Benedek Szabolcs

2019/3 - Az első páciens2018/2 - Tizenegyes: Esterházy 2018/1 - Kádár hét napja2018/1 - Kádár hét napja2017/4 - Borbála kihajózott2017/3 - Vannak, de nincsenek szavak2017/2 - Még egy remake2017/1 - Olvasónapló, 2017 tavasza – Haklik Norbert, Bajnai Zsolt, Gabriel García Márquez könyveiről2016/3 - Két remake (Kosztolányi Dezső: Fürdés; Móricz Zsigmond: Tragédia) 2016/1 - A fiumei cápa2015/1 - A kvarcóra hét dallama2014/4 - A kutya elveszett2014/3 - Retrocsoki2014/1 - Retrothriller2013/3 - Focialista forradalom2013/2 - Palacsintaparti2012/4 - Mi lesz akkor a forradalommal?2011/4 - A pozsonyi hajó2011/4 - Hová tűnt Agnes? (St. Pulcher: Jaddersville) 2010/2 - Távkapcsolós futball2010/2 - Boldog békeidők2010/1 - Tiszta hang2009/1 - „Figyelj, Prücsök, ebből leszünk gazdagok”2008/4 - Két kabát2008/3 - Nyugatos szabadkőművesek – szabadkőműves nyugatosok2008/2 - A szolnoki vár2008/1 - A mészáros2007/3 - Olvasónapló, 2007. nyár2006/2 - Víg párizsi napjaim2005/3 - Carpzow tanár úr különszemináriuma2004/4 - A rózsakeresztesek2004/3 - Templomos lovagok2004/1 - Rehabilitáció2003/3 - Olvasónapló, 2003. nyár2003/2 - Petrovics Sándor és egy fantasztikus regény2002/4 - Eutanázia2002/3 - Dokumentumregény2002/2 - Biciklinyereg2002/2 - Olvasónapló, 2002. június-július2001/3-4 - Elbeszélés a szerelemről, melyhez vér tapad2001/1 - Stadionokról2001/1 - A lét elviselhető könnyedsége2000/4 - A galamb2000/4 - A történetmondás határai feszegetve vannak2000/3 - A megtisztulás ideje2000/3 - A megtömött hattyú2000/2 - Kedves Pista,1999/3 - Tizenöt év1999/2 - „Senki se mer szembenézni azzal, milyen a szex...”1999/1 - Boldizsár meglátogat1998/1 - A hely, ahol (Vallomás vagy jegyzet)

Rehabilitáció

Budapest IX. kerületének hagyományosan (egész pontosan 1792 óta, mikor is a Pest város kapuin kívül épülő egybefüggő lakott terület a „Ferenc” név használatáért engedélyért folyamodott Magyarország frissen megkoronázott királyához, I. Ferenchez, az engedélyt pedig megkapta) Ferencváros a neve. Akárcsak az ország vitathatatlanul legnépszerűbb és magyar mércével legsikeresebb futballcsapatának, amelynek élete és története sok ponton kapcsolódott és kapcsolódik Budapest IX. kerületéhez. Az alábbiakban azonban nem a futballcsapatról lesz szó.

Ferencváros Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesítése, Budapest létrejötte után kapta a főváros kerületei sorában a IX-es számot. Hosszanti irányban nyugatról a Duna, keletről az Üllői út határolja (melynek folytatása Budapestről kifelé haladva a Szolnok-Debrecen-Nagyvárad irányába tartó 4-es számú főút). A kerület északi határa a Kiskörút Kálvin tér és Fővám tér közé eső része, amelyet a rendszerváltozás óta újra Vámház körútként ismerünk, azelőtt Tolbuhin marsall nevét viselte. Délről a Határ út jelzi a kerület szegélyét, ez az út egykor Budapest határát is jelentette, ma ez választja el Ferencvárost a fővároshoz közigazgatásilag 1950 óta tartozó Kispest és Pestszenterzsébet kerületektől.

Ferencváros Budapest belsejéből kifelé indulva, északról délre haladva három nagy részre osztható. Legrégebbi, ugyanakkor a legelitebb és a legvárosiasabb része (majdnem „legpolgáribbat” írtam, ám ez a szó ma politikai felhangokat kelthet, s különösen annak tükrében lehet félreérthető olvasata, hogy a IX. kerület élén 1990 óta szabaddemokrata polgármester és MSZP-SZDSZ-es vezetés áll) Belső-Ferencváros, amelyet a Vámház körút, illetve a Nagykörútnak a kerületnek is nevet adó I. Ferencről elnevezett szakasza határol. Jellemzően száz-százhúsz éves három-négy-öt emeletes házakkal sűrűn beépített (foghíjtelek lényegében nincs, ezért a városrész formájának közeljövőbeni változása nemigen várható), továbbá itt találhatók a került olyan neves intézményei, mint az egykori Vámház, amelyben ma a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem kap helyett, továbbá az Iparművészeti Múzeum és a Központi Vásárcsarnok vagy a kulturális és szórakoztató központként egyaránt funkcionáló Kultiplex.

Középső-Ferencvárosnak hívják a Ferenc körút és a Haller utca közötti területet. A Haller út egykoron a régi, a Budapest előtti Ferencváros határa és árvízvédelmi vonala volt, és ma is a városias, zárt beépítés határát jelenti. Ez a terület ma Ferencváros rehabilitációs övezete. A városrehabilitáció körülbelül 15 esztendővel ezelőtt, az 1980-as évtized végén kezdődött, és jelenleg is tart, északról dél felé, illetve most már részben nyugat felé is haladva. Eredetileg főleg az Üllői út - Haller utca - Mester utca - Ferenc körút által körbezárt négyszöget érintette, ám az utóbbi években - nem kis részben a Lágymányosi-híd lábához emelt Nemzeti Színház és a körötte létesülő új Millenniumi Városközpont hatására - kiterjedt a Soroksári út és a Vágóhíd utca környékére, illetve a Duna-partra is, ahol (szemben a budai oldallal, az új lágymányosi egyetemi tömbbel) a régi malmok és egyéb ipari épületek körül jelenleg lakóházak és lakóparkok épülnek. Ám a rehabilitáció központja továbbra is a fentebb említett négyszög: ebben az övezetben kisebb részben a Fővárosi, nagyobb részben a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával jó egy évtizede élénk magánépíttetői tevékenység folyik, mely során a százéves bérkaszárnyák és a falusias jellegű családi házak helyén egyre több helyen új lakóházak, társasházak emelkednek. A városrehabilitációs programnak nagy nemzetközi visszhangja is van, 1998-ban például elnyerte az ingatlanfejlesztési szakma Oscar-díját a FIABCI nevű nemzetközi szervezet pályázatán.

Mielőtt közelebbi pillantást vetnénk a városrehabilitációra, illetve annak színhelyére, röviden emlékezzünk meg Ferencváros harmadik területi egységéről, Külső-Ferencvárosról is. Ez egyfelől áll a Könyves Kálmán körút és a Lágymányosi-híd kiépülésével az utóbbi években látványos fejlődésnek indult ipari-kereskedelmi területből, ahol a nagy raktáráruházak mellett pompázik egyebek között Ferencváros plázája, a Lurdy-ház is; másfelől áll a Határ út és az Ecseri út között húzódó, az 1950-es évektől mintegy három évtizeden át kiépült parkosított, zöld fákkal és füves területtel bőven ellátott, panelházas, illetve betonszerkezetű téglaházas József Attila-lakótelepből. Harmadrészt pedig áll a kerület legszegényebb részéből, a ferencvárosi pályaudvar körüli kisvárosias-falusias övezetből, nem feledkezve meg a Gubacsi út környékéről, főleg és elsősorban a hírhedt „Dzsumbujról”, amely ma is szociológiai kutatások tárgya.

 *

Két éve élek Ferencváros rehabilitációs övezetében, ebből két hónapot a Mester utcában, másfél évet a Sobieski János utcában töltöttem el. Mikor 2002 késő tavaszán beköltöztem a Sobieski János utcába, a rehabilitáció még valamelyest északabbra „tartott”, mikor 2003 őszén átköltöztem onnét az Üllői útra, már a Sobieski utcában és a szomszédos utcákban is (Tűzoltó, Márton, Telepy, Ernő) mindenütt új társasházak épültek, és ingatlanirodák kínálták az új építésű lakásokat.

Én azonban (a feleségemmel) nem új építésű, hanem egy majdnem százéves épületben lakom. Az épület a főváros védelme alatt áll, egykoron Brüll-házként volt ismert, Kiss Géza tervei alapján épült 1908-1909-ben, 2003-ban a külső homlokzatát teljes egészében felújították (azt megelőzően a lépcsőházat és a gangot). Az Üllői út túlsó, keleti oldala a Ludovika épületegyüttesével (ma középiskola és Természettudományi Egyetem), valamint a Bárka Színházzal együtt már Józsefvároshoz tartozik: nem mellesleg a ferencvárosi példa nyomán az utóbbi időben Józsefváros is rehabilitációba kezdett. Az Üllői útról manapság hiányoznak a Kosztolányi által megénekelt fák (Kosztolányi az Üllői úton is lakott, a Kálvin tér közelében, Belső-Ferencvárosban), zöldellő lombokat jobbára a Ludovika előtti parkban látni, de jobb csak látni és nem közelebb merészkedni, a környékbeli kutyatulajdonosok ugyanis előszeretettel viszik oda kedvenceiket ürítkezni, nem beszélve az egyéb ürítkezésekről, melyek nyomát eldobált óvszerek jelzik.

Az Üllői úton egykoron a Kálvin tértől a Határ útig villamos járt, mára eltűntek a sínek is, ellenben az úttest alatt robog a metró, s ott van az Üllői út hat sávja, amely péntek délutánonként, de időnként más hétköznapokon is mérhetetlenül bedugul. A zajhoz, az autókhoz, a benzingőzhöz valahogy csak-csak hozzászokik az ember, nem is áll szándékomban sóhajtozni: nagyvárosban lakom, ahol a zaj „természetes állapot”, különben azt gondolom, mi, pestiek, még nem is panaszkodhatunk, Isztambulban például éjfélkor is megállíthatatlan autóáradat hömpölyög az utakon és elviselhetetlenek a dugók. Az embernek Budapesten, különösen, ha a régi építésű bérházban lakik, két választása van: vagy az utcára néznek a lakásának ablakai, beengedve így a fénnyel együtt a zajt is, vagy a belső udvarra, amely csöndes, ám jobbára sötét. Laktam így is, úgy is - most világos és az utca zajától hangos lakásban élek. De hát ez egy hangos világ.

Szolnokon nőttem föl, tizenöt évig akkor újnak számító panellakásban laktam, azután új építésű társasházban. Mikor egy-egy rokonlátogatás vagy egyéb alkalmával először jártam pesti bérházakban, idegenkedtem tőlük: nem tetszett se maga az öreg ház a foszló vakolatával, a kopott lépcsőházával, az elképzelhetetlenül keskeny körfolyosóival (jellegzetesen pesti képződmény, sehol másutt nincs), se maga a lakás a magasra nyúló falaival, a hatalmas helyiségeivel - amelyeket lehetetlen vállalkozásnak tűnik napszállta után bevilágítani -, a fűtetlen konyhájával és előterével, a kazettás ajtókkal, a nyikorgó parkettával, az ódon hangulatával. Idegenkedésem sokáig tartott, még néhány esztendővel ezelőtt is elképzelhetetlennek tartottam, hogy egyszer egy százéves lakás tulajdonosa legyek, aztán mintegy varázsütésre eltűnt, és mióta ilyen körülmények között élek, egészen megszerettem.

A régi bérházaknak hangulatuk van. Hála a körfolyosónak, naponta láthatjuk a szomszédokat, sejtjük, milyen az életük, hiszen az jószerivel előttünk zajlik. Az udvarra besüt a Nap, beesik az eső, a hó - egy darabnyi külvilág. Ha kilépek a lakásból, és megpillantom a hátsó lépcsővel szembeni egykorvolt teraszt, becsukom a szemem és megelevenedik a száz évvel ezelőtti világ: ahol most hólapátok, gumicsövek és egyebek sorakoznak, azelőtt a szegénységük ellenére is elegánsan öltözött urak és hölgyek üldögéltek, beszélgettek, nevetgéltek, vitatkoztak, élték a kor kávéházi életét. A Brüll-ház neve fölbukkan Ady naplójában, ki tudja, talán ő is megfordult a sok vihart megélt falak között.

 *

Ferencváros lakosainak döntő hányadát száz évvel ezelőtt magyar és német ajkú munkások adták (a jelenlegi rehabilitációs övezetben található a Gát utca, József Attila szülőhelye), akik a 19. század folyamán a kerületben folyamatosan felépült ipari létesítmények (malmok, azokra települt élelmiszeripari gyárak, közraktárak, vegyi és egyéb üzemek) adta munkalehetőségek miatt költöztek erre a területre, kiszorítva onnét a mezőgazdasági foglalkozású majorosokat, kisiparosokat, földműveseket. Bár a Nagykörúton belüli rész szervesen bekapcsolódott a millennium és a boldog békeidők polgárosodásába - ott ugyanis tisztviselők és más polgári foglalkozásúak telepedtek le -, a körúton kívüli területek a szomszédos Józsefvároshoz hasonlóan Budapest belsőbb régióihoz viszonyítva szegényebb negyedek maradtak. (A IX. kerület külső részeiben alakult meg 1899. május 3-án a Ferencvárosi Torna Club, amely mindmáig tartó népszerűségét leginkább annak köszönheti, hogy alulról szerveződött, igazi proliegyesületként indult, ezért az úgynevezett „egyszerű nép” - minden pejoratív felhang nélkül „egyszerű” - a magáénak érezhette.)

A második világháborút követően Budapest kifelé terjeszkedett: ez nem csupán abban nyilvánult meg, hogy a Határ úttól délre eső régió (Pestlőrinc, Kispest, Pesterzsébet) hivatalosan is a főváros része lett, hanem abban is, hogy a belváros erőteljes beépítettsége miatt a külső negyedekben épültek az új lakóházak, a lakótelepek. Közben a belső kerületek fejlesztésére kevesebb energia és pénz jutott, ennek „eredményei” az 1970-es évektől váltak láthatóvá, amikor az egykori gazdag polgári környék (Erzsébetváros, Terézváros, Újlipótváros, illetve Ferencváros és Józsefváros Nagykörúton belüli része) épületei kezdtek megkopni, egyre látványosabban amortizálódni. Ez a sors várt Ferencvárosra is, ahol a Haller utca és a Kálvin tér között lényegében a 20. század eleje óta nem volt beépítetlen terület. Különösen a Haller utca és a Nagykörút közötti, addig se igazán gazdagnak számító régió indult észrevehető elszegényedésnek: a lerobbanó, omladozó régi bérházakba, munkáskaszárnyákba szegény családok költöztek, nemritkán nagy lélekszámmal, alaposan megnehezítve a kerület gondjait.

A ferencvárosi rehabilitáció ezt a folyamatot kívánta megállítani. Az omladozó házak helyén új házak épültek, a megmentésre érdemeseket folyamatosan felújítják. Az Angyal utca - Tompa utca - Ferenc tér környéke (részint az ott kialakított sétálóutcának köszönhetően) mára elitkörnyéknek számít, szép épületekkel, szép környezettel, jó infrastuktúrával és magas négyzetméterárakkal (bár van olyan vélemény is, hogy a szép környezet talán csak átmeneti, néhány év, és a folyamat megindulhat visszafelé). A rehabilitáció folyamatosan halad a Nagyvárad tér irányába, mikor ezeket a sorokat írom, a Márton utca - Sobieski János utca magasságában tart, és alaposan megváltoztatja a terület népességét. A lerombolásra ítélt házak szegény sorsú lakosai kívülebb jutnak új otthonhoz (ám hangsúlyozottan az eddigieknél jobb életfeltételek közé kerülnek), helyükre olyanok érkeznek, akik meg tudják fizetni az új lakások árait és a hozzá kapcsolódó életkörülményeket. Ahol még állnak a régi házak és már állnak az újak is, ott a kontraszt különösen megkapó, hiszen az utca két oldalán, egymással szemben elhelyezkedő omladozó és újonnan emelt épületek lakosainak életvitelében kívülről is szembeszökő a különbség - ez olyan „apróságokban” is észrevehető, hogy az utca egyik oldalán régi keleti, a másik oldalán új nyugati autók parkolnak. Az új összetételű lakosság más jellegű infrastruktúrát vonz magával: a differencia a rehabilitációs övezet északi része (ahol a folyamat már lényegében lezajlott) és déli része (ahol még csak elkezdődött) között jelenleg például egy korsó sör árában is érzékelhető, továbbá észrevehető olyan üzletek és szolgáltatások folyamatos megjelenésében, amelyek az új lakóházakba költözött, magasabb jövedelmi szinten élők igényeihez és pénztárcájához igazodnak.

 *

A Brüll-ház környéke mostanában átmeneti terület. A régi bérházak többsége még áll, némelyiket felújítják, némelyiket nem, ám gombamód szaporodnak az új lakóépületek is. Előbb az üres telkeken indult meg építkezés, mostanra innét is, onnét is hallani, hogy ez és ez a ház lebontásra ítéltetett. Keveredünk tehát régivel és újjal. A legújabb típusú Fordok és Nissanok várakoznak a parkolóban Skodák, Wartburgok és Ladák mellett. Az ábécében egymás mögött áll a sorban a szocialista éveket idéző mackóalsót viselő őslakos a körúti konfekcióból öltözködő újonnan ideköltözöttel.

Azt szokták mondani: minden nagy közösség kisebb közösségek sokaságára bontható. A mi kis közösségünkben is fölismerhetőek az arcok. Reggelente, ha a házból gyalogolunk a metró felé, többnyire ugyanazok jönnek szembe velünk. Amikor bemegyünk egy boltba, az eladó ránk köszön (mi is őrá), és nemegyszer tudja, mit szeretnénk vásárolni. A lány a cukrászdában félreteszi nekünk a flódnit. Ha az autónk letört visszapillantó tükrének maradványait próbáljuk leszedegetni a karosszériáról, odajön egy közelben lakó, és segít. Amikor az egyik söröző előtt parkolunk, a csapos előzékenyen figyelmeztet: Fradi-meccs lesz, sokan itt, a tévében nézik, és ha kikap a csapat, a szurkolók nagyon indulatosak tudnak lenni. A házmester (mai szóval: közös képviselő) tippeket ad, mit hol érdemes vásárolni, hová vigyük javítatni az autót. Kis közösségben élünk, megannyi ismerős arc a sok ismeretlen között.

Mellettünk is, előttünk is építkezés zajlik. Hétköznapokon is, hétvégeken is reng a házunk a szűk, keskeny utcában közlekedő teherautóktól, a légkalapácstól. Reggelente munkazajra ébredünk, éjszakánként az építkezések éjjeliőrei szórakoztatják egymást az ablakunk előtt. A szemközti új ház hamarosan elkészül, jöhetnek a lakók, a bejárat fölött hatalmas transzparens leng: ÜZLETHELYISÉG ELADÓ. Itt is új bolt nyílik rövidesen.

Ferencváros él. Napról napra változik.

Vissza a tetejére