Huszonnyolc éve
Kassák háza előtt halad
el a villamos Huszonnyolc évvel
ezelőtt együtt mentünk el
oda Lehet csak képzelem
Ha így lenne a legenda oda
Huszonnyolc éve már és el
múlt az ősz Átrévedsz Összerezzensz
akár az őz mint elidőz
a rémület benned Magad
maradtál Élsz még Vagy Vagy fabatkát
sem ér hogy fent Szólít a lenn
Meztelen heversz bádogtepsiben
Előtte egy lepedőben
cipőd leng a levegőben
A költőt kivinni már csak ilyen
Szumma idétlen Ritkuló
rétegek közt lehet hogy még élek
Neked már kész az ítélet
az örökélet Vagy semmi
Tessék továbbmenni int az angyal
és te angyali kék arccal
továbblépsz egy felhőn A szélherceg
Vödörbe dobott vakbeled
henceg kiabálja kié
voltam Most itt fekszik kéken Holtan
Szabadkát elhagyni nem ügy
Tajtékos tavaszban röhög a rügy
a fákon Tántorgok tovább
részegen tiszta fővel S az
idő mint a barmot homlokon üt
Mi lennél most hogyha lennél
Megállnál a hétköznapi nyelvnél
Bambán adnád az ostobát
Duma verné fel a szobád
vagy holdat vernél le utcakővel
Idővel az ember sáros
arcát letörölné A lábnyomok
makacs dolgok és maradnak
Bogár ütődik a falnak
Hideg szoba elégiája A
darvak a függönyökről majd
útnak erednek Minek keresni
a szerelemben elvet Lásd
aki tegnap még bátorít
holnap szemrebbenés nélkül elvet
Idővel az ember békül
az idővel is bár ha tagadja
Ajtófélfához támasztva
a balta Rajta száradt vér
Nem több annál romantikus miért
Lassan majd virrad a felfog
hatóság határán Forogsz kábán
betegség és elme-pengék
gyilkos terében Az éden
állatai lábadhoz hevernek
nyílnak távoli nagy kertek
az apollinaire-i birodalmak
Füstöl a kályha sír a fa
Akinek nincsen háza az
nem megy haza Dermedt idegenben
alszik el s idegenebbül
ébred Nincs ebben semmilyen kényszer
Hó vakít Kanadai nyár
fojtogató bolyha Megülsz
a sarokban Hasadon a kezed
és ott belül éles fájás
A halál húsfaló növényei
megkezdték a lakomájuk
Kórház-üvegre tapadok
Kicsit valóság ez az álom Vagy
emlék Rossz ha kitalálom
Meztelen fekszel meztelen fekszem
tepsiben ágyban S a tálban
ott lüktet gyomrod s a májam
összecsúszva vérben és időben
A szóból rongy lett A nőkből
nőnem Beszélnek rólad felőlem
Leveleztünk mint egykoron
Fehéregyháza és korom
Kérdőre vonja magát a nemlét
Összeaszott tenyereden
diónyi remény A vád vizenyős
szemén megcsillan egy farkas
Fejét fölvetve ordít A
húsunk zabálásra már alkalmas
Azért most jól elmulatunk
itt Tompa és sajgó tudatunk a
tárgyaink nevét elejti
Közhelyes rím lesz a semmi
Fél-elnyűtt gyomrunk gúnyosan korog
na baszd meg ilyen a korod
Hajnalban járdaperemen ülve
Te már mindig csak a létre
Én a semmire feszülve
Kijátszanak minket egymás ellen
Áldott bitang Leples szellem
Reggel vakító hó esett Május
Hányinger gyötör Kihánytam
a belem és a koromat
És megy a villamos Jön a vonat
Bort ittam Te földet zabálsz
Találkozunk a telep összedőlt
túloldalán Nem tanul a
vesztes Szitálnak a férgek
Nyögsz Hideg a temető felétek
Vissza a tetejére