- Jobb lenne már neked ecshém, ha megdöglenél! - hajol Gőbl hentes Zingler Sebi fölé.

- Az élet habostorta; kinek a hab, kinek a kinyalt koldustepsi! - szónokol még fektéből is Zingler.

Gőbl hentes hallotta már ezt. A Sivatagban senki semmi újat nem mondhat neki.

- Minek iszik, aki nem bírja! - nyújtja karját Zinglernek.

 

 

Öt éve még rum-kólázott Zingler. Egy novembervégi napon, a szokott időben beállt a pult végéhez, Gőbl mellé, kapta-lehajtotta a rövidet, hozzá szürcsölt a kólából, de már intett is Bazsa kocsmárosnak a következőért.

- Mi van, ecshém? Fáj a májad? - vetette oda Gőbl Zinglernek, látván, hogy a zakója alatt mája tájékát lapogatja.

- Újabban már nem! - köszöntötte az új kanyart Gőblre Zingler.

- Akkor véged van - állapította meg Gőbl. - Szétrohadt a májad. Most a hasnyálmirigy következik, a gyomor, azután a vér.

Zingler fölényesen mosolygott Gőbl jóslatán.

- Hányni szoktál? - feszegette a témát Gőbl.

Zingler ajkbiggyesztve rázta fejét: Nem!

- Majd fogsz hányni, kiskomám! - ígérte Gőbl, s belekortyolt az ellátmányba - Majd meglátod, kiskomám!

 

 

Zingler hatvanhatban végezte a technikumot, tizenkilenc évesen a szövetkezet építőbrigádját vezette: A Gyerek.

Zenekart szervezett akkor, amikor még Pesten is újság volt az ilyesmi. Fényképész Jolánka énekelt abban a zenekarban, Fényképész Sanyika nyomkodta a villamos harmónium-billentyűit, Urbány Miklós dobolt lakodalmas pergődobján. Sztár volt a zenekar neve, Németh Lehel- és Metró-számokat játszottak. Mire Vályi Eltás községi párttitkár fülébe jutott az ügy, és a szokásos kis tájékozódó beszélgetésre magához rendelte Zinglert, már jelentkeztek a táncdalfesztiválra. A megyei döntőig jutottak.

Ha épületet tervezett, a műszaki rajzokhoz mellékelte a távlati képet, gyakran rézkarcot. Valaki fölvitte Vályi Eltáshoz a mázsaház terveit. Vályi Eltás a rézkarcot, háttérben a Doktorkert, magánál tartotta. Ettől kezdve Zingler Vályi Eltás megrendelésére alkotott. „Nem csak múzeumot avatunk most, hanem egy igazi művészt is!” - nyitotta meg az állandó helytörténeti kiállítást Vályi Eltás. A rekvizitumok fölött egy-egy Zingler-rézkarc segítette a tájékozódást az idővallumban.

Mint nyilvános művésznek, haja a nyakába nőhetett s tovább, majd a vállát verte, mint a bitliszeknek, lobogott, mikor Rigáján száguldozott az irodája és az építkezések között.

A Sztár zenekar hirtelen tűnt el: Jolánka megszökött egy igazi zenésszel, Sanyikát berántották katonának, Urbány Miklós pedig megnősült.

Zinglert Védőnő Böbike vette férjül, miután könnyedén dobta martalékul a tanítónőknek Barna doktor, a Jó Orvos kezét. Böbike, mint jógyomrú egészségügyi dolgozó, a legmesszemenőbbekig elment Barna doktorral, egész addig, amíg egy házibuli alkalmával meg nem ismerte házasságfilozófiai téziseit. Barna doktor szerint asszony az, aki naponta friss süteményt rak az asztalra, porszívóz és törölget, hetente ágyneműt cserél, ablakot pucol, valamint harmincéves koráig legalább két gyereket szül. Böbike átült a doktor mellől Zingler foteljének karfájára. Néhány év múlva be kellett látnia, hogy Zingler soha ne fog olyan házat építeni, amelyből ő majd kellő időben kiakolbólíthatja, így jobbnak látta elcsavarni az Új Fiatal Orvos fejét. Zingler a Svábiskolába költözött, amelyet a saját tervei alapján alakítottak szolgálati lakássá. Eleinte az egész házat használta: zeneterem, műterem, a harmadik a bank üres üvegekből.

Amikor az utolsó elvonókúráról visszatért, este, sötétben, a bejáróján Romántanítóék szatmári rendszámú Daciájába ütközött. Az utcai szobákból hátra lomolták holmiját az alsó épületbe, ami nem fért, azt leponyvázták az udvaron.

 

 

Már kiadta magából a hirtelenivott kétdeci bort: Zingler megkönnyebbülten támaszkodik a tornácoszlopnak.

Akkor, amikor először hányt, bele Szabó Nyugalmazott Igazgató és Kankartárs sakkpartijába, november volt. Kiment levegőzni, s kedvtelve nézte a fénylő orgonabokrokat, kívánta, soha ne jöjjön május a rothadó orgonák bűzével. Akkor Tápos Ilony ajtaja még nyitva állt. Most zárva, rajta műszaki kartonra lángoló gótbetűkkel festett plakát hirdeti a Palánki Monstre Fesztivált.

- Nem halhatok meg addig, amíg nem játszom egy utolsót! - határoz Zingler, nyergeli kerékpárját, és már teker is a Szabadics malomba, ahol az egyik `legkeményebb társaság, a Philty Forces próbál.

 

 

- Hello everybody, this is Filthy Forces! - üvölti bödönhangon Kis Boltos Öcsi. A belépőt gyakorolják, pergő, nagytam, lábtam, felsőcsinn, gitár, kalapácstechnika.

- Szevasztok! Én is szeretnék föllépni a monstre fesztiválon! - köszön be a malomajtón Zingler.

A Piszkos Erők összenéznek. Senki sem csodálkozik. Hallották, Zingler zenélt valaha. Látták tusképeit Che Guevaráról és Jimi Hendrixről padlásfeljáróban, garázsfalon. Amikor Zinglernek a legutóbb sikerült félrészegre innia magát, mutatott egy érdekes basszus átkötést.

- Öreg! Ezren lesznek ott, nem lehet égőzni a Fehér sziklákkal meg a kutyám-Bell-lel!

Zingler bemerészkedik. Villogó szemekkel nézi a vadonat Fender másolatokat.

- Én a Spanish Magic Castle-re gondoltam, Hendrixtől...

- Nőt, fogkefét, gitárt kölcsön: soha! - rántja el Lengyel Putyu a gitárját Zingler kezeügyéből.

 

 

A sömör könyökéről alkarján át a kézfejéig terjedt. Pirossárga váladék szikkad a bőrlemezkék között, serken újra a fölfakadó hegeken. Körömágyai gyulladtak. Ujjain és tenyerén a sebek nem gyógyulnak.

 

 

Endéká gyártmány, Musima, az Ibanez f-kulcsos féldoboz kivitelét utánozza. A test szélein négerbarna, tűzvörösbe, lángsárgába oldódik. Erősítő nélkül is használható. Erősítővel négyféle hangszín választható, hozzá a hangerő és a hangszín is szabályozható.

Bolgár Jolana-ját cserélte be érte Pesten a Tanács körúti hangszerbizományiban, ezerkilencszáznyolcvankettőben.

Csak jeles napokon veszi ki művelúr tokjából, B-70-es szalagos magnóval erősíti.

Egyszer Böbike, két nyelvescsók között, választás elé állította Zinglert: „A gitár vagy én.” Böbikét választotta.

Másszor Böbike nyakon ragadta a gitárt, hogy a tűzhelyen halmozódó mosatlanra sújtson. Zingler fölemelte tekintetét a linóleumról, és így szólt: „Átharapom a torkodat.”

 

 

„Madonnával az ágyban? Inkább egy jólhangolt Fenderen játszani.”

 

 

Még soha nem játszott ekkora hangerővel. Mellét szorítja a dübörgés, a kocsonyás levegő fojtogatja: Johann Sebastian Hendrix és James Marshall Bach társalkodnának.

Három perc egy pillanat, Kis Boltos Öcsi belekönyököl a keverőpultba.

- Rendben öreg, ismerjük ezt a műsort a Spinndoctors-tól.

- No, lám! - böki föl hüvelykjét Zingler. - Kettőre, háromra, csak a sátáni tangósasszé-betétnél ügyeljetek, és!

 

 

Zingler az álmatlan éjszaka után két palack tokajit vásárolt a Kitekincsben. Üres gyomorra, mégis, viszonylag könnyedén legyűrt féldeci bort. Hatkor átballagott Tukarcs pékhez a zsömlékért.

Tép a zsömléből pár falatot, utána újabb féldeci bor, azt megint csak zsömlével gyűri le.

Nekiül gyakorolni. Teljes hangerőre állítja a B-70-est. Először meghallgatja a Spinndoctors-féle változatot, hogy eltalálhassa a korízlés szerinti hangzást.

Ahányszor fölnéz a gitárjáról, mindannyiszor ott látja Romántanító göbbedt árnyékát a hártyapapíron. Éjszaka áruért jártak, most aludni szeretnének.

- Nyugalom! Legföljebb hat-nyolc hónap, meggebedek, aztán nyugtotok lesz! - szól ki félig tréfásan Zingler.

Hallani: a Kisréten már hangolnak.

 

 

A vályogfalak is áthevültek a hetek óta tartó forróságban.

Fiatal gangsta-reppert szalajtanak Zinglerért: változott a sorrend, a Fingsuckers nem hajlandó egy érces hülye, vagyis Zingler előtt színpadra lépni, utána is csak alapos fertőtlenítést követően.

Zingler iszik egy korty bort, veszi Zorro-kalapját és Maistroianni-szemüvegét, hátára a gitárt, és már teker is a Kisrétre.

A Szabadics malom előtt pótkocsikra épített dobogó. Alatta idegen poszthippik játszanak vúdsztokosdit, húszegynéhány ortodox rocker áll karbafont kézzel, szintén fellépők, a Kubik fűvel, gazzal vert löszkupacain pedig a közönség: a fellépők rokonai, barátai és üzletfelei.

A Philty Forces már ledarált néhány számot az esti főműsorból.

Megérkezik Zingler, Kis Boltos Öcsi bekonferálja, mint a palánki rockélet nagy öregjét.

A poszthippik hujjogatnak.

A rockerek ümmögnek.

A közönség röhög: „Nézd, a vénhülye ércest!”

Csend.

 

 

A mondhatatlanról a zene vagy a költészet beszél.

 

 

- Jó voltál, öreg, benne leszel az esti főműsorban is! - veregette Zingler vállát Kis Boltos Öcsi, azzal ledobta a Wartburg tetejéről a kerékpárját, s elporolt.

Négyre fél palack tokajit kortyolt be úgy, hogy a hányingert, valahányszor támadott, legyűrte. Könnyűnek érezte magát, tagjait olajozottnak, szétáradt testében az anyag. Fél ötkor elkarikázott még egy üveg tokajiért a Kitekincsbe.

Öt óra, ül a tornácon, nézi a ponyva alatt rothadó holmiját, egykedvűen számlálja a kortyokat, mennyit ihat még.

 

 

Kis Boltosék érte jönnek: meg kell csinálnia a számot még egyszer.

Zingler a tornácon, hátravetett fejjel a nyugágyán, ölében a harmadik palack tokajival.

Putyu nézi, talán egy ujjnyi kotyog az üveg alján.

- Jobb lenne már neked, öreg, ha meggebednél! - hajol Zingler fölé, oldalára fordítja, s betakarja a zakóval.