– Gyere el velem!

A reszelős hang gazdája rövidnadrágot és harisnyát visel, amelyen itt-ott felszaladtak a szemek. Lábán vékony szandál, vállán táska lóg.

Biztosan abban tartja az óvszereket, gondolja József.

– Tetszem neked? – kérdezi a lány, és kilép a kapualjból. Ügyet sem vet az útjában vakaródzó kutyára.

Józsefnek tetszik a lány. Fiatal, de arányosan testes. Nem olyan, mint a felesége, akinek a közöttük meglévő jelentős korkülönbség ellenére sem kellene feltétlenül úgy kinéznie. Jól főz, ellátja a háztartást, de az együttlét, melyre évek óta a szombat este van kijelölve, már régen nem jelent József számára örömet. Felesége szombatonként a szokásosnál hosszabb időt tölt a fürdőben, majd a szobába visszatérve előbb eloltja a lámpát, lefekszik az ágyba, és a könnyű takaró alól kidobja hosszú gyapjú hálóingét. József nem kedveli azt a mozdulatot, de szégyellt szólni érte.

– Háromezerért óvszeres francia, nyolcban minden.

A lány József elé áll, leereszti ruhája pántját. József félig kibuggyanó, világos mellbimbókat lát.

– Négyért megcsinálom óvszer nélkül is, de csak, mert olyan aranyos mackó vagy. A pausz-szerű felhők a lapos háztetőkre feszülnek.

– Mi a neved? – kérdezi József, és a madarakat nézi a közeledő égbolton. Vihar lesz.

– Ha akarsz, nevezz Juditnak.

– Judit. Szép neved van.

– A testem is szép. Fiatal vagyok. Jó, legyen három. Látod a felhőket? Utál az ember egyedül egy ilyen napon. Otthon maradnak a férfiak, és játszanak a gyerekeikkel.

József összerezzen. Neki is volt egy.

– Akarsz, vagy nem akarsz?

József fuvaros. Járja az utakat. Ismer minden hágót, szurdokot. Szereti a munkáját, utálja a szombatokat. Most ideáll eléje ez a lány a kibuggyanó fehér melleivel, és azt mondja, hogy döntenie kell.

– Legyen kettő, vagy négyben minden. De ez az utolsó ajánlatom. Te jó ember vagy.

Lehet, hogy többet kellett volna beszélgetniük. Akkor talán meglátja a jeleket. Túl gyorsan történt minden.

– Tetszem neked? – a lány elnéz József válla fölött. – Az árat sokallod?

– Nem.

A kettő az nem sok. Pláne egy ilyen lánnyal. Bólint.

– Jó, különben azt kellene mondanom, hogy smucig tetű vagy. Van egy cigid?

– Nem dohányzom.

– Van egy csomó állandó kuncsaftom. Mind rendes népek. Van köztük olyan is, aki hetente felugrik egy kis kézimunkára. Talán két percre. Én meg arra gondolok, édes istenem, mit csinálhat ennek otthon a felesége. Mondták már, hogy szép a szemed? Mint egy angyalnak.

Istent hagyjuk, gondolja József. Már negyvenöt éve fuvarozik, harmincöt éve eszi a hazulról hozott, fehér szalvétába csomagolt sonkás-tormás szendvicset. Néha berúg, leginkább hétvégén – munka közben soha nem iszik –, ilyenkor felesége nem veszekszik, lehúzza a férfi cipőit, és a dikón ágyaz neki, de magához nem engedi. József pedig részeg álmában – nem, József sohasem álmodott. Nem volt rá szüksége. A felesége gyermeket szült neki. Fiút. József hálát adott az égnek, és kettőzött erővel dolgozott. Fel akarta nevelni azt a fiút. Átadni neki mindazt, amit még az apjától tanult, vagy útjai során másoktól lesett el.

Észre kellett volna vennie a jeleket. Gonoszak a népek. Ők lovallták bele a rögeszméibe. És mit értek el? Csak azt, hogy a felesége megháborodott.

Áll, és nézi magát a lány szemében: sötét háttér előtt domborodó világos folt. Azt mondja, angyal?

– Nem ácsoroghatok itt az utcán veled az idők végezetéig. Ha háromban jó a full, akkor gyere.

A lány elfordul, és a kapualj felé indul.

– Várj! – József a lány felé mozdul.

– A három az nagyon kevés. Abból még bajom is lehet. Jön a szél, hozza a homokot. Gyere.

Megcsikordul a kapu sarokpántja. A lány megfogja József kezét, és vezeti.

– A lépcsőházban sötét van. Maradj szorosan mellettem.

Az épület salétromszagot lélegzik. Szemét és ürülékbűz.

– Gyere nyugodtan – súgja a lány. – Magasföldszint.

Józsefnek reszket a térde. Szíve a dobhártyáján dörömböl. Ő jó apa volt. Nála rosszabbak is vannak. Tudja, látja, mi folyik körülötte manapság. Most már nem érdekli. Bár a fiát se érdekelte volna. Ha csak egy kicsit türelmesebb, maga is rájött volna, hogy hátrébb kell lépni az első sorból, ahogy József is tette. Beszélgetniük kellett volna. Csak hát a fia olyan... más volt. Józsefnek gombóc gyűlt a torkában, valahányszor le akart ülni beszélgetni vele, hogy megkérdezze, mit is? Talán, hogy innának-e egy sört? Elmehetnének együtt ketten valahova, hallgatni, vagy röhögni. Csajokat is lehet nézni, nem olyan nagy baj az, a csajok szépek... nem kell, hogy feltétlenül tudjon róla az anyja. Lehetne valami közös titkuk. Aztán belenézett a fia szemébe, és inkább nem szólt. Az a szempár: sárga, idegen.

A felesége most lompos és izzadtságszagú. Meg is hízott. Körte alak: széles tompor, apró mellek, nehéz, szivacsos combok. József már nem is emlékszik, mikor volt vele.

Ha legalább eltemethették volna! A felesége gyászolhatna... egy idő múlva... nem is kell, hogy az az idő rövid legyen. A dolgoknak sora van, a gyásznak kivált, elvégre nem normális, ha a szülő túléli a fiát... Az nem igaz, hogy őt káromolta volna: a tulajdon apját – a rohadt életbe! A felesége most ül az elfüggönyözött szobában, József keni a szendvicseket, pedig talán néhány jól irányzott pofon helyre tette volna... egy pofonba senki nem hal bele! Vagy ha nem fogadja el az utolsó megbízást, és otthon marad azon a héten. Ezt látja a felesége szemében. Igaza lehet.

József megragadja a lányt a sötétben, és a falhoz szorítja. A festett arc tésztás, mázgás folttá esik szét. Hideg lehelet árad József felé. Hogy hagyhatták? Uramisten, hogy hagyhatták?! Állítólag körbeállták a népek, úgy bámulták, ahogy a vérét nyelte.

– A számat ne! – súgja a lány, és a nadrágon keresztül gyúrni kezdi József péniszét. – Ez így plusz ezeröt.

A konténer mellett felriasztott macska iszkol el. Valahol az emeleten ajtó nyílik. Egy hang rikácsolni kezd. A belső udvaron ezüstpapírból készült, hosszú boával feldíszített ecetfa áll. Ágain ázott, tépett krepp-papírba bugyolált csomagokat himbál a szél, a sztaniollal borított aranyalmán meg-megcsillan a porvihar előtti delejes fény. A fia nagyon szeretett élni... utolsó szava is ez volt: élni... vagy valami hasonló... valakik ezt állítják. Hazugok! A fiát becsapták... becsapták, és elhagyták... a fia halott... a hazugok tovább élnek.

– Legyen itt, és legyen öt – súgja a lány, és a csordultig telt szemetesnek támaszkodik.

– Legyen – suttogja József.