Világvége
A férj és a feleség a konyhában voltak. A feleség ebédet főzött. A férj a krumplit pucolta az ebédhez. Szólt a rádió. Egyszer csak a feleség a férj felé fordult, és ezt kérdezte: „neked mi jut eszedbe arról, hogy világvége?”
– Neked mi jut eszedbe arról, hogy világvége?
– Világvége? A maják.
– A maják?
– Maják. Vagy a majális. Hol az ember kajál is.
– Haha. De komolyan.
– Mit komolyan.
– Mit gondolsz róla?
– A világvégéről?
– Aha.
– Hogy jön ez ide? Nem tudom. Az ember nem szokott a világvégén gondolkozni.
– Hát én szoktam.
– Tényleg?
– Szoktam, és? Az ember csak tudni akarja, milyen lesz. Meg hogy mi lesz utána.
– Utána? Semmi nem lesz utána. Azért világvége.
– Na, jó, de valaminek csak lennie kell utána is. Csak mert világvége volt, még nem állhat meg az élet.
– Hát lehet.
– Szerinted nem?
– Tökmindegy. Amúgy is ez most mi?
– Csak beszélgetünk! Beszélgetni próbálok. Észrevetted te, hogy már soha nem beszélgetünk?
– Most is beszélgetünk.
– Akkor csak mondd meg!
– Mit?
– Hogy mit gondolsz a világvégéről.
– De most komolyan, depressziós vagy? Vagy mi ez az egész?
– Most hogy lehetsz ilyen érzéketlen?
– Pont hogy nem vagyok. Próbálok figyelni rád, ha nem vennéd észre.
– Szóval?
– Ragaszkodsz ehhez a hülyeséghez, mi? Ezt is megpucoljam?
– Nem, elég lesz. Azt a szemetesbe, jó? Meg ami az asztal alá esett.
– Nem lett túl sok?
– Miért, ha sok lett, akkor visszaragasztod rá a héját? Majd én tudom, jó?
– Jó. Szerintem a világvége, az csak világvége. Nem lesz utána semmi.
– Hogy érted, hogy semmi? Valaminek csak lennie kell.
– Miért kéne lennie?
– De semmi?
– Semmi, igen. A semmi, az semmi. Azt mondod, világvége, és a legtöbb ember csak arra gondol, jön valami aszteroida, lezuhan, ő meg pont jól túléli, csak kipurcan a fél civilizáció, persze nyilván a világ másik fele, tudom is én, és minden megy tovább.
– Igen. És?
– És ez baromság. Püré lesz?
– Az. A gyerekek azt szeretik.
– De én nem.
– Jó, legközelebb majd úgy csinálom. De ha baromság, akkor te hogy gondolod?
– Sehogy. Az univerzum megsemmisül, kész, vége. Nincs tovább.
– De mi lesz utána?
– Ne idegesíts már, hát világvége lesz, megsemmisül a világ, hogy lehetne már utána valami?
– Ne kiabálj!
– Nem kiabálok!
– Jó. Csak én ezt nem tudom elképzelni. Valaminek mindig lennie kell. A semmi, az is egy valami, nem?
– Forr a víz.
– Várjál már egy kicsit!
– De forr a víz!
– Akkor forr!
– Nem tudom, miért nem lehet értelmesen gondolkodni.
– Ne sajnálj le, légy szíves!
– Nem sajnállak le.
– Az előbb lesajnáltál. Nem is érdekel, mit gondolok.
– Jó. Bocs! Mit gondolsz?
– Semmit, nem érdekes.
– Na.
– Tényleg.
– Na.
– Hagyjál!
– Na!
– Mit na!
– Most könyörögni kell?
– Valahogy mindig úgy képzeltem, hogy egyszer majd kihirdetik, hogy tessék, itt a világvége, és, mondjuk, lesz még valami kis cirkusz, kavarodás, aztán lényegében minden megy tovább, ahogy addig.
– Milyen cirkusz, mi van?
– Na, MOST forr a víz. Kérem a tálat.
– Kihirdetik?
– Igen. Vagy bejelentik. Tudod, mint a filmek premierjét vagy az adózási határidőt.
– De kik hirdetik ki?
– Hát tudod. A fejesek.
– Milyen fejesek, úgy mégis? A miniszterelnök? Az adóhivatal?
– Lehet. Nem tudom. Ezen még soha nem gondolkoztam.
– Akkor?
– Hát csak ennyi. Hogy szerintem minden marad majd a régiben. Ahogy mindig.
– Jaj, te!
– Most mi van?
– Hát hogy ez elég furán hangzik.
– Most mondtam, hogy ne sajnálj le.
– Nem is.
– Nagyon jól tudom, hogy amikor azt mondod valamire, hogy furán hangzik, az azt jelenti, hogy hülyeség.
– Fut!
– A picsába! Mindig kifut.
– Nem mondtam, hogy hülyeség.
– Ja. Persze. Különben meg szerintem amit te mondtál, az is elég beteges.
– Mi beteges benne? Na, látod, ezért nem beszélgetünk. Mindig ez a vége.
– Mert kiprovokálod! Add ide a sót!
– Ne sózd már! Árt az ereknek.
– Igenis beteges. Kiérezni belőle a halálvágyat.
– Hát te nem vagy normális.
– Kösz szépen! Én is téged.
– Legalább margarinnal csináld, jó? Ne vajjal.
– Azzal csinálom, amivel akarom. Nincs is itthon vaj.
„Nincs is itthon vaj.” Na. Ennyi. Hogy „nincs is itthon vaj”. Mert ebben a pillanatban egy teljesen prózai pukkanással tényleg vége lett a világnak. Eljött a világvége. Igazából nincs mit beszélni róla. Talán csak annyit még, hogy a dologgal kapcsolatban végül is sem a férjnek, sem a feleségnek nem volt teljesen igaza. Mondjuk, ez általában így van. De másrészt meg ez már igazából tényleg nem érdekes.
Vissza a tetejére