Rá akartak venni a csokira. Nem egyszerűen csoki; válasszam a sötétek közül a legsötétebbet. Nem tehettem, mikor van vagy százféle fagyi: krémes alpesi, izgalmas sajttorta, játékos marshmallow, az üde homoktövisről nem beszélve. Csak gyötört a keserűvel, a végén megígértem neki. A csoki veszélyes, hiába akarod, észrevétlenül nem lehet. Nyomot hagy az emberen.

Édes élet, ha másképp nem megy, csokival előidézheti bárki. Nem tudom, hogy lehetne valamiről, ami ennyire közel áll hozzám, elfogulatlanul írni. Távolról, hogy rá tudjál nézni, ne csak engem láss maszatos homlokkal, mert nem tipikus helyeken is feltűnik olykor. Sorba kell venni, adja magát kronológiailag. Elnézést kérek azoktól, akik kimaradtak.

Nyüzüge kölkök alapélménye a hetvenes években. Rózsaszín, hosszúkás doboz, be van zárva, föl van téve, el van titkolva a létezése. Különben fölennéd az egészet egy ülésben. Az Ipecacuanha dettó, nekünk két hajtásra megvolt, a gyógyszertári zöld üveget aztán győztük rejtegetni. A Polyvitaplex hibátlan csokipasztillaként volt jelen a reggelekben.

Nem is akadt azon kívül más érdemi, kivéve az obligát Sport szelet, így nálam parkolópályára sodródott a csoki. Két dologtól feküdtem ki, egyik a Macskanyelv. Billegett vele a tánti, mint élő rossz lelkiismeret. Rágcsáltam az édes cicapofit, és belém költözött a görcs, engem most itt fognak hagyni. Apám, anyám itt hagynak, az tuti, kérdés, hogy visszajönnek-e.

Másik a Boci. Fecskendő járt mellé, tenyérnyi fémfecskendő és tű, szögletes fémpatenttal. Tóni bácsi kezembe adta a Bocit, inspiratíve kellett bőgés ellen szorítani. Bontani csak bugyifelhúzás után volt szabad. A nyugatnémet holmi sem volt traumától mentes. Rendben volt persze, nagyon is rendben, csak épp a véreiddel kerültél érte gyilkos küzdelembe.

Ellazulni Kókuszossal tudtam először. Így, egyszerűen, hogy Kókuszos, az elején egy majom üzletelt egy bennszülöttel. Lényege szerint elengedhetetlen volt megolvasztani. Konvektoron. Kibontani él mentén, papírban hagyni, tíz perc, és nyalhatóvá lett. Africanával is működött. Az egész patkányos albérletben ez bírt igazi értékkel.

Meg a csokiszalámi. Talán egyszer, ha csináltunk, mégis vigyázom, mint valami meg nem történt álmot. Azóta is vágyom. A recept itt van mellettem több mint húsz éve, előveszem, kisimogatom, sosem kezdtem neki. Félek, nem fog úgy omlani, nem lesz olyan selymes. Helyette van a Pischinger, nekünk csak nápolyi.

Annak is a krémje. Négy egész tojás, harminc deka kristálycukor, öt evőkanál kakaó. Sűrűre főzöd. Marék darált dió, vaj következik. A vaj maga a költészet, ahogy a hideg, fehér tégla csúszkál a forró sötétben, föl-fölbukkan, lágy lesz, kopnak a sarkai, majd eltűnik egészen. Legjobb hagyni az edényben megbőrösödni. Púpozódást fakanálról lerágni.

Nugát. Az Extra Barna letűntével kiírta magát. Volt pár halvány próbálkozás, jöjjön a klasszik belga. Megbukott csúful, ahogy a Mozart, gianduia. Nem adtuk fel könnyen, beszállt a játszmába bonbon, praliné, trüffel. Hiába cserélődik időnként a sejtünk, nem tudott a nugát nálam helyzetbe kerülni. Az utolsó lyukat a jégcsoki rúgta, aztán befejeztük.

Megvilágosodás az óvári fagyi. A kekszgolyó kultikus darab. Éket ver beléd a Daim. A Dairy Milk halálos szerelem. Elérzékenyít tortán az egérszar. A szuflé felülírhatatlan divat. Istennővé tesz a tökéletes brownie. A konzumszalon műremek. Kevés dolog van olyan, mint ez. Képtelenség szépen lecsengetni, csak berekeszteni lehet.