Amikor

már nincs

soha nem lesz

emlékfonál és jövőszál

szövetük mégis eltakar

Két anyavers

anyám unja az egész túlvilágot

kérdeztem hogy tetszett a darab

a lánnyal láttad akinek nem volt lakása

egy kapualjban szólítottam le majd beköltözött hozzád

hisz te már úgyis meghaltál

most együtt laktok

ásítva panaszkodsz iszonyúan sokat beszél

elviselhetetlen perszóna lett

s valójában te vagy a megtűrt

aztán nézek utánatok

fekete blézert viselsz

alatta valami pirosat

nehézkesen lépdelsz lefelé

*

oh ha itt

lehetnél velem

sétálhatnánk e lakótelepen

belém karolnál

nem kellene

meleg vizes

petpalackokkal

aludnod

télen

egy fűtetlen világban

Lassítás

van mit lassítani a

szíven

ahogy dobja szét

másodpercenként életem

türelmetlen már menne 

utánad

Meggyfák

lépések

kutyapuha csend

leválik rólam

elsiet

hitetlenkedve téblábolok

fanyar emlékek közt

az életem