csillan a fény