akik

Vannak szerencsés szerencsétlenek
És vannak szerencsétlen szerencsétlenek
És vannak akik csak vannak
Ők nincsenek

másféle

nem volt hazugság ez sem
csak másféle igazság

huszonöt magatehetetlen
vagon elé befogott

emberi test
a közöny sínezetén

időmásítás

(k árnyéka)

nem vagyok csomó
az idő kötelére kötve
nem vagyok az idő
kötelére kötött csomó

nem vagyok görcse
idő kötelének – mélázott
az ágyán fekve
és a fényáztatta
szoba légterében cikázó
tonnás legyek röptét
bámulta
zümmögő dünnyögő
fekete lyukak
(a szerelem tövisei be
fele nőnek összenőnek)
milyen nevetséges a mag
ány nem nyitódik csuk
ódik ajtó
megkövült csend a fal
ak közt
a Nap fennen tanyáz
elérhetetlen magasság
legtetején de valahol
lennem kell
valahol ott vagyok biz
tan most felkelek – tan
akodott és fel
kelt és lépett utána
árnyéka és árnyékána
k árnyéka
hárman tehát
és közülük így szólott az egyik:

és van hogy az ember
életében egyszercsak vége
t ér az idő
mintha átlapozódna száz
oldal egy könyvben

más számításba kezd
a jelen

nemcsak limonádé

(tárcavázlat két részben)

1.

Nemcsak limonádé – gondolta –,
hanem víz, citrom, cukor,
és kiitta poharából az egész
szentimentális löttyöt.

Csak nem gondolkodni – gondolta.
Csak nem gondolni semmire – gondolta:
lavina az, amit egy szó elindít,
amikor egy szó magávalsodorjaatöbbit,
azt, ami felületesen tapad,
és elolvad majdan
a majdban.

Milyen tágas szobában laksz –
mondta közben a kályha
mellett melegedő gyapjasrinocérosznak
a plafon felöl lassan alászálló
tömör, súlyos, narancssárga köd,
az éj. A boldogság
az írás rovására megy,
az írás az életére, az élet a boldogság
éra – horkantotta az orrszarvú.

2.

Hetek óta embertelenül élek – mondta a monitor
ban tükröződő arcnak a billentyűzet
fölött görnyedező aktuális isten.
Erre az (ez):
a fül hallásra, a száj beszédre
van,
továbbá nem az út szüli a lábat, ha-
nem a láb az utat.
Aztán felkelt, és ne kísérj ki – mondta még –
visszatalálok.