Papp Dénes

2016/4 - Üsse kavics!2013/1 - Jelenet, Kinyilatkozat2012/2 - Májusi várkertben, Hazafelé2011/3 - Alkalmi munka, Térkő, Mellékes

Májusi várkertben, Hazafelé

 

Májusi várkertben

 

Miután újra állástalan lettem,

Szerencsre utaztam, hogy bejelentsem

a dolgot az állandó lakcímem szerint

illetékes munkaügyi központban.

Aztán sétára indultam, míg végül

a várkertben kötöttem ki, hogy ott

egy padon üldögélve üssem el

maradék időm a busz indulásáig.

 

A tavacska körül mindent rendben

találtam, napsütés, többszólamú

madárének, és egy gyerekcsoport

játékos zsivaja fogadott, egyikük

papírhajót bocsátott vízre nagy

gonddal, kisebb káromkodások

közepette. Tőle balra szibériai

nőszirom nyílt, odébb pitypang

és egy boglárkaféle, távolabb

talán jégszívűeknek szánt tűzvirág.

 

Elméláztam hivatalos irataim fölött,

és amikor egy helyen azt olvastam,

hogy szabadságmegváltás, eszembe

jutott a Rákóczi-család, kiknek hajdani

birtokán voltam éppen, aztán szeretett

kurucaim, bujdosó betyárok, hazátlan

szegénylegények, és már hallottam is

a tárogató messze hangzó kesergését,

oly közel jött, hogy bennem visszhangzott –

engem kinek nevezzenek, engem kinek nevezzenek?

 

 

Hazafelé

 

Ahogy sétáltunk a temetőn keresztül,

megfogta a karomat. Akkoriban

vettem észre, hogy összesúgnak

a háta mögött. Lassítottunk, nagy

fájdalmai lehettek. Szólt, hogy nem

bírja tartani, és egy tujához tötyögött,

nadrágján nedves folt. Miközben

könnyített magán, odaköszönt

egy sírt gondozó asszonynak,

váltottak néhány szót az időjárásról.

 

Néztem az öreget, de már nem

gyerekkorom huncut titánját

láttam, hanem egy hirtelen ősz,

önmagába zuhanó bánatot, ahogy

szigorú, de olvadó tekintetével

felém fordul, egészen közel jön,

és azt mondja, tudod, milyen

életet éltem, fiam? Hát azért büntet

az Isten; de most kivallom neked,

hogy mindvégig mamit szerettem.

 

Később elnémult, aztán levágták

az egyik lábát. Még néhány hétig

csöndesen mosolygott, olykor

könnyezett kicsit, vagy csak plafont

bámulva feküdt. Egyik éjjel kezét

a mamiéval összekulcsolta,

tekintetük egymásba fonódott.

Egyik sem engedte a másikat,

kapaszkodtak közös életükbe,

végül az örökkévalóságba.

Vissza a tetejére