Pál Sándor Attila

2019/4 - A csók2019/3 - Szegény Kormos2017/3 - Két balladatöredék; Farkas Sándor balladája; Ballada a magányról2013/2 - Balázs, A földrajz, A hittan

Két balladatöredék; Farkas Sándor balladája; Ballada a magányról

KÉT BALLADATÖREDÉK
 
I.      
azt, hogy a madarak, akik élethosszig
választanak párt maguknak, hogyan élnek
tovább özvegyen
 
II.
és a csecsemőket az óceánba engedték,
és azok az idők végezetéig úsztak,
mint az örök életű medúzák
 
 
FARKAS SÁNDOR BALLADÁJA
 
Jaj de szépen térkövezett az az út,
amelyiken Farkas Sándor megindult.
 
Lépett egyet, lépett kettőt, megállott.
„Az utolsó kevert megint kibaszottul megártott.”
 
„Megjött a nyugdíj, mondjad, hova dugtad, mi van?”
„Édes jó istenem, hát megint ittál, fiam!”
 
Fűcsomók közt az udvaron megcsillan a sár.
„Óvatosan a fejszével, a feje lejár.”
 
Milyen szépen kimetszették azt a fát.
Üvölt a gázkonvektor, lassan telik a kád.
 
Kifolyik, alányal egy élettelen testnek.
Nippek, csipkék figyelik, hogy telnek a vermek.
 
Farkas Sándor a konyhában ül, a falakon penész.
Nem tud az szétesni, ami sosem volt egész.
 
Bokáig ér a szutykos lé. Összeroskad a váll.
Egy fa a dombtetőn, az űrben áll.
 
 
BALLADA A MAGÁNYRÓL
 
1969-ben, az Apollo–11 által végrehajtott
holdra szálláskor készült életünk képe.
 
Rajta a holdfelszínt már elhagyó, közelítő
holdkomp. Benne Edwin „Buzz” Aldrin és
Neil Armstrong. A háttérben a sötétségből
félig megmutatkozó Föld.
 
A fotográfus neve Michael Collins. Így
mindazok közül, akik valaha éltek vagy
élni fognak, ő az egyetlen ember, aki nem
szerepel ezen a képen.
 
Képzeljük magunkat Collins helyzetébe.
Előtte a semmi.
Mögötte a semmi.

Vissza a tetejére