Panzió

itt csak rendel és iszik a vendég
s bármennyit iszik sohasem fizet
neked is mindegy lent vagy fönt az ég
a csapost ördögnek s istennek hiszed

itt mindenki csak átutazóban
mint idegen halak sötét tóban
támadni véresen rángatózni
nem létező ágyakban ringatózni

csak nézd itt a lányok hogyan festik
magukat hogyan ragyog a testük
nekik mondhatod el végre amit
tagadtál életed ronda lázait

itt nyögd ki magadból azt hogy jól van
s köpd ki a fogaid szépen sorban
mert úgy lesz ahogy nem volt soha lám
ventilátor-szárny kaszál fönt a halál

itt lehet csontról húst a sarokba
– dögölj meg – vetni aztán vihogva
állni a fekete tükör elé
kérdezni hát e sok rossz csont meg kié

itt lehet lenni csak érkezőben
mint az olasz sötét erdejében
bár csak lépni öreg temetőben
keresztre bámulni föl elmenőben

egy útszéli panzióban
egy életen átutazóban
megállni rendelni két sört
leülni megírni két hosszú sort

egy útszéli panzióban
megállni itt senki se józan
egyszer mindenki eltévedt
itt már nincsenek napok se évek

Rossz idők

Most rossz idők ezek furcsa rossz idők
fáradt férfiak s mellettük gyönge nők
s ráadásul itt van még egy délelőtt
megpróbálom jól elütni az időt

kint a fagy körmével posztert tépeget
kínos arcokról készült nagy képeket
már csak ők színezgetik az életet
tévedek vagy tényleg minden elveszett

(emlékszem
milyen szép volt egykor majdnem elegáns
sok új vezér s egyiket sem érte gáncs
forradalmunk nem volt bársonyos se más

emlékszem
önmagától omlott le az óriás
birodalom – támadt friss bizodalom)

Ez a tél hidegebb volt mint más telek
s már a szabadság is mind idegenebb
mi ránk szakadt akkor s örültünk nagyon
nem mi maradtunk a túlsó partokon

nem mi fagyunk ott falak tövében
ember fekszik forró vizeletében
s egyre drágább lesz mi olcsónak se jó
rájövünk a rendszer nem nekünk való

küszködtünk s a vége mégis csak bukás
ígérettel s elvekkel telt meg kukánk
kukánk miről egykor hittük: életünk
ki mondja csak álmodunk – felébredünk

s nem játszunk el mindenféle ügyekkel
hőseinkről nem derült ki: gazember
s idegen szúrt hátba nem a barátunk
s nem csókol már többet aki elárult

amiről azt hittük hit nem rohadt szét
s amire vártunk az eljön egyszer még
átvertekből győztesek is leszünk még
túl közel a föld s oly messze már az ég