Benedek Szabolcs

2019/3 - Az első páciens2018/2 - Tizenegyes: Esterházy 2018/1 - Kádár hét napja2018/1 - Kádár hét napja2017/4 - Borbála kihajózott2017/3 - Vannak, de nincsenek szavak2017/2 - Még egy remake2017/1 - Olvasónapló, 2017 tavasza – Haklik Norbert, Bajnai Zsolt, Gabriel García Márquez könyveiről2016/3 - Két remake (Kosztolányi Dezső: Fürdés; Móricz Zsigmond: Tragédia) 2016/1 - A fiumei cápa2015/1 - A kvarcóra hét dallama2014/4 - A kutya elveszett2014/3 - Retrocsoki2014/1 - Retrothriller2013/3 - Focialista forradalom2013/2 - Palacsintaparti2012/4 - Mi lesz akkor a forradalommal?2011/4 - A pozsonyi hajó2011/4 - Hová tűnt Agnes? (St. Pulcher: Jaddersville) 2010/2 - Távkapcsolós futball2010/2 - Boldog békeidők2010/1 - Tiszta hang2009/1 - „Figyelj, Prücsök, ebből leszünk gazdagok”2008/4 - Két kabát2008/3 - Nyugatos szabadkőművesek – szabadkőműves nyugatosok2008/2 - A szolnoki vár2008/1 - A mészáros2007/3 - Olvasónapló, 2007. nyár2006/2 - Víg párizsi napjaim2005/3 - Carpzow tanár úr különszemináriuma2004/4 - A rózsakeresztesek2004/3 - Templomos lovagok2004/1 - Rehabilitáció2003/3 - Olvasónapló, 2003. nyár2003/2 - Petrovics Sándor és egy fantasztikus regény2002/4 - Eutanázia2002/3 - Dokumentumregény2002/2 - Biciklinyereg2002/2 - Olvasónapló, 2002. június-július2001/3-4 - Elbeszélés a szerelemről, melyhez vér tapad2001/1 - Stadionokról2001/1 - A lét elviselhető könnyedsége2000/4 - A galamb2000/4 - A történetmondás határai feszegetve vannak2000/3 - A megtisztulás ideje2000/3 - A megtömött hattyú2000/2 - Kedves Pista,1999/3 - Tizenöt év1999/2 - „Senki se mer szembenézni azzal, milyen a szex...”1999/1 - Boldizsár meglátogat1998/1 - A hely, ahol (Vallomás vagy jegyzet)

Boldizsár meglátogat

Hazai Attilának

Meghallom Boldizsár hangját, és rádöbbenek, hogy hónapok óta nem találkoztam vele. Nyár elején megbeszéltük, majd keressük egymást, jó lenne pár napra elmenni ide meg oda, ilyenek. Augusztus közepén végül egy késő esti órában fölvette a telefont: biztosítottuk egymást arról, hogy mindketten jól vagyunk, jó lenne találkozni is, mivel azonban időpontot „programjaink torlódása okán” nem tudtunk egyeztetni, újból csak annyiban maradtunk, hívni fogjuk egymást. Szeptember végén bedobtam a levélszekrényébe, hogy elköltöztem, az új címem, számom ez és ez. Most meg épp hogy hazajövök a cégtől, ledobom a sapkát-sálat-nagykabátot, csöng a telefon, fölveszem, és ő szól bele.
- Mi újság, hogy vagy? - hallom negédes hangját a vonal másik végéről. Elmosolyodom.
- Köszi, jól. S te?
- Én is jól vagyok - majd pár másodperc hallgatás után hozzáteszi: - Jó lenne, ha találkoznánk.
- Jó lenne - ismerem el. - Mégpedig mikor?
- Nem is tudom...
- Például ma? - vágok a szavába. - Ma például jó neked?
Kis ideig gondolkodik, utána azt mondja:
- Elvileg jó. Most el kell vinnem a kutyát az állatorvoshoz, de azután ráérek.
- Nagyszerű. Akkor beszéljük meg, mikor és hol találkozunk.
- Hát ez az. Nem tudom, mikor végzek a kutyával. Szerintem az lenne a legjobb, ha odamegyek hozzád. Még úgyse voltam az új pecódban.
- Tényleg nem voltál - bólogatok, bár ezt nem látja. - Akkor, ha végeztél, gyere ide. Tudod, hol van?
- Azt hiszem - vágja rá. - De ha eltévednék, megnézem a térképen.
- Jó - bólogatok megint.
Egy darabig újból csönd, majd ismét Boldizsár következik:
- Okesz. Akkor szerintem hét óra után megyek. Ha mégsem, akkor odacsörgök.
- Ne csörögj - mondom - Inkább gyere.
 
*
 
Hét óra után a Tényeket nézem, elsősorban Stahl Juditot. Megvárom, míg fölkonferálja a következő tudósítást, aztán gyorsan átkapcsolok a Fókuszra, ahol - szerencsém van - éppen Marsi Anikó beszél. Így szörfözök a két nő között, mikor megint megszólal a telefon.
- Boldizsár vagyok - hallom, amint fölveszem a kagylót. Erre gondolatban anyázni kezdek, de Boldizsár gyorsan megnyugtat: - Most indulok a Kodály köröndről, tíz perc múlva ott leszek. Akkor, ugye... - látom magam előtt, ahogy noteszából olvassa a címemet.
- Igen - felelem; elköszönünk és leteszem a telefont. Arra gondolok, még van annyi időm, hogy ráüljek a klozetra.
Megkezdődött a közszolgálati tévé híradója, mikor megszólal a kaputelefon. Beengedem Boldizsárt, aztán kiállok a gangra, hogy lássa, merre kell jönnie.
- Nna, nehéz volt idetalálni? - vigyorgok rá, ahogy a mozgásérzékelő lámpák fényében láthatóvá válik az arca.
- Abszolút nem - ő is mosolyra húzza a száját. - Tök szuper, hogy itt laksz a belvárosban. Jöhettem volna gyalog is.
Nem kérdezek rá, mivel jött - gondolom, autóval -, helyette betessékelem a lakásba. Öles léptekkel körbegyalogolja mind a két szobát, a külsőben leveti magát az ülőgarnitúrára, maga mellé dobja a bőrkabátját, és az ablakot kezdi bámulni.
- Szóval, itt laksz most - mondja közben.
- Igen. A barátnőmmel.
- A barátnőddel? - rám néz, és fölvonja a szemöldökét. - Ismerem?
- Szerintem igen. Már egy éve megvan.
Pár mondatban elvitázunk arról, hol mutathattam be őket egymásnak, március körül a Süss fel Napban, vagy kicsit később, valamelyik bulin. Nem tudunk megállapodni, úgyhogy átsiklunk a téma fölött, és Boldizsár kijelenti, hogy:
- Neked tök jó akkor. Van csajod, munkád, lakásod...
- Lakásod neked is van. Meg augusztusban azt mondtad a telefonban, hogy munkád is - közben eszembe jut, még nem kínáltam meg semmivel. Gyorsan megkérdezem, mit iszik. Ásványvizet kér, az nincs, a gyümölcsléért nem nagyon lelkesedik, így hát csinálok neki egy Plusssz italt. Behozom a hűtőből az őszibaracklevet, odateszem a dohányzóasztal közepére, magamnak azt töltök, gondolom, ha Boldizsárnak elfogy a pezsgőtablettája, majd ő is abból iszik.
- Szóval van munkád - kanyarintom vissza a beszélgetés fonalát.
- Igen - hangos koppanással teszi le a poharat. - Egy reklámcégnél dolgozom.
- Az klassz lehet - bólogatok. - S mit csinálsz? Reklámszövegeket írsz?
- Aha. Főleg azokat.
- Nehéz?
- Nem igazán. Csak sok. Egy csomót intézni kell vele, rohangálni, megmutatni ennek-annak, megvitatni, meg ilyenek. Nem is az a fárasztó, amíg a szöveget írod, hanem ami körülötte folyik.
- Ez egésznapos meló, fix munkaidőben, nyolctól ötig?
- Kilenctől fél hatig. De nekem lelkiismeret-furdalásom van, mikor eljövök, mert a többiek olyankor még javában dolgoznak.
- Azért ne legyen. Ha megcsinálod a napi penzumot, miért ne jöhetnél el rendes időben?
Erre nem mond semmit, iszik megint a Plusssz italból, és újból az ablak felé sandít, ahol az íróasztalom áll.
- Az ott ugye török zászló? - kérdezi hirtelen.
Nem nézek oda, az asztali lámpáról valóban lóg egy török lobogó, az isztambuli Nagy Bazárból hoztam egy Fenerbahcse-zászlóval együtt. Az árus átvágott, a Fenerbahcséről bizonygatta, az a bajnokcsapat (sampion), itthon utánanéztem: a Galatasaray nyerte az idei szezont. A Fenerbahcse-zászlót ezek után odaajándékoztam valakinek.
- Igen, az - válaszolom Boldizsárnak. - A nyáron Törökországban voltunk.
- A csajoddal?
- Igen.
- Az tök szuper lehetett.
- Az is volt. Te jártál már Törökországban?
Boldizsár a fejét rázza. Fölállok, és elveszem a könyvespolcról a fényképalbumot. A kezébe nyomom, belelapoz.
- Szóval, ez a barátnőd. Tényleg ismerem - a városképeket csupán átfutja, a tájképek jobban érdeklik. - S milyen ott a tenger?
- Jó. Csak nincs kiépítve a strand.
- Én még csak Görögországban voltam tengeren - közli. - De az nagyon kafi volt. Vettünk búvárszemüveget, és úgy mentünk a víz alá. Tök szép odalent.
- A török tengerparton az a rossz, hogy nincsenek tusolók. Mikor Horvátországban voltam, tök jó volt, hogy kijöttem a tengerből, és egyből le tudtam mosni magamról a sós vizet. Törökországban meg kiülsz a napra, aztán miután megszáradsz, ragadsz a sótól. Az elég kellemetlen. Kérsz még egy pohárral?
Boldizsár leteszi az üres poharat az asztalra a fotóalbum mellé.
- Köszönöm, nem. Te meddig érsz rá?
Fölsandítok a faliórára, aztán azt a választ adom, hogy nem tudom.
- Mármint úgy értem - teszem hozzá -, hogy egyelőre nincs különösebb programom.
Ebben a pillanatban csörögni kezd a telefon. Fölállok a fotelből, odamegyek, fölveszem a kagylót. Brigi az. Azt mondja, még mindig nem tudja, mikor végez, de reméli, hogy éjfélre otthon lesz. Kérdezi, ott van-e Boldizsár. Mondom, hogy igen, és Boldizsárra vigyorogok, aki komoly arccal néz vissza rám. Brigi fölszólít, mondjam meg neki, hogy puszilja, azt felelem, oké, megmondom. Aztán hozzáteszem, lehet, hogy elmegyünk valahova, de éjfélre én is igyekszem haza. Brigi jó szórakozást kíván, valamint arra int, vigyázzak magamra. Én is arra kérem, vigyázzon magára, bár túlórából mindig taxival jöhet, azért az óvatosság sosem árt. Ezek után elköszönünk egymástól. Visszaülök a fotelba.
- A csajod volt? - kérdezi Boldizsár.
- Igen.
- Hol van most?
- Még mindig dolgozik.
- Miért, ő mint csinál?
- Egy tanácsadó cégnél van. Menedzser-asszisztens. Nna, elmegyünk valahova?
- Hova? - Boldizsár a kabátja után nyúl. - Nekem akkor föl kellene hívnom az Anikót.
- Hát hívd - mutatok a telefonra. - Addig én is felöltözöm.
Kimegyek az előszobába fölhúzom a cipőmet, kabátot terítek magamra. Közben hallom, ahogy Boldizsár a barátnőjével cseveg. Leteszi a telefont, és kijön utánam az előszobába. Én egy pillanatra visszaugrok még lekapcsolni a villanyt, majd kimegyek Boldizsár után a gangra. Miközben az ajtót zárom, Boldizsár azt kérdezi:
- Te még mindig ugyanannál a cégnél dolgozol?
- Igen - felelem, és elindulunk a lépcső irányába.
 
*
 
Borozó a Hargitay utcában. Boldizsár első, találó észrevétele mindjárt az, hogy a lányok arcát itt nem borítja vastagon a smink, valamint az egy főre eső mobiltelefonok aránya is elképesztően alacsony. Hely semmi, a tulajdonosnő (aki egyszemélyben pincér és csapos) mereven ragaszkodik a pult mellett üresen álló asztalhoz, az az ő helye, fáj a lába, a sürgés-forgás szüneteiben oda szokott ülni. Aztán valahonnét a vécé melletti helyiségből kerít nekünk két bárszéket, a pult mellé állítjuk őket, fölkapaszkodunk.
- Fogadjunk, hogy nincs barna sör - jegyzi meg Boldizsár félhangosan, mire a tulajdonosnő (alacsony, kövérkés, idősebb asszony) hevesen bólogatni kezd:
- Hogyne lenne.
Boldizsár föllelkesül, akkor ő azt kér. A hölgy két korsót vesz elő, az egyiket bedugja a csap alá, mielőtt tévedésbe esne, gyorsan rászólok, nekem világosat. Bólogat, a másik korsót a másik csaphoz nyomja. Árgus szemekkel figyelem a tevékenységét, ilyet ritkán lát az ember.
- Az Anikónak azt mondtam, kicsit később megyek-jelenti ki Boldizsár az első korty után.
- Nem kocsival akartál volna menni? Vagy mennyi idő alatt bomlik le az emberben a sör?
- Majd reggel hazasétálok. Csak kicsivel kell korábban kelnem, Anikó nem lakik tőlem túlságosan messze.
Körbesandítok. Az apró pincehelyiség elsősorban egyetemistával van tele. A hátunk mögötti asztalt egy nagyobb társaság üli körbe; ahogy megfordulok, épp egy feltűnően szép, kedves arcú lánnyal kerülök szembe; a november ellenére olyan mély a dekoltázsa hogy épp csak a mellbimbója nem látszik ki. Egy pillanatra találkozik a tekintetünk, ekkor hirtelen lesüti a szemét és még jobban a mellette ülő bosszúhajú fazon felé fordul, aki oltári nagy hévvel nyomja neki a rizsát.
Visszaülök eredeti pozíciómba, elmondom Boldizsárnak, a minap ebben a kocsmában láttam az Illés-együttes dobosát.
- Azt a bajszosat? - kérdi Boldizsár.
- Azt.
- S az kicsoda? - Boldizsár a vele szemközti, a pulttól balra eső falra mutat, ahol hatalmas, poszterszerű kép díszeleg; a fekete-fehér fotó egy nagybajuszú, sötétbőrű, kopasz férfit ábrázol, a balsarkában cirádás betűkkel: Giacomo.
- A tulajdonosnő faterja - mondom. - Komolyan?
- Komolyan. Bárzenész volt a harmincas-negyvenes években. A múltkor megkérdeztem.
- Tök jó - Boldizsár egy szuszra kiissza maradék sörét. Jó huzatja van.
A társaság mögöttünk élesen fölkacag. Megint megfordulok, és megint összetalálkozik a kedves arcú lánnyal a tekintetünk. A lány most kicsivel tovább állja a nézésemet, sőt - bár lehet, hogy csak a rossz megvilágítás miatt - úgy tűnik, picit elpirul. Boldizsár is megfordul a széken, ő is az egyetemistákat kezdi mustrálni. Kilencen vannak, négy fiú és öt lány, többnyire farmert meg rojtos ujjú, gyűrött pulóvert viselnek.
- Bölcsészek - jelentem ki.
Boldizsár bólogat.
- Az a barna hajú csaj ott középen egész jól néz ki.
- Én is őt néztem az előbb. Jó nő.
- Tök szép a melle. Legalábbis ami látszik belőle.
- Az arca is nagyon szép. Abszolút nem ebbe a társaságba illik.
- Én se tudom, mit keres a sok szakadt hippi között.
Most, hogy mindketten stíröljük, a kedves arcú lány is egyre többet néz ránk. Egy pillanatra úgy látom, el is mosolyodik. A mellette ülő bosszúhajú fazon továbbra is nagy lendülettel magyaráz neki, azonban a lány egyre inkább nem rá, hanem bennünket figyel.
- Kár, hogy leraktuk nálad a kocsit.
Boldizsár a kabátja után nyúl.
- Elugrom érte. Tíz perc alatt itt vagyok.
- Szerinted nem mennek addig el?
- Nem. Még egy csomó teli pohár van az asztalon - lepattan a bárszékről, a nyakára tekeri a sálját.
- Igyekezz akkor. Addig megiszom a söröm.
- Jó - mondja Boldizsár, és elindul az ajtó felé.
Látom, hogy a kedves arcú lány utána néz. Elkap a féltékenység.
 
*
 
Könnyebb volt elhívni, mint gondoltuk volna. Boldizsár pont akkor jön vissza, mikor a lány pisilni megy. Odasomfordálok a vécék felé vezető nyúlfarknyi folyosó elé, s míg Boldizsár a pultnál fizet, megvárom, míg álmaink tárgya kijön a női retyóból.
- Hello - szólítom le, nem várva meg, hogy visszamenjen a társaságához. - Hagyd a sok rojtosseggűt. Gyere el velünk bulizni.
Semmi meglepetés nincs az arcán, amint végigmér.
- S hova mentek? - kérdezi meglepően mély, enyhén rezes hangon.
Vállat vonok.
- Ahová neked tetszik. Beugrunk a haverom kocsijába, aztán eltépünk valami jobb helyre.
- Szóval, ezt vegyem meghívásnak? - egészen beleszédülök a mosolyába. Nagyon össze kell szednem magam ahhoz, nehogy megremegjen a hangom.
- Természetesen. Nem is csak szívatásból mondtam.
- S miért pont engem? - az asztal felé mutat. - Van még ott rajtam kívül négy lány...
- Te vagy az, akibe baromira belebolondultunk - mélyen a szemébe nézek. A szemhéja se rezzen, ám enyhén elpirul. - Az első látásra. Komolyan.
- Mehetünk? - kérdezi az érkező Boldizsár.
- Elköszönök a barátaimtól - hadarja gyorsan a lány. - Rögtön jövök.
Cigarettára gyújtunk, figyeljük, hogy mereszti ránk a szemét a sok tökkelütött vászontarisznyás. Barátnőnk, miközben fölveszi a kabátját, sietve magyaráz nekik valamit. A bosszúhajú fazon hőbörög, a többiek rezignáltan veszik tudomásul a döntést. A békesség kedvéért mi is intünk a társaságnak, azzal indulunk kifelé.
Boldizsár fehér Opelja pont a bejárat előtt parkol.
- Még nem is tudom, hogy hívnak - mondom a lánynak, miután beülök mellé a hátsó ülésre.
- Zsanett. S benneteket?
Mondunk neki valami nevet.
- Nagyon örülünk, hogy megismerhettünk, Zsanett - teszem hozzá, és előveszem a fekete kendőt. - Hajtsd le picit, légyszi, a fejedet.
Zsanett nem engedelmeskedik, úgyhogy kénytelen vagyok erőszakkal lehajtani. Meglepi, hogy a szeme elé kendőt kötök. Miközben meghúzom a csomót, megsimogatom az illatos, félhosszú, barna haját, és fölszólítom, ne csináljon pánikot, ez mindössze biztonsági intézkedés, ha nem ugrál, nem keverek le egy oltári nagy pofont. Közben merevedésem lesz. Zsanett remegni kezd, ám nem szól egy szót sem; Boldizsár egy darabig még köröz a mellékutcákban, majd megáll a házunk előtt.
Fölvonszoljuk Zsanettet a lakásba, odalökjük az ágyra, levesszük róla a kendőt.
- Amondó vagyok, lássunk hozzá - Boldizsár kicsatolja az övét. - Engem vár az Anikó, és nekem két aktus között kicsit regenerálódnom kell.
- Én bírok több menetet is - elkezdem kihámozni a teljesen dermedten heverő Zsanettet a ruháiból. - De tényleg lássunk hozzá, én is azt ígértem Briginek, mire hazaér, én is otthon leszek.
Zsanetten már csak ing, harisnya és bugyi van, mikor hirtelen fölélénkül.
- Várjatok, várjatok - állítja meg a kezemet. - Nem kell olyan vadul. Én is benne vagyok.
- Benne vagy? - Boldizsár arca fölragyog. - Tényleg benne vagy?
- Tényleg - feleli Zsanett, és ledobálja magáról a maradék cuccot. Gyönyörű, kerek melle és hihetetlenül dús, fekete fanszőrzete van. - Én se vetem meg az élvezeteket. Beszéljük meg, hogyan csináljuk. '
- Erre most nincs idő, Zsanett - én is ledobom a nadrágomat; ott állunk Boldizsárral pucér alsótesttel, merev farokkal. - Tök jó, hogy benne vagy, de mindkettőnket várja a barátnője. Állj négykézláb légy szíves.
Zsanett mosolyt erőltet magára, és fölveszi a kért pozíciót a heverőn. Boldizsár eléje áll, és a szájába teszi a farkát. Én Zsanett mögé állok, és hátulról hatolok be a teljesen száraz vaginába. A lány sziszeg, mi mindketten nyögni kezdünk, egy ütemre mozgunk, összenevetünk Zsanett háta fölött.
- Anikó nem szeret a szájába venni - mondja Boldizsár. - Nem szereti az ízét. Úgyhogy kihasználok minden adandó alkalmat.
- Én meg, azt hiszem, mindjárt lyukat váltok - kihúzom a farkam Zsanett időközben mérsékelten átnedvesett hüvelyéből. - Brigi meg ezt nem szereti - azzal behatolok análisan.
Zsanett nyöszörög, kicsit jajgat is, Boldizsár azonban nem engedi, hogy kivegye a szájából a farkát. Hihetetlenül szűk Zsanett fenéknyílása, teszek néhány erősebb mozdulatot, és elélvezek, közben látom, hogy Boldizsár kirántja a péniszét a lány ajkai közül és az arcára lövelli a spermáját.
- Hát ez rohadt jó volt - vigyorog.
- Tiszta vér a farkam - vizsgálgatom aggodalmasan. - Remélem, nem vagy AIDS-es.
Zsanett a fenekét tapogatja.
- Még senki nem nyomta oda bele - mondja fájdalmas arccal. Boldizsár spermája az álláról a melleire csöpög. - Merre van a fürdőszoba?
Előbb azonban mi mosdunk meg. Én jó alaposan lezuhanyzom, Boldizsár a csapnál a nemiszervét és annak tájékát szappanozza be. Közben elmesélem, ha óvszert húzok, után még órákig érezem a gumiszagot, remélem, most Brigi nem fogja észrevenni, hogy benne jártam valakiben. Felöltözünk, visszamegyünk, a lány dühösen ránk néz, és bevonul a fürdőszobába.
- Ez nemi erőszak volt - közli, miután kijött. - Hogy oldjátok meg?
- Bízd ránk - nézek Boldizsárra. - Eddig mindig sikerült.
- Megöltök? - Zsanett halálsápadttá válik.
- Csak öltözz nyugodtan - válaszolom. - Mondom, hogy megoldjuk.
- Nem köpök! - hebegi, miközben a bugyiját húzza föl. - Esküszöm, hogy nem fogok köpni.
- Csak nyugi - a kabátomat veszem. - Eddig még nem köpött senki.
Bekötjük Zsanett szemét, lemegyünk, beülünk az autóba. Zsanett reszket, egy szót sem tud kinyögni. Boldizsár rója a mellékutcákban a szokásos köröket. Az egyik balkanyarnál azt kérdezi:
- Megigyunk még egy sört?
- Én csak üdítőt iszom - felelem. - De beülhetünk valahová.
 

Vissza a tetejére