Halottak napja, napkonzerv
Halottak napja
Halottak napja van. Játszóházba megyünk
a fiammal. Veletek temetőbe. Szoknia kéne
az ilyesmiket, mondod. A halált?, kérdezem.
Már ismerik egymást, közvetlen gyerek.
*
Önfeledten ugrál, rohan a légvárakon, belehal
a pillanatba, ünnepel. A végén hurkapálca-
gerincű felhőt eszik. Ahogyan tépi a rózsaszín,
puha húst, édes vér serken fogai közt.
A játszóházból kijövet az iskolaudvaron szét-
tapos egy facsemetét. Szegény, végre hajtott,
mondod neki. Isten angyala pedig végrehajtott,
mondom én.
*
Nem érdekelnek a halottak, de ha ásóval, üveg
borral kiszabadítanánk a csontokat (istenem,
miért mennek mindig ilyen mélyre gyermekeid?),
és táncolva, nevetve körbeszaladnánk velük
a falun, énekelnénk is, ahogyan évente teszi ezt
egy távoli, színes népség, hogy lássák a holtak,
milyen szép, amit már nem láthatnak.
*
Ömlenek az autók, szikráznak a gyertyák
a hengerfejekben. Muszáj odaérni. Egy ember
mozdulatlanul fekszik az úttesten. Eltorzult
arcú autó mellett nézi az eget négy rendőrláb
közül. Talán a temetőbe sietett.
*
Hazaérve a gép elé ülök. A gyerek irtja a neten
a gonoszt. Te eltűnsz, visszatérsz, vízért indulok.
A nappaliban sötét van. Egyetlen gyertya ég
a nagyanyádtól kapott komódon. Emlékére
gyújtod meg minden évben. Eszembe jut az enyém.
Fogtam a kezét, ahogy átegyensúlyozott
a peremen, az orvos a folyosón részvéttel közölt
valamit, amiben részt sem vett. Hazafelé
nyomtam a gázt. Veled volt találkám. Azóta is tart.
Napkonzerv
(Bence-versek)
máshogy nem tud még
rajzolni. szerinte szívből nő ki
a kéz, szem csak a fej.
még tudja, milyen az igazi
nap. középről jönnek a sugarak.
mondják: idő és türelem,
megtanulja, hogy nem szabad
beljebb. megtanulja, milyen felszínes
az ember. hiába gyakorol, hiába.
nap nap után rájön, az élet nem finom
motorikai problematika.
ha megkérdi, majd ha már
mennek a napok, miért
nem ragyog, amit mondok,
amit mondhatok: nem a tiéd, fiam.
nem a te napod.
Vissza a tetejére