Szolnokon ha újra elbolyonganék

ismeretlenül bámulna meg a nép

ki lehet aki ilyen szomorúan

bandukolgat talán nem tudja hol van

Szolnokon ha az idő megfordulna

bátyám asztalához leülnék újra

hideg bort innánk s nem kellene végre

utána sóvárognom fel az égre

Szolnokon ha járnék fiamhoz mennék

lármásak lennének s vígak az esték

meg néha majdnem a könnyekig jutnánk

veszteségeink számlálva az utcán

Szolnokon ha vár Budai Matyival

előszednénk a sok közös régi dalt

amit Nagykőrösön s Moszkvában írtunk

fiatalok lennénk zúgna a vérünk

Szolnokon pengetném a cipőpertlit

s hallgatnám a csöndes szelíd Körmendit

mint karistol jelet a kor falára

én meg csak írom gügyén For Kalára

(ha megéheznénk dőlne az unicum

ilyen vidék volt mindig Barbaricum)

Szolnokon ha megint anyámmal ketten

mennénk vásárolni valami kertben

egy padon zsömlét s lecsókolbászt ennék

s döntögetném a hideg tejeskannát

Szolnokon apámmal sohasem voltam

pedig egy kocsmába nagyon bementem

volna vele korsó söröket inni

száll a könnyű hab most akár a semmi

Szolnokon véletlen halva születettem

de meglehet már akkor is csak tettem

magam az élettől el a halálhoz

nem lenne most aki szeret vagy átkoz