Mrena Julianna

2016/4 - Kicsi dal; Budapest; Kavarog2016/2 - A fiú és a fa2015/3 - Tükörfény2015/2 - A férfi az álomban; Fernandó; Ballada féldisznóval2014/4 - Csoda Pesten; Egy kísértet portréja; Fentről nézve; Mese a fűről; Önarckép tükörrel; Cocombre mariné (Ars poetica uborkával); A balatoni vonaton2014/2 - Hídon; A pesti kosz2013/3 - A reinkarnációról ; Arról, ami elmúlik; A főzésről; Egy szereplőről, egy történetből 2013/1 - Amikor csak egy felhő van az égen2012/4 - Világvége2012/4 - túróvá alvad, és hõsünk éppen, elfelejtem hogy, A kávéházba tévedt ismeretlen2012/2 - Oázis2012/1 - Divatba jön a narancsbőr, Aurafestés és csakrafelvarrás2011/3 - Amit tényleg jó lenne leírni, A szerelmes stewardess, Violin, Intermezzo, Ismétel, Szem. Tanú, Tegnap a metrón, Zsa! Ko! Sze!, Összeírom, Sebek2011/1 - Nem írok, Egy fehér ló legendája, A be nem fejezett történetek királynője2010/3 - Angyal, kis testi hibával, Felhővadász, Idő. Ugrás.2009/4 - Karácsonyitisz2009/2 - Kiló félbarna2009/1 - A süteménysütő2008/3 - Berényi Csinszka megtalált verse2008/1 - Válogatott fikcióim2007/3 - Kamipe2007/1 - A nemértés tagadása2006/3 - A néma zongorista2006/1 - amikor az éjszaka megnő, pár mondat egy szerelemről2005/4 - A gyűrű2005/1 - Grépfrúthold, Karamella-tangó2004/3 - kunszt, Ki mondta, hogy bármi történjék, verset kéne írni2004/1 - Város, te minden2003/4 - Kurva banalitás, Én annyi mindent mondanék Magának...; 2003/1 - A hattyú titkos éneke2002/4 - A fehér dög s a cirmos dög2002/2 - Genezis, Rövid dal2001/2 - Esti ima álomért2001/1 - Kakasszóra enyém leszel, És szól a lány2000/3 - Ének Illagó vérbosszú-esküvéséről egy madártetem felett, Illagó hazugságon kapja magát; 1998/1 - Ágon ülő

A hattyú titkos éneke

A Fekete Sas Kiadónál jelent meg Fabó Kinga hatodik kötete Fojtott intenzitással, fojtottan címmel. Az egyedi hangulatú könyv szerzőjét már régi ismerősként köszönthetjük, verseivel a nyolcvanas évek végén hívta föl magára a figyelmet. Stílusa új színt hozott a hazai kortárs irodalom palettájára, de ezzel nem csupán észrevétetnie sikerült magát, hanem sikert is aratott. Egy nő költészetében még inkább különlegesnek tűnt a fanyar, sőt gunyoros hang, a csípős szellemesség, amely azóta is Fabó Kinga verseinek sajátja, és amelyet inkább férfiasnak tarthatnánk. Olvasói, akik talán az önirónia, az intellektuális megközelítés kedvelőiként fedezhették fel a műveket, azóta is hűségesen kitartanak a szerző mellett. Nincs is, aki elhódíthatná őket, Fabó Kinga írásai utánozhatatlanul csak őrá jellemzőek.

Új kötete a már ismerős hangon szólal meg, ám a versek rejtélyesebbek, mint valaha. Mintha rejtjeles üzeneteket olvasnánk, amelyek egyszerre fedik el és leplezik a valóságot. A kiadó ajánlójában ezt olvashatjuk: „Fabó Kinga hatodik kötete koherens egész. Olvasható összefüggő történetként.” Valóban magában hordoz egy történetet a könyv, de az olvasó számára megfejthetetlenül; nem megismerhetően, csupán érzékelhetően. Mozaikként él inkább a kötet, mintha e történet szilánkjaiból rakták volna ki, s ezek a szilánkok gondosan komponált képpé rendeződnek. Hét részre tagolódik, s ezeknek már címe is sejteti, hogy a kötet versei között élő kapcsolat van. (A fagyni kezdett, Túl összetett megmoccanni, Mint egy jinbe foglalt jang, Megy bele a kettőbe, Énjét énje hívja elő, Énje énjét hívja elő, Érződik csak nincs jele.)

Ha a könyvet lapozgatjuk, feltűnik, hogy a nyelv, amelyet Fabó Kinga új kötetében használ, még inkább lecsupaszított mint a korábbiaké. A rá annyira jellemző szójátékokra most is rálelünk, de mégis úgy érezhető, mintha minden szót csak nehezen tudna kikényszeríteni magából. Minden sűrített, töredékes, sőt széttördelt. Szándékosan ferdített-elcsúfított. Versbe nem illeszkedő kifejezéseket használ, s mintha ezzel is egyfajta kívülállást érzékeltetne, gyakran használ ilyen címeket: A három tagolása, kirekesztő többes szám, Két ív feszül, szembeszegül, Megképződik, több helyén, a szónak. Zavarba ejtő, hogy rímei éppen csak hogy rímek, nem szépek, sőt, rosszak. Ezért a versek sokszor úgy döcögnek, hogy már-már úgy tűnik, mintha egy kezdő verselő vagy egy dilettáns jegyezte volna le őket. Mintha az alkotó folyton visszarettenne attól a gondolattól, hogy akár véletlenül is „szép” és „harmonikus” sor, strófa születik: „Őt rejtve rögzít engem őt / hideg izzásún perzselő / smaragdszemek foglalata / ő a macska, foghatatlan.” (Smaragdszem, fekete macska)

Egyfolytában megkérdőjelezi magát. Az egyik sora cáfolja a másikat, vagy ha nem cáfolja, akkor tökéletesen bizonytalanná teszi jelentését, lényegét: „Tartozhat-e egy lélekhez két test? / Vagy ez eleve kétes gondolat? / Lehet ugyanannak a léleknek // két különböző, mégis egy / testbe kódolt külön útja? / Valóban kél külön út az?” (Csak ha muszáj, szamuráj)

A legtöbbször visszatérő elem az ego-ról, az én-ről való morfondírozás. A költőnő nemcsak szerepjátékot játszik, hanem azt a kérdést is felveti, hogy van-e igazi én? S ego és ego közül melyik az igazi? „Van-e teste? Van-e saját énje? / Van-e saját énjében saját lélek? / Vagy mindez csak egy másik én torz kivetülése? / Én véltem beléje az enyémet? / Vagy ő vetíti rám a magáét? (Az árnyék) „Hány énje van, hányat használ? / Semennyit. Üres a raktár.” (Hivatásos jó)

A másik visszatérő motívum a bezártságé, bezáródásé. Egyik ember a másikba, egyik ego a másikba záratik, ennek a legnyilvánvalóbb szimbólumai a lepecsételés, bebábozódás, lefátyolozottság, jégbe zártság, de ha tovább kutakodunk, akkor sokkal többször találkozunk ezzel az elemmel, csak kissé jobban rejtve. Gyakran társulnak ehhez az összekeveredés képei, már nem lehet biztosan tudni, hogy melyik dolog melyik, két én között mi a különbség valójában: „Mitől ő a mitől én, / mint őből látja őjét / ője őjét átszövi / ő mitől én mitől mi.” (Másfél)

A versek hangulata gyakran nyomasztó. Csalódottság, keserűség érezhető, és mintha olyan állapotban lebegnénk, amely mindenen túl van, és mindenen innen. Nem befolyásolhatóak az események, nem irányítható az élet, hiszen még az sem bizonyos, kik is vagyunk valójában, vagy mit akarunk: „milyen lenne, ha lehetne / a lenne, milyen a volna, / milyen, a lehetett volna.” (Jelen-lét) „Ő és nem ő összenő. / Rajta repedés, meddő / senkiföldje. Ott kering.” (Minősítők)

Különösen fontosnak tetszik két vers, ezek mintha arra születtek volna, hogy rámutassanak a kötet lényegére: a nyitóvers (Hová lesz a hattyúdal), és A hattyú csak egyszer szól. Egyik sem igazán illeszthető a kötet többi darabja közé, mindkettő túlmutatni látszik azokon. A nyitóvers egyfajta önmeghatározásként, kiindulópontként értelmezhető. „Soha senki nem hallhatja, / visszhangtalan, ahogy él, / hogy maga is jéggé dermed / benne ahogyan a szép. // Betördeli, a vízbe /fagyasztva, őrzeni meg, / fél szányával, odaát, / féllel innen, fogja át. // Jégtáblákba tördelve, / csordul lassan éneke, / tört szárnyával fogja, már / innen és túl, odaát.” (Hová lesz a hattyúdal)

Erre az első képre utal vissza a kötet felén túlra illesztett másik vers, amely már a formájával is mutatja szerkezeti különállását a többitől, hiszen a könyv egyetlen prózaverse. És vélhetően megtalálhatjuk benne a kóter címválasztásának magyarázatát is: „Amikor a jégbe törött hattyú érzi halála közelgését, utolsó, egyetlen énekébe, mit nem hall senkisem, beleadja összes intenzitását, erejét. És énekel, míg lassan köréje nem fagy a víz.” (A hattyú csak egyszer szól)

E versből úgy sejlik tehát, hogy a halál előli menekülés, vagy inkább a túlélés, az élet titka, ha a hattyú (az ember) nem „énekel” teljes erejéből, hanem csupán „fojtott intenzitással, fojtottan”. Voltaképpen a verseskönyv egész visszafogottsága, lefojtottsága ezt a gondolatot tükrözi.

Fabó Kinga új kötete nem tartozik a könnyen fogyasztható olvasmányok közé. Lassan közelíthető csak meg, lényege nehezen kibogozható, esztétikum iránti vágyunkat sem elégíti ki. A költőnő gondolatai,, érett, önironikus hangja megismerésre érdemessé teszik e könyvet, bár vélhetően csak egy szűk csoport érzi majd igazán a magáénak e verseket.

Vissza a tetejére