Rentz Mátyás

2014/1 - Szerencsés ember2012/1 - Fájdalom, Az egy kívánság, Tóvizi Dezső utolsó szavának hiteles története2011/1 - Banális történet2009/4 - Szépenszóló furugla2009/2 - Küsded barna költő kiskonttyal2008/3 - Kosztolányi & Karinthy2008/2 - Semminemigaz2008/1 - Tégla az Ismeretlen Vidéki Amatőr Költőnő szobrába, Egy költőlány2007/3 - Csuszdi, a hoax-lány2006/4 - Elefánt2006/2 - Magyarnovellák2005/3 - KJ, Guano2005/1 - Büdös Anna2004/3 - Egy királylány története, Egy kis gyufaárus lányka2003/3 - Májdzsenerésön2003/2 - A Berlini Falról I-II.2002/3 - A’ kicsinységrűl2002/1 - Tanítók2001/2 - HMNE HNDE meséje: örökké2000/4 - Megjöttek a titászok2000/2 - Szellő Bori szerencséje1999/3 - Ultraviola1999/2 - [büroszex]1999/1 - Egy utolsót játszani1998/1 - Varjak tallóznak

Varjak tallóznak

Varjak tallóznak a mezőben, holott a hévség a nyarat igézi. Öt-hét varjú, nyegle ideiek megfontolt szürkék, croax-croax, egy tucat máris összekeveredik, verődnek így össze, holott korai még. Ők tudják, ők az időknek járását fennen, ahol nyitva ablak-ajtó a már deres orosz pusztákon át a jeges északfokig. Crrooax-crrooax, keringenek a vének, hunyorog szemük, szemük környékén a bolhaszín, a mákszín fekete bőr, ők érzik jön, jön, jön föl az idő: földhajlatán immár vereses kékségbe vész az ég buzavirágja. Asztal terül, a világ, a veszélyhez közel az igazság, szemétbányák, hántott és hántatlan tarlók, ostoba férgek, kiket hévség és hideg, setétség és fény kormányoz, nyarat köszöntnek, alítván télnek a reggeli fagyot. Kit a nap szikkasztana, fúrja magát, csőrollók között végzi, kinek Nap hevítvén vérit, bátortalan feredézik a sárga fényben, csőrollók között végzi. a csőrnek kávái közt fetreng. A mozog, a güzü, a pocfíreg futkáz, kalászt gyűjt, muhar súlyos fejét vonssza éléses halmai alá: nyakszirtjére súlyt a csőrnek dárdatolla, elhemperegvén még feláll, már nem inal el, fölnéz a halálárnyékra s megadja magát. A varju félrefordítván fejét újra lecsap, immár pontosan, fiatal társai lódulnak, s játszódnak a hullán, craxx-craxx. Fenn-fenn, a magas levegőeget a vének szántják, el-s-vissza, el-s-vissza, a halál ígéit szórják, cac-cac, megismeritek majd, cac-cac, a fagy szelíd igazságát, szárnytollaik már hiányosak, cax-cac, fejeik fél-kopasz, füleik likaiban: halálkaszák pengése.
A patkány, a társas lény, aki a családjáért mindent, a legjobbapa-anya vagy meghasonlott, magányos remete, fintorog a mezei, kesernyés szagokra, a rothadás édes illata vonssza, tudja a föld biztos, párás anyamelegét, magas levegőégjárásával mit sem gondol. A válaszúton meglapul, már hallja a morajt, az emberi zajt, mit sem gondol már az igazság sovány kenyerére a szabadban, árnyék suhan, fekete villám csap le, odébb hemperedik s ím ölyű karmai markolják a földet. A patkány egy galagonyabokor alá iramodik, elveszítvén a csodás illatgomolyt nem aggódik, hiszen tudja az irályt vakon is. A napnak hanyatlania kell, hogy a látók ne lássanak, csontgödreiben könnyel ázó szemeikre hártyát vonsszanak mégistehát a szürkületre eltévesztvén az irályt, cicka futásba kezd, hogy a az illatgomoly fonalát fölvehesse, mire a teljes sötétség gördül, már az állandó falás, töltekezés, ürítés, fenekedés, játszódás, üzekedés morajára fordíthatja filei kagylóját: megérkezett. A hersegés, a szeméttel hányt bányák, holtágak, a ganédombokra vetett eleven dögök és penészes mirelittorták, gabonával csordultig tölt magtárak, kövér zsákokkal elrekesztett kamrák mennyezetig élettel hányva, zabálásba tunyult disznók vályúi körül a korpás-tápos-darás moslék halmai, a zajgás ha elviselhetetlen, eleven disznó oldalát fúrván eleven zsírt falnak s mégis, ha eltelvén is, marakodnak, s addig, a disznó megéled s elmarja az egyiket: halál. De ím a hulla, ahogy a disznó rázza, félre el, kiesik az akolból s a patkányok mind rá az eleven, friss dögre, falják, mi bőrén bévül s a csontokat félre pökik.
Patkány és ember, holott egymással és sokaságban élnek, csak ritkán találkoznak.
Vannak tehát patkánymentes várasok.
Üdvözöljük patkánymentes várasunkban. (Variatio: Európai település)
Ugyanezt a patkányok nem hirdetik, minthogy az embernélküli helyeket nem lakják.
A patkány, ismételjük, a legjobbapa-anya, szereti gyermekeit, s mintahogy Bréhm Alfréd írá, fogságban szelíd, kezes, etc.
Amiként a majomhiten élők vallják, hiszen minden vallásban vagyon igazság, a kérdés, mi volt elébb, a tyúk, a monya, csakúgyan az is, a patkány, az ember (- - -) cicka fírgek voltanak, akik sárkányállatok tetemiben éltenek, míg föl nem falták lakásukat, a - - -
A lakásukat falják föl s azután odébbállanak.
Ha van hová.

Vissza a tetejére