Körmendi Lajos

2005/2 - A folyó születése, Történelem, A folyó látogatása2004/3 - Zádor és Ágota földjén2004/2 - Hatvan év2003/2 - Szent Ernestusunk, avagy testben versbuborék, Oláh János, a frász, Sarusiáda 2002/3 - A rúzsos szájú barnamedve2002/2 - Akkoriban még szerették egymást a poéták2002/1 - Mongol költői tárgy2001/3-4 - Asztma, vágyakozás,Berek után, Bereki ősz, Írótábor, Bereki bök, November; 2001/2 - A stoppolt elefánt2001/1 - Mákos Balázs2000/4 - Busman2000/3 - Kipcsakisztán2000/2 - P. S. -verspusztulás2000/1 - Az Y. Diákszínház esete a Rómeóval1999/1 - Hosszú, hideg tél, Szűcs Sanyi kocsmája 1998/1 - Kun(játék)halom, Kun(szó)halom, Kun(család)halom, Kun(táj)halom, Tyúkszemáztató, múltbaázás, Móricz jegyzetel, Kolumbusz végtelen útja B-ig, már betegen, A ledér B-i Alkáli Hidrogénkarbonátos Jódos Gyógyvíz

Zádor és Ágota földjén

A közölt szöveg a szerző készülő regényének első fejezete.

 

Terehalom

(Terehalom: Túrkeve határában, a Gyomai földút mellett, a Túr folyó mentén lévő tekintélyes méretű kunhalom neve. Györffy György szerint nevének „első elemében a terem szó rejlik, bizonyára fejedelmi udvarház jelentésben”. Az 1326-os határjáráskor Terehalm néven említik. A legenda szerint vár állott a tetején, ezért Várhalom néven is ismert volt. Egyéb nevei: Csudabalai halom, Nagy halom, Tányérsipkás halom. A Terehalom állapota ép, felszínét 1970-ben megbolygatták, az ősgyep megszűnt, a halomnak botanikai értéke nincs. A környékén szántó, akácos, út és elhagyott homokbánya található. Különleges régészeti értékű tellhalom, 1985-ben nagyon jelentős bronzkori telephely feltárását kezdték meg szolnoki régészek, s az ásatás azóta is folytatódik. A hatalmas kunhalom tetejéről jól kivehető az Óberettyó széles, kiszáradt medre. A túrkevei múzeum egykori igazgatója, Györffy Lajos úgy vélte, itt lehetett a hun király, Atilla fapalotája, ahol egybekelt Krimhildával.)

 

Az égen csak darvadozott az augusztusi nap.

A porban vidáman hengergőzött egy komondor, a habókos szellő bele-belekapott az eb loboncos szőrébe.

Egy gyerekcsapat a halom lábánál rajcsűrözött, majd a kiszámolós mondókát kezdték kiabálni:

Birim bilew
Ekim egew
Ücüm üzük
Törtüm tösek
Besim besik
Altüm asik
Jetim…

Az egyik nemezsátorból haragos asszony bújt elő egy libelongában, és zsémbelve vágott szét a gyerekek között.

Zádor a halom oldalában állt, a távolodó lovas hírnököt nézte, ráncokba szaladt a homloka. Egy öreg állt meg mellette.

– Gondok nyomnak, uram? – kérdezte.

– László király törvényt hozott rólunk – bólintott a fiatal kun.

– Mi a veleje?

– Keresztény módra kell élni a kunoknak innen a Temesig meg a Marosig, s a Tisza és a Duna között is. El kell hagyni sátrainkat, földhöz rögzített házakban kell laknunk, el kell engednünk a keresztény foglyainkat…

– Ez László törvénye?

– Ez, Kandzsurás.

Kiraggyant a nap a felhők mögül, aztán megint beborult.

Zádor elgondolkodva ballagott le a sátrak közé.

Az öreg Kandzsurás a halom tetejére kapaszkodott fel szuszogva. Állt, nézte a keleti égbolt szürkés fellegeit. Megcsörgette kezében a dobot, a lábával dobbantott, eljajdította magát, dobolt, félig csukott szemmel forgott, dobolt, érthetetlen hangok buggyantak elő a torkán, dobbantott, sergett… Amikor térdre rogyott, az ég felé emelte a kezét:

Nagy Király! Kinek itt állt palotája!
Kire hallgatott szél és földnek árja!
Akit rettegett sereg és félt a dal –
Jöjj el hadaiddal!

Atilla! Kinek itt állt palotája!
Ki voltál hunok, magyarok királya!
Avarok, kunok ajkán dicsért a dal –
Jöjj el hadaiddal!

Attila! Kinek itt állt palotája!
Voltál Tengri mása, kedves királya!
Nem kellünk Tengrivel és sátrainkkal –
Jöjj el hadaiddal!

Nagy Király! Kinek itt állt palotája!
Dúlj és büntess, sírjon László országa!
Védj meg minket hitünkkel, javainkkal –
Jöjj el hadaiddal!

Az ég mordult egyet, bömbölni, dúlni kezdett a szél, előbb csak megmozdultak, de hamarosan már vágtáztak a fellegek, s úgy tülekedtek az égen, akár egy bivalycsorda.

A komondor nyüszítve inalt el a sátrak felé, s amikor a Nagy Király megcsörgette tüzes karikását, rettegve vizelt maga alá, és vigasztalanul vonított.

Zádor állt az esőben, mosolyogva nézte a vén kunt.

Kandzsurás a halom tetején térdelt égre emelt kézzel, arcát az ömlő esőnek tartotta oda, és hisztérikusan nevetett.

Vissza a tetejére