Exodus

az ég alja vörös-kék
késpengényi a hold
reggel van negyed hét
mikor keltem négy óra volt

a stadion lámpái
homályba vesznek
Egyiptom volt ilyen
a minaretek

szinte a müezzint hallani
pedig minden holt-süket
látni a hajnalcsillagot
kint hideg szél üget

a vers-idő hamar telik
matatok még teszek-veszek
így megy reggeltől reggelig
várom mi megígértetett

Holnap ha

Holnap, ha reggel ébredek,
mert zúg az ócska csaptelep,
összerakom pár göncömet
s megyek a francba, ég veled.

Volt néhány évünk, véget ért.
Elromlott, mindegy is, miért,
hagyjuk hát végre, kit mi sért,
ez, amit ránk a sors kimért.

Megyek, még őrzök ízeket,
keserűt, viszem nincsedet;
savanyút, őszi-nedveset.
Remeg a múló kert, remeg.

Elromlott, mindegy is, miért.
Holnapra hó jön, eltemet.
A jó, a rossz eddig kísért.
Marad az ócska csaptelep.

Vezekeltem

a kezedre emlékszem a szádra
lehet már ősz volt kint lehet
valahogy átmenekültünk a nyárba
azután halálig veled

ahogy szólsz a hangodra emlékszem
ahogy kérdezed: szeretsz-e
s én itt fekszem azóta is csak ébren
te feszítettél keresztre

nem megyek hozzád már évek óta
hittem így könnyebb lesz talán
de nem kudarcba fulladt minden próba
te vagy az egyetlen hiány

az időm elfogy lassan letelik
bűneimért vezekeltem
élek ameddig muszáj s megengedik
hogy itt tartsalak a versben

a hangod szád kezed emlékezem
érezlek tapintható vagy
amíg maradnom kell dolgomat teszem
soha nem mondtam le rólad