Rentz Mátyás

2014/1 - Szerencsés ember2012/1 - Fájdalom, Az egy kívánság, Tóvizi Dezső utolsó szavának hiteles története2011/1 - Banális történet2009/4 - Szépenszóló furugla2009/2 - Küsded barna költő kiskonttyal2008/3 - Kosztolányi & Karinthy2008/2 - Semminemigaz2008/1 - Tégla az Ismeretlen Vidéki Amatőr Költőnő szobrába, Egy költőlány2007/3 - Csuszdi, a hoax-lány2006/4 - Elefánt2006/2 - Magyarnovellák2005/3 - KJ, Guano2005/1 - Büdös Anna2004/3 - Egy királylány története, Egy kis gyufaárus lányka2003/3 - Májdzsenerésön2003/2 - A Berlini Falról I-II.2002/3 - A’ kicsinységrűl2002/1 - Tanítók2001/2 - HMNE HNDE meséje: örökké2000/4 - Megjöttek a titászok2000/2 - Szellő Bori szerencséje1999/3 - Ultraviola1999/2 - [büroszex]1999/1 - Egy utolsót játszani1998/1 - Varjak tallóznak

A Berlini Falról I-II.

A Berlini Falról I.

Tényleg él, nagymamám egyik holtában is kedves sógornőjének az unokája, anyja leánykori neve Katherina Schaffhauser, ő maga Martina Monkowitz vagy Monkowski apai ága Günter Grass földijei voltak.

1988: Úgy érzem, kérdeznem kell tőle valamit. Most jött meg Londonból, ahol utcai fuvolázással keresett annyit, hogy: weitea nach Pherlineea! Nem, ő nem tud fuvolázni: a barátai zenéltek, ő pedig tapsolta a ritmust. (Gondolhatják: elég jó nő volt akkoriban, úgy húsz éves lehetett.) A nagymamája agyára mászik ezzel, aki idegességében magyarul esik neki.

„Ost Pherlínea? Was?” - a húgára néz, akinek szintén fajansz’ ragyog az arca a vastag, ámde márkás krémektől.

A nagymamája lelegyint, hol vagyunk mi már, ő perfekt bojnevacul is. kihallom, hogy Berlin, Berlin, éppencsak az í-re ad egy kevéske hangsúlyt.

A lány vállat von.

„Haupstadt DDR!” - vágom ki diadalmasan.

Homloka zsírjába mély ráncok vetülnek. Emlékszik, hogy egy Augustin voltam már akkor is, amikor utoljára látott. Nem érti, mi ez az idiótaság, amit kérdezek. „Ost-Berlin, ein andere Stadt: Haupstadt DDR.” - rontom a helyzetem.

A nagymamájához fordul: Magyarázza meg ennek bunkófejnek, hogy Kelet-Berlin nincsen, nincsen ott semmiféle fal, meg ilyesmi. Németország fővárosa Bonn - ezt se tudja?

Martina Monkowski vagy Monkowitz azóta is gyakran elgondolkodik, ha (2-3 évente) eszébe jutnak a valamilyen rokonai Magyarországról: hogy azok milyen buták.

És ez már így is lesz, amíg meg nem hal.

 

A Berlini Falról II.

Korunkban meg a mesék is megelevenednek - hirdeti korunkról a prospektusa.

Nem érdemlem azt, hogy a Wissenschaftskollege - be rekesszenek el innen csak két órára is. Alaposabban kéne megdolgoznom azért.

Mindössze 26 órát tölthettem Berlinben - 23-at ébren igyekeztem átélni.

A Ford - Europe jóvoltából - szinte semmit nem kellett tennem érte, sőt, még inkább én szíveskedtem... Nem a fundation - nem, hanem a Motor Co.

A Brandenburgi kapu alatt oda-vissza sétafikáltam.

Jó nagy darabját látta a Tiergarten-résznek. A Potsdamer építkezései! - mutattam ki a buszablakon. Aha - mondták a szomszédaim.

Persze a Berlini Falhoz is elvittek bennünket, csak én nem nagyon emlékszem rá. Egy szegényebb turistáknak való közönségesebb szakaszt mutattak, ahová alig jutott a graffityből, ráadásul volt ott egypár autókereskedés, ahol, ha már szakmai kiruccanás, az Autók fényezésének megóvása a bogár és madárürülékektől - témakörben szereztem tapasztalatokat a használtpiaci kínálat és árhelyzet mellé.

A buszon Checkpoint Charley jelentéségét is el tudtam magyarázni a szomszédaimnak.

A Ford Focust a New Edge tervezési irányzatnak megfelelően, és háromezer megrögzött fordtulajdonos lekérdezésével egyszerre szánták olyanoknak, akik szeretnek autót vezetni és olyanoknak, akik számára az autóvezetés szükségszerű nyűg - valami ilyesmi van a marketingmeséjében.

Novellafejlesztésünkben is van ilyes irányzat, olyanoknak írni: akik gyűlölnek már kortársirodalmat olvasni, ám mégis muszáj nekik.

A New Edge - ha kérdezik - az olyasmi, mint a posztmodern, tehát nem valami megfogható korstílus, mint a gótika, de van benne valami olyasmi is, mint a rokokóban: magatartás. Új penge jól vág - aztán majd meglátjuk. Az autótervezés gyümölcsei hamarabb élnek és múlnak el. Ami pengemód vágva jön ki, az rendszerint és nem is sokára már, hogy úgymondjam, érdekeset mutat. Az autós formatervezés legidőtállóbb formái nem különösebb feltűnést keltve jöttek föl - például a Barényi-féle karosszéria. Van mindig az új vágásból, amit úttörőnek neveznek, aztán sokszor kiderül, hogy más után vezet a járható csapás. Ilyenkor a szakemberek gyorsan odaállnak, és lefényképeztetik magukat a csapásnál, és azt mondják, ők ezt igazándiból mindig is tudták, hogy így lesz, és csak például, ha az őket témavezetőnek fölkért ifjak dolgozatait vesszük erről... azzal fölmutatnak egy kisbőröndre valót igazuk igatolására. Koronkint a posztmodernre újabb posztmodern dől - ami alulmarad, jobb arról nem beszélni. Míg például a gótikáról vagy a pointillista festészetről bármikor lehet beszélni.

Hogy lássa a világ, a Ford mindent megtesz, ezért készíttetett retro irányzatú modellt is, a New Thunderbird-öt. Közben megvan szegénynek a maga baja a köznapi gyártásban is: van egy vadonat’ Pinto-félesége megint.

Berlinből repülőgépen szálltam Magyarország fölé. A demokrácia a repülőgépen már oda hatott, hogy a kis plasztiküvegcsékből csömörödött milliomos és félfizetésű autó wie-gehts vállvetve szörcsikélte a valódibort.

Leszálltunk - afrikainak éreztük a hőséget, ami mellbe vágott. Pedig csak a szokott kismagyar hőség volt - ha nem repülünk Berlinbe, észre se vettük volna.

Azonban mint emberi párától nedves pincefalba ütköztünk belé.

Pedig csak egy napot voltunk oda, Berlinben.

Éstehát, mint ’megjárt faljárók, nevetve vetettük le magunkat a lépcsőről édeshazánkba, a pocsolyába, a megélhetetlen lehetetlenségbe.

Nagy, roskadozó tömbökben állt ott az alsógatyaszag, keresztbe rá a műbőrszékbőlkélt tangamadzagszag+aloéillatszpré.

Taxit? - lépett mellém Bohumil Hrabal. Mesterségcímernek jókora riasztó-távirányítót kapcsolt a főnöke a merci kulcsára. Ismerik, nem az a kimondott európai típus volt, nem bánta, hogy rántottunk rá, nekem még odaszólt, mert látta rajtam, hogy vidéki csávó vagyok, még így Berlinből is térve meg. - Oszt, ecshém! - láttad a falat?

Persze, öreg! - szóltam hátra vidáman. - És csá! - intettem neki.

Legalább mi, magyar írók álljunk szóba egymással.

Ha a piszi hiszi, azt se bánom, vesd el magad, ásó-kapa, nagyharang!

Vissza a tetejére