A kilencéves gyermekek általában még nem büdösek. Heti teljesmosdás és tiszta-váltás mellett még akkor sem, ha nekik kell aljazni hat tehén alá. Anna négy tehén alá aljazott, viszont huszonkét hízójuk is volt. Meg anyakocák, malacok, süldők. Kacsa, baromfi számolhatatlanul.

Anna a kisebb testvérei alá is aljazott, mert azokat almásládában vagy libarácsokkal elrekesztve a szoba sarkában tartották. A kicsik feneke meg a szalma között semmi – így mosni nem kellett rájuk, lévén teljesen meztelenek.

A tanítónő már sokat látott – úgy huszonhárom évesen. A szegénység minden formáját, meg annak a látszatát is. – Legalább szénát rakna a gyerekek alá! – veszekedett Anna anyjával. Anna anyja bömbölt, nyálával elmaszatolta arcán a piszkot. Látta, hogy a sírással semmire se megy, kicsörtetett a konyhába, félrerugdalva a szanaszét heverő edényeket, és a konyhakredencből elővett egy köteg százast: kifizeti a tanítónőt. Különben pedig nézze, ő is ebbe nőtt föl, és tessék: semmi baja!

Anna is gyakran bömbölt az iskolában. Vastag hangon, sűrű csuklásokkal és bő nyállal. Csúfolták: büdös. Csúfolták a majdnem újonnan is szennyes ruhája miatt. A lányok közül csak őneki kellett egyedül a budiba mennie, mert mindene olyan szennyes és büdös volt. Más lányok a szünetekben kettesével-hármasával zárkóztak be egy budiba, és átkiabáltak hozzá: milyen büdös jön át tőle.

A bömbölésen és büdösségen kívül is voltak még rossz tulajdonságai, például úgy verekedett, mint a fiúk, ököllel, de ha úgy, mint a lányok, körömmel, akkor azzal a sebbel orvoshoz kellett menni.

Már a bizottság előtt is volt Annáék ügye: Mivel tudnák a szüleit megszorítani. A gyerekeket nem vehették el, mert nem voltak olyan szociális helyzetben. Tulajdonképpen magas jövedelműnek számítottak. Alkoholisták sem voltak, mert Anna apját senki sem látta az elfogadott napokon kívül kocsmában, az utcán tántorogni, adósságokat nem csinált, botrányt sem okozott, az pedig, hogy egy asszony alkoholista lehetne, föl sem merülhetett. A bizottság figyelmeztetésben részesítette Anna apját, ő meg nézte, mit csináljon, egy tehenész az ilyen dologgal, mint figyelmeztetés.

Csillát, mert már semmi sem használt egyébként, büntetésül ültette Anna mellé a tanítónő. Csilla minden órán fecsegett, jó tanuló volt, súgott a gyengéknek, unalmában emlékkönyvekbe kopírozott hártyapapír-gyűjteményéből mikiegereket meg tepsiszem-cicusokat és cipőfej-kutyusokat.

Tulajdonképpen Anna sem volt rossz tanuló, csak buta, mint a feőd. Vaót, feőd, lú, mír’, faót, kenyír, kaóbász – így beszélt az iskolában is, de egyébként mindig jól és szépen másolt, meg karikázta be, meg húzta alá, amit kellett. A tanító néni szívesen nevettette a gyerekeket, és a környezetismeret órán, amikor a mosdásról volt szó, Anna munkafüzetéből olvasta föl a csupa helyes választ. Az osztály először nevetett – Reggel fölkelek, fogat mosok, megmosdom. Fésülködöm – már hahotáztunk. Még a padból is kigurultunk volna a nevetéstől, ha nem olajospadlós lett volna a terem.

A terem olajospadlós volt. Régi öntöttvas kályhával fűtötték. A padok is régiek voltak – még akár a kis Bice-Bóca is ülhetett volna bennük. Csak a címer, a bemutatótáblák és a faliújságok anyagai voltak újak, viszonylag. Régen messziről, kilométerekről, gyalog jártak be a tanyákról a gyerekek – olvasta Anna, Bálint, Gábor, Ibolya és Lajos is, szépen, hiba nélkül, pedig messziről, kilométerekről, gyalog jártak be a tanyákról az iskolába.

A tanító néni úgy olvasott, mintha a tévében lenne, szemrebbenés nélkül, merev arccal, jól artikulálva.

Jancsi, Miki, Ödön, Kati és Rozi is nevettek – ők legalább összevisszaságokat írtak be. Ők is rossz szagúak voltak, de nem olyan büdösek, mint Anna, mert ők nyáron, ami nékik márciustól novemberig tartott, lefürödtek a Hármason vagy a holtágban.

Annát az anyja meg az apja széjjel is hasította volna, ha a csatornában vagy a holtágban fürdik, mint a cigánygyerekek.

Jancsi, Miki, Ödön, Kati és Rozi leginkább és alapvetően égett gumiszagot árasztottak, korom- és füstszaggal vegyesen.

Jancsitól vagy Rozitól nem is várta el senki, hogy mosdásról meg fogápolásról helyeseket írjon be. Ödönéknek volt ugyan lavórjuk, de csak lyukas, az anyja azzal borította le a húst, hogy a kutya meg ne egye. Teknőjük volt, de abban mindig ázott valami, hypóban. Az arcukat mindennap megmosták, ha megszomjaztak, kiszaladtak a kútra, s végül a tenyerükből a maradék vizet az arcukon dörgölték szét.

Nem lehetett már bírni a nevetést – Jancsi mégis lehemperedett a padlóra: Iskola után átöltözök otthoni ruhába – írta Anna a kékvonalra, ahová, akinek még maradt ideje, beírhatott valamit szabadon.

Pórul is járt Jancsi, mert a tanító néni fülön fogta azzal: ugyan, ő miket írt be? Jancsi elrántotta magát, és visszafeleselt: Kérdezzen akármit! Akármit kérdezett a tanítónő, Jancsi a helyes választ mondta föl, és amikor a tanítónő rákérdezett, akkor miért a hülyeségeket írta be, csak vállat volt.

Különben az osztályból senki nem mosdott reggelente, a tanítónő sem – ha a szemekből a csipa nedves ujjakkal való kidörmicélését nem fogadjuk el mosdásnak. Fogat sem mosott senki, talán a tanítónő randi előtt, bár lehet, egy-két jógyereknek megvolt még az óvodás fogkeféje.

Csilla beárulta az apjánál a tanítónőt. Csilla apja mérnök volt a gyárban. Helyeselte a tanítónő döntést: így legalább Csilla az órákon az anyagra koncentrál és nem a padtársnőjével diskurál. Büdös Annával?

Csilla ezután piszkálni kezdte Annát, persze csendben, az összes ismert csúnya szót odasúgta neki, és a büdössége miatt csúfolta. Anna büszke volt arra, hogy Csilla lett a padtársa, és esze ágába se állt fölidegesedni Csilla miatt, csak az öklét mutatta, mekkorát kap a szünetben, ha nem hagyja abba. Meg is kapta Csilla, és amikor sikoltozva és hüppögve rohant a tanítónőhöz, az elzavarta, ne trükközzön itt, mi az, hogy hasba bokszolta Anna: lányok nem szoktak ilyet.

Emlékszem, Annának még a haja is büdös volt. A lányokból legjobban a hajuk illatát szerettem. Legjobb illata az unokatestvéreimnek volt, pedig ők olyan szegények voltak, hogy rendesen mosószappanal kellett mosakodniuk, amit az anyjuk főzött. Csak azután, a kezüket meg az arcukat moshatták meg a babaszappan-darabkával. Amikor a szappandarab körömnyi lett, vízbe áztatták, az lett a kölnijük. Még Katinak meg Rozinak sem volt büdös a hajuk a füstszag alatt, mert ők havonkint bekéredzkedtek valamelyik gazdag rokonukhoz hajat mosni, olyanokhoz, akiknek lavórjuk is volt. A tanító néni hajának fodrász- és cigarettaszaga alól kiismerhetetlen és mély, fűszeres illatok keltek, és fejbőre úgy ragyogott cikkcakkolt választékából, mint a kislányoké.

Egy hét telt. Csilla félfenékkel, Anna a középen túl terpeszkedve ülte végig, egy mellékes pissz nélkül az órákat.

Egyszer csak a tanítónő nem látta Csilla coffjait, arra gondolt, hogy önkényesen átült máshová. A másik színjeles lány, Erzsike jelentkezett szépen, szépülésből: Csilla sír.

Csilla keservesen, őszintén sírt, kardigánja ujját a nejlonköpenyen keresztül is átáztatták már könnyei. A tanítónő fölemelte, kiderült, nem is sír, hanem zokog, fulladozva. Tíz perc telt, mire megtudhattuk, mi a baj. Csendben vártunk addig, amíg a tanítónő bejött. A lakás verandáján ültette le Csillát, és egy pohár vizet is kért az ottlakó szabadidős tanító nénitől.

Csillának eltűnt az úszós francia tolla. Akárkinek is volt már úszós golyóstolla az osztályban. A golyóstoll felső, lecsavarozható részében fóliacsík előtt úszott valami, sárga delfin, piros motorbiciklista, kék autó.

Csilla tollában valamiféle gépalkatrész úszott, s a szalag túloldalán a felirat: Paris-Rhone. Se Párizs, se folyó: a Paris-Rhone francia gépgyár, szebb éveiben még repülőgépmotorokat is gyártott.

A gépalkatrészről Csilla apja sem tudta megmondani, mi lenne, pedig mérnök volt.

A csendben Jancsi felállt, és felnőttesre mélyítette az amúgy is rekedtes hangját: Ugyan, mit kezdhetne ő egy ilyen tollal, ha ellopta volna? Az országban nincsen másik ilyen.

A tanítónő rendreutasította Jancsit. Ki beszélt itt róla vagy lopásról. Egyelőre a toll eltűnt: vegyük így. És szeretné, ha az a toll záros határidőn belül előkerülne. Beszélt Csillával: a toll biztosan kerítésen belül van. Keressük, segítsünk társunkon: hátha az udvaron veszett el. Ő sem ért egyet azzal, hogy Csillának ilyen különc holmijai vannak, de ez nem számít, a lényeg az, a toll kerüljön elő.

A szünet első perceiben már egypáran ismerték a toll sorsát. A lányok gondterhelt, felnőtteskedő arccal járkáltak le s föl a budihoz vezető széles téglajárón.

Klárit kérdeztem, mert ő az indiánságban Hajnali Őz testvérem volt: mi van. Az – válaszolta Klári indiánarccal –, Büdös lopta el. És nem Csilla állítja ezt! Tudod, hogy egyszer ellopta Hornyák Joli tornadresszét!

Annát tornadresszben járatta az anyja. Tornaórán levetkőzik dresszig, kész, aztán meg felöltözik. Kevesebbet kell mosni. Jancsi, Béla, Ödön, Kati és Rozi is így jártak iskolába, így nem kellett annyit mosni róluk. Így is előfordult, hogy hétfőnkint nem jöttek iskolába, arra hivatkozva, hogy mostak róluk. – Ekkoriban a holland bálásruhák még nem voltak föltalálva, így a szegény embereknek, ha tisztát akartak, még mosniuk kellett.

Annáéknak majdnem új bádog mosóteknőjük is volt, de volt valami a kútjuk vizével, legalábbis Anna szerint. A mosószer nem keveredett el a vízben, hanem a víz színén úszkált, mint a zsír. Mindenki nevette Annát, ki hallott ilyen hülyeséget, még Anna, Bálint, Gábor, Ibolya és Lajos sem, mert az ő anyukáik esővízzel mostak.

Anna ellopta Hornyák Joli dresszét, mert az övével történt valami. Amikor ez kiderült, Hornyák Joli anyja még egy másik tornadresszt is hozott Annának, és az anyját kikiabálta a vásártéri bolt előtt.

Hamar kiderült: sokaktól lopott már Anna. Apróságokat, kopott radírt, rágott ceruzacsonkot. Erzsikétől egy szalvétát, amiből csak egy volt neki. Györgyikétől a versét lopta el, ami csak neki volt meg: be akarta másolni Kati emlékkönyvébe. Kati bólogatott: így volt, nem engedte hozzányúlni az emlékkönyvéhez, mert összezsírozta volna a büdös kezével. Különben is, mit akar a Büdös mások emlékkönyvével, ha neki nincsen is!

Anna bömbölt, nem kellett az arcát nyálazni, valódi könnyei patakzottak:

Igenis van emlékkönyve, csak mindenki kényes abba írni, mert az csak egy felsős kémiafüzet, ami a bátyjáé volt. Különben pedig van neki úsztatós tolla, megmutassa-e?

Mindenki nevette: Anna úsztatós tolla! Hiányzik a fölső kupakja, és a betétjében sincsen már tinta, és olyan kopott, hogy alig látni már a bugyikékre fakult delfint.

Negyedóra se telt – már mindenkitől lopott valamit Anna. Én egy ceruzát találtam ki, nem különösebben értékeset, tényleg volt egy olyan ceruzám, még elsős koromból őrizgettem. Úgy gondoltam, ha mindenkitől lopott Anna, tulajdonképpen ez is igaz lehetne, hogy ő lopta el azt a ceruzacsonkot. Többen is emlékeztek, hogy keresgéltem azt a ceruzát. Jó rajzceruza volt. Megerősítették, igen, úgy lehetett: Anna lopta el a ceruzámat.

A tanító néni csitított bennünket. Senkit sem szabad igaztalanul vádolni. Látta valaki, hogy Anna ellopta Csilla értékes tollát? Látta valaki, hogy Anna bárkitől bármit ellopott? Látott Annánál bárki idegen tárgyat? Nem furcsa az, hogy bár mindenki rögtön árulkodni kezd, ha csak a zsebkendőjét veszítette is el, mégis, most így hirtelen kiderülnek új lopások?

Jancsi állt elő. Zsebre dugott kézzel, fejét hátravetve, egyébként is rekedtes hangját felnőtteskedően lemélyítve. Mint egy ember – ahogy az apjától látta.

Mondanék én valamit, tanító néni kérem!

Vártuk, hogy a tanító néni figyelmezteti a zsebre vágott keze miatt, de a tanító néni csak mosolygott:

Mondja, János kérem!

Azt mondom: nem vagyok én egy megréfelügyelő. Én csak így hangosan gondolkodom. Mit csináljon Anna azzal a tollal? Ilyen toll nincsen másik, még a testvéreinek se adhatja oda. Az egész faluban egy ilyen toll van, de az is lehet, hogy az egész Magyarországban is... Én azért megnézném, kinek van haszna ebből. Csillának még van tolla nyolc, tíz is, szebbek, az a csillagos, aztán a hóemberes... Tanító néni, megmondom az őszintét: ha én Anna vagyok, valamelyik szép sárga vagy piros tollat lopom el, a csillagosat, a kápráztatósat, de nem egy ilyen izétollat...

Az egy igazi francia toll volt! – pattant föl Csilla. Majd gyorsan leült, és zokogni kezdett.

Jó! – a tanítónőnk hármat tapsolt. Az osztályt maga mögé parancsolta, a két lányt a szélső padsorok elejére.

Rakjatok ki mindent, apróra, a táskátokból.

Ez volt aztán a nevetséges! Anna táskája! Igazi felnőtt, férfi aktatáska. Mint egy szemetesláda. Zsírpecsétes, szamárfüles könyvek, füzetek, összefirkált fa tolltartó, még Anna apjáé volt. Száraz almacsuma. Csilla táskájában minden szép, újszerű, tiszta. Kisebb táskájában a több holminak kisebb csomója volt. A két tolltartóját kinyitotta. A jugót is, amit csak a barátnőinek mutogatott.

A tanítónő odament a lányokhoz. Belenézett Csilla táskájába. Azután az Annáéba, fölemelte, megfordította és kirázta. Csupa szemét, kisimogatott sztanioldarabok – még a forint-húszas nápolyiszeleté is.

És Csilla úszós tolla.

A tanító néni leguggolt, fölvette.

Csillát senki sem kedvelte igazán. Pulykatojásképű, árulkodós, kényes, dicsekvős – mindent előbb tudott, hamarabb jött rá és korábban látott meg. Senki nem ejtette el a zsebkendőjét a játékban a háta mögött, pedig még Büdös Annának is elejtették, mert úgy szaladt, mint egy anyamedve. Nevettük.

Csilla nem is titkolta örömét, kék szeme ragyogott. Rá se nézett a tollra.

Nekem az már nem kell soha – piszkos!

Együttérzően néztünk Csillára – nekünk sem kellett volna az a toll, ami Büdös Anna táskája bugyrát megjárta.

Anna bömbölését vártuk. Nem szólt. Még csak a szemeit sem kerekítette, mint máskor.

Jancsi ajánlkozott, ő szívesen elfogadja azt a tollat, neki pont megfelelne, majd az utcán, a kútnál megmossa.

A tanító néni sokáig nem szólt, csak nézett ki az ablakon, pedig már semmit sem lehetett látni, mert késő délután volt, majdnem sötét. Azon gondolkodhatott, milyen szép és tanulságos történet alapján keríthetne ide tanulságot, ami szép is. Rábízhatná az osztályra is a döntést – megfelelően irányítva. A legjobb tanulók már jelentkeztek is javaslataikkal. Gondolatban én is végigpörgettem Móra Ferenc bácsi történeteit – már az inkább felnőtteknek valókat is olvastam.

Jancsi a maga javára látta eldőlni a kérdést – már lépett is a lányok felé.

Nos – mondta a tanító néni. – Nem folytatta.

Zsoltika, a legjobb gyerek nem bírta tovább:

Tanító néni, az a javaslatom, hagyjuk Annánál a tollat, legyen az intő példa neki, hogy máskor ne csináljon ilyet.

Elpirultam – lám, nekem is ez jutott az eszembe, és tessék, megint addig latolgattam, amíg egy jó tanuló megelőzött.

Ki kérdezett! – förmedte le a tanító néni Zsoltikát. – Jó, pakoljatok össze, vége a tanításnak. Öltözni! Sorakozó! Anna és Csilla maradnak – Erzsiké és Ibolya pedig megvárja Csillát itt, a verandánál.

Jancsi még ekkor is reménykedett, a legmókásabb, vidám képet vágva állt a tanítónő elé, de az elhessegette.

Az igazságot soha nem tudtuk meg. Másnap Csilla az elsők között érkezett, még a tanyasiakat is megelőzte, csak Mikit meg Jancsit nem, mert ők már a délelőttiek utolsó órája alatt az udvaron császkáltak. Csilla a széppadba telepedett, és minden kérdésünkre azt válaszolta: kuss. Erzsikének, az osztályelsőnek azért még annyit hozzátett, hogy a tanító néni megengedte ezt neki.

Anna jóval később érkezett, Kati és Rozi is megelőzte. A tanító nénik kint cigarettáztak már.

Pár napig senki nem szólt Annához. Még a büdössége miatt sem. Pedig talán még büdösebb volt, mint máskor.

Csillához is csak a legpletykásabb lányok mentek oda felnőttesen jókodó arccal – hátha elárulja, mit mondott nekik a tanító néni.

A tanító néni Annához napokig semmit sem szól – de Csillával kiabált, veszekedett, és igazságtalanul megbüntette. És nem szólította, akárhogyan is jelentkezett.

Azután délelőttösek lettünk. Csillának hatszínű tollat vett az apja. Jancsi és Miki összeverekedtek Gézával, a másik osztály krampuszával. A tanító néni új frizurát csináltatott. Szerdán vagy csütörtökön pedig a hosszúszünetben, tízórai után Sanyika és Zoltán Anna háta mögé toppantottak: Bakk-büdösbanka! Anna pedig elkezdte kergetni őket bömbölve és átkozódva – mulatságos volt, mert közben jókedvű lett és vidám. Mi is nevettünk.