A férfi az álomban

Egy férfival álmodtam. Nem láttam az arcát. A férfi a fejemben ült, nekem háttal, egy kanapén, a kanapé meggyvörös plüss volt. A falak acélkékek. Már ha lehet egyáltalán álom kapcsán színekről beszélni. Meg hát ha egyáltalán le lehet fordítani egy álmot embernyelvre. Azért megpróbálom. A férfi, aki ki volt hangosítva a fejemben, a következőket gondolta:
Az ideális nőnek csokoládészaga van.

Ebben az egyben biztos vagyok.

Ismerkedés.

Ahogy két állat egymáséhoz nyomja a nedves orrát.

Nem akarok ismerkedni.

Csak azt akarom, hogy ne legyek egyedül.

Reménytelen.

Azt, hogy az ideális nőnek csokoládészaga van, onnan tudom, hogy egyszer álmodtam vele.

Amikor felébredtem, kirohantam a konyhába édesség után, találtam mentolos szőlőcukrot, a számba tömtem, de nem volt jó, aztán valami keksszel próbálkoztam, aztán meg simán kockacukorral.

Végül megláttam a felső polcon egy kakaósdobozt.

Nem is tudtam, hogy tartok otthon kakaót.

A szavatossága 2005-ben lejárt, de jó illata volt.

Teáskanállal tömtem magamba a száraz kakaóport.

Ezt teszi az emberrel a szerelem.

Legalábbis a reménytelen szerelem.

Sejtem persze, hogy az ideális nő nem létezik, nem is létezhet.

Ha létezne, akkor totál értelmetlenül lennék ennyi éven át egyedül.

Végül is az ember nem kutat unikornisok után se, és hát hülyén is nézne ki, ha mégis találkozna eggyel.

A csokoládészagú nő helyett a csokoládét választom.

Ez az egyetlen dolog, ami képes jóllakatni: a 99%-os, tiszta, csúcsminőségű csokoládé.

Nem tűri meg magában a cukrot.

Nem tudok nélküle élni.

Egyébként nem vagyok kövér.

Az emberek olyanokat mondanak, hogy zörögnek a csontjaim, meg hogy felszedhetnék magamra egy kis húst.

De nekem nem kell hús.

Lassan már csak az orromban hordom a lelkem, mint a kutyák.

Persze a kutyákra a csokoládé halálos.

Egyszerű étrenden élek.

Reggel csokoládé, délben csokoládé, este csokoládé.

Azon belül annyi, amennyi jólesik.

Eszem persze mást is, nem vagyok hülye, tudom, hogy kell a vitamin, a héten is ettem egy narancsot.

Édes volt, és émelyítő.

A nő álmomban sosem volt émelyítő, csak édes.

De nem nagyon.

Ha megtalálnám, darabokra hullna az életem.

A férfi az álmomban azt hitte, hogy rám gondol. Nem tudta, hogy valójában egy versre gondol. Vagyis hogy ő egy vers. Ő nem is hallotta a saját gondolatait, csak én hallottam az övét. Mert hát ez így működik. A férfi az álmomban nem tudja, hogy szeretem. Próbáltam megüzenni neki, mert gondoltam, hátha örülne neki, de a férfi csak ennyit hallott: utatillágem, mendere okül, skrillem, embarende, mimonaileminai, tetillam, minalle, kkku. Aztán megpróbáltam neki kihangosítani a szívem dobogását úgy, hogy visszatartottam a lélegzetemet, de azt hiszem, nem hallotta meg. A tegnapi álomba már nem hallatszott be az sem. A tegnapi álomba nem hallatszik be a leghangosabb szívdobogás sem. És persze talán jobb is így.

Fernandó

A Ferenc körúti metrómegálló lejáratánál egy hajléktalan ül a földön, és énekel. Szemét félig behunyja, mosolyogva magasra emeli a fejét, állát előreszegi: a hangot egy adag cigarettafüsttel együtt engedi ki a torkából. Jó erősen szól. Megnézem magamnak, ahogy elhaladok mellette. Kilapított, a földre terített kartondobozon ül. Körülötte a kartonon az alábbi tárgyak: 1 db SANYO márkájú zsebrádió (zöld szigetelőszalag-csíkkal az oldalán), 1 db másfél literes PET-palack (üres), 1 db polártakaró (narancssárga, pecsétes, csomóba gyűrt), 2 db füzetes regény (egy Júlia, egy Romana magazin), és 1 db citromfacsaró (piros). Utóbbit végképp nem értem. A férfi büdös. Visszataszítónak kellene lennie, de valahogy nem az, hanem poétikus. Amikor melléje érek, éppen ott tart a dalban, amit énekel, hogy „szíve csakis Fer-nan-dó-é!”. Ez szép, ez tetszik. Nem ismerem ezt a fernandós dalt, de hirtelen teleszalad vele a szívem. A férfi fesztelenül, hosszan zengeti a Fernandót, majd újra mélyet szív a barna foltos, hosszú körmű ujjai közt tartott cigarettavégből. Lemegyek a lépcsőn. A férfi tovább énekel, most már a hátam mögül hallom a hangját. Szeretnék visszafordulni, hogy tovább hallgathassam, de ezt nyilván nem lehet. Később, amikor hazajövök, beírom a Google-be, hogy „szíve csakis fernandóé”. Megtudom, hogy a dal címe, amit a hajléktalan énekelt, Pedró kocsmája. Meghallgatom a dalt a YouTube-on, Vámosi János előadásában. „Pedró kocsmájában sápadt lámpa ég, / És az asztaloknál züllött arcú nép. / A rumot isszák, mint a vizet, / Gazdag úr az, aki fizet, / Így hát minden cseppért kár!” A szintetizátor hangja fülsértő. A dal pocsék. A varázslat kicsit lemosódik az emlékről. „Olyan gyönyörű a lány, kire vár, csupa báj, / Hangja lágyan muzsikál, lálál, lálál. / Nem kell néki pénz, se gyémánt, / Nem kell néki gazdag úr, / Szíve csakis Fernandóé, / Kitől vére lángra gyúl, kitől vére lángra gyúl!” Kitől vére lángra gyúl. De azért, ezt a Fernandót, ezt nem tudom nem szeretni egy kicsit. Felfedezem a Wikipédia-szócikket. Megtudom, hogy a dal eredetijének az a címe, hogy Historia de un amor, és tök híres. Azt is meghallgatom. De abban már nincs Fernandó.

Ballada féldisznóval

Az utcán leparkol egy kisteherautó. A sofőr kiszáll, hátramegy, kinyitja a csomagtér ajtaját. Odabenn féldisznók lógnak rendezett sorokban. Közöttük vértől maszatos fehér ruhás férfi térdel. Átöleli az egyik féldisznót. Zokog. A másik csak nézi egy ideig, aztán megszólal: „basszameg, ne hülyéskedjél már”.
Nincs válasz. „Hallod, teljesen telebőgöd a húst. Induljál már el kifelé, aztán majd szépen megbeszélünk mindent. Cigi? Kell?” A disznó belsejéből fojtott dünnyögés. „Hagyjál.” A sofőr cigarettára gyújt, majd egy ideig csak bámul maga elé. Hallgatja a kisteher belsejéből érkező hangokat. Egy arra haladó önkéntelenül is belebámul a csomagtérbe, mire a sofőr diszkréten behajtja az ajtót. A háta mögül érkezik a kérdés: „mi ez a hang? az egyik még él?” A sofőr először nem kapcsol, aztán felhorkan: „Ja. Éppen pörkölik, azért visít.” A kérdező zavarba jön, gyorsan odébbáll.

A sofőr az óráját nézi, bekurjant a résen: „Elkésünk!” Vár. Semmi. Elszív még egyet. A hajába markol, miközben fel-alá járkál. „Gyerünk már!” Rácsap a kisteher oldalára. Visszazárja a csomagtér ajtaját, rosszul, de ezt már nem veszi észre. Előremegy, beül a volánhoz. „Minden nő kurva”, jelenti még ki mély meggyőződéssel. A kisteher lengő hátsó ajtókkal elhajt.