Adjuk el az irodalmat!

A Bánk bán és a Balaton Sound –

           

 

 

Mi, magyartanárok, Eső-olvasók, értelmiségiek nagyrészt tudatos vásárlónak számítunk, mégis előfordulhatott az életünkben, hogy olyan terméket vettünk, amelyet főként a jól sikerült reklám miatt választottunk. Olykor talán egy-egy különös című cikkre is rákattintunk a közösségi oldalon, és amikor elolvastuk a benne foglaltakat, dühösen zártuk be az ablakot. Ám egy kis idő távlatából higgadtan bevallhattuk magunknak, hogy a minket megtévesztő stratégia sikeres volt. Ha működött, miért ne fordíthatnánk saját hasznunkra ezt a tapasztalatot saját szakmánkban? Elmúlt már az az idő, amikor a tanár „leadja” az anyagot. A modern pedagógia egyik kulcsfogalma a motiváció, ehhez pedig jobban illik az eladja az anyagot szókapcsolat. A következőkben arra teszek kísérletet, hogy termékmintát mutassak az olvasónak az irodalom középiskolai menedzselésével kapcsolatban.

 

A tanár mint marketingmenedzser – Ráhangolódás

Kiindulópontunk legyen az, hogy az írott szöveget fogyasztó emberek többsége szeret olvasni, tájékozódni, értelmezni és vitázni is. Ez elég egyszerűnek tűnő, de fontos tézis, mert őket nem rákényszerítették valamire, hanem önkéntesen, szabadidejükben, saját szórakozásukért végzik ezt a több évezredre visszanyúló tevékenységet. Jelentős többségük vásárolja az olvasnivalót, ami azt jelenti, hogy valaki eladja nekik azt termékként, valahogyan rászoktak a fogyasztására.

Egyeseknek egy meghökkentő cím, másoknak egy provokatív felvezető szöveg vagy részlet kelti fel az érdeklődését, de az is lehet, hogy egy óriásplakát vagy egy tévéreklám érinti meg. Egy irodalomóra kezdete sem különbözhet sokban egy termék reklámjától, amennyiben célunk az, hogy ne kizárólag a rendelkezésünkre álló, törvényileg engedélyezett kényszerítő eszközökkel hozzuk közelebb a diákokhoz a kerettantervekben előírt olvasmányokat, írókat és költőket. Ebből adódóan a tanárnak tisztában kell lennie azokkal a stratégiákkal, amelyekkel a jelen marketingmenedzserei eladják az olvasóknak az írásokat. Tudnia kell arról, ahogyan a diákok többsége fogyasztja a szöveget: „megdöbbentő”, „hihetetlen”, „sokkoló”, „szenzációs”, „rendkívüli” hírként, online és kommentelhető formában.

            A legtöbb forgalomban lévő irodalomtankönyv rendelkezik ráhangoló résszel, így a tanárnak nem kell sokat dolgozni rajta, hogy kieszeljen egy frappáns felütést az órához, és ezzel kísérletet tegyen az érdeklődés felkeltésére. A ráhangolódás hatásfoka azonban növelhető olyan manipulatív eszközökkel, amelyekkel a diákokat szinte észrevétlenül vezetjük el a termékig, amely esetünkben legyen a Bánk bán, a nehezen olvasható és nehézkesen színpadra vihető dráma.

            Eszméletlen lányokat találtak a Balaton Sound egyik fellépőjének öltözőjében – kezdhetjük a közös hírolvasást akkor, amikor még egy szóval sem említettük, hogy tulajdonképpen Katona József 19. századi szövegéről szeretnénk beszélni. Szépen felolvassuk vagy felidézzük a hírt, megvitatjuk a tényeket és véleményeket csoportmunkában vagy egy közös beszélgetésben. A téma közeli, az idei nyáron történt az eset, a lányok középiskolások voltak, így a korosztályi érintettség is adott, a diákok többségének ingerküszöbét minden bizonnyal átlépik a hírben olvasottak. Az órát nyugodtan rááldozhatjuk a beszélgetésre, és a végén megemlíthetjük, hogy valami hasonló történik a Bánk bánban. Aztán a dráma aktuális részéig jelöljük ki az olvasnivalót. A diákok számos ponton találhatnak kapcsolatot a hír és az olvasmány megfelelő része között: mindkét esetben mesterséges szerekkel manipulálták az érintetteket, amelynek eredménye az lett, hogy olyasmit is megtehettek velük, amit ők nem akartak. S utána jöhetnek az erkölcsi kérdések: hibázott-e Melinda és Gertrudis? Hibáztak-e a lányok a Balaton Soundon? Hogyan viszonyuljunk az ilyen esetekhez? Hogyan ítéljük meg a kanadai DJ-ket és Ottót?

            Természetesen így sem fogja mindenki a kezébe venni a könyvet, ezért azokra kell építenünk, akiket eléggé megfélemlítettünk a majdani dolgozattal, vagy akit a bulvárújságírás hatásos marketingeszközeivel sikeresen rávettünk a Bánk bán olvasására. S az óra további részében azok menedzselhetik tovább a szöveget, akik rájöttek a hír és a darab adott része közti összefüggésekre. Mivel a sajtóműfajokkal már tizedik évfolyam előtt tisztában van mindenki, nyugodtan írathatunk egy hírt a diákokkal a Katona József ábrázolta helyzetről Melinda és Ottó között. Az olvasó diákok tisztázzák a tényeket (altató, hevítő por, Melinda, Ottó, Gertrudis), a nem olvasók pedig stilisztikailag megszerkesztik, összehozzák a kész anyagot. A dráma alapján, de a 18-as karikával ellátandó tartalmakat mellőzve megrendeztethetjük a vállalkozó szellemű diákokkal a két jelenetet. Először a Balaton Soundon történő esetet egy kitalált dialógussal (hogyan vehették rá a sztárok a lányokat, hogy az öltözőbe menjenek), utána a Bánk bánban olvasottakat is színpadra állíthatjuk (Biberach dílerkedésétől kezdve a Melindán elkövetett sérelmekig).

            A fentiekből is látható, hogy egy-egy olvasmány menedzselésénél elengedhetetlen az aktualitás hangsúlyozása, a diákokat érintő problémák kiemelése, a pragmatizmus diadalra juttatása az esztétika rovására. Az óra felütésének érdemes érzékeltetnie a diákokkal azt, hogy amit olvasni fognak, az a maga módján „megdöbbentő”, „hihetetlen”, „sokkoló”, „szenzációs”, „rendkívüli” – és tagadhatatlanul köze van az életükhöz. Így talán feltámad bennük a kommentigény, és a közösségi oldal nagy kék felülete mellett az irodalomóra válik a véleményközlés helyévé. A diák előtt nyitva áll az út, hogy a trollok helyett a hozzászólók táborát erősítse a jövőben. Ráadásul eldöntheti azt is, hogy háttérmunkát végezve inkább szövegesen válaszol a felvetett problémára, vagy kiáll a többiek elé, és kipróbálja a színészi képességeit.

 

A tanár mint producer – Mit csináljunk a ráhangolódás után?

A jó ráhangolódás tulajdonképpen magának a problémának és az adott olvasmánynak a boncolgatása is. Az irodalomóra olyan projektté alakítható, amelyet mindenki érdeklődésének és képességének megfelelően valósíthat meg. A tanár tudásközvetítő szerepének leértékelődése és koordinátori funkciójának megerősödése a modern pedagógia egyik kliséje. A producer tanár azonban maga is részt vesz az alkotásban, és egyszerre több projekt létrehozását segíti, akár egy valódi producer egy készülő film esetében a trailer, a zene és a reklámszöveg kialakítását.

            A producer ötleteivel és anyagi forrásaival (az iskola technikai felszerelésének biztosítása) is segíti elindulni a diákokat egy saját szöveg, előadás, film, slam, zene vagy bármely más alkotói, előadói műfaj irányába. A lényeg, hogy a befektetett energia érdekeltté teszi a diákokat műveik sikerességében. Hiszen szociálpszichológiai közhely, hogy amire időt és energiát fordítunk, ahhoz jobban kötődünk. Érdemes úgy alakítanunk, hogy 3-4 fős csoportok választhassanak a listából, amely tartalmaz szöveges, filmes, zenés és színpadi előadásra szánt projekteket.

            A Bánk bán egyik jelenetének átírása vagy 21. századi szereplőkkel történő előadása, valamelyik szereplő fiktív monológjának megírása, egy dal rögzítése, egy slam előadása (ennek mottója lehet a darab egy-egy szállóigéje) vagy egy rövidfilm készítése (dokumentumfilm a szülőkkel az ő Bánk bán-élményükről, paródia az egyik jelenetről stb.) mind-mind választható elemei lehetnek a projektnek, és még az sem gond, ha többen indulnak ugyanabban a kategóriában. A felkészülés történhet otthon vagy az egyik órán, de fontos, hogy az előadás helyszíne az irodalomóra legyen. Az óra azt a címet is kaphatja, hogy Bánk Bán Fesztivál (a Bánk Bán Sound talán kissé groteszk és erőltetett lenne). Egy meghívott tanár kolléga segítségével versenyeztethetjük a csapatokat, és a tehetségkutató műsorok mintájára megszavaztathatjuk az érdemjegyre váltható pontszámot.  Az sem gond, ha angolszász mintára konkrét napot jelölünk ki a projektek bemutatására, például a pénteket, amikor már mindenki a hétvége bűvöletében él. Ilyenkor úgy tűnhet, hogy nem dolgozunk, miközben éppen a babérokat aratjuk le, munkánk „értékelés” (a diákok szemszögéből felelet) részét végezzük.

            Félő, hogy a sok projekt közben elvész a „tananyag”, mondhatják jogosan a kollégák, hiszen vannak diákok, akik igénylik, hogy órán „átvegyük”, horribile dictu a tanár „leadja” a lexikát. Mivel a kerettanterv nem követel gigantikus mennyiségű fogalmat egy-egy olvasmánynál, összefoglalásként megbeszélhetjük a legfontosabbakat. Ennek terepe nyugodtan lehet a prezi vagy a klasszikus diavetítés, hiszen itt szerencsés esetben már élményhez kapcsolódik a tanulnivaló. Így válhat egy partnerként viselkedő osztállyal az irodalomóra a szórakoztatóipar részévé, miközben a tanár lebontja az irodalmi szövegek érinthetetlenségének mítoszát is. Ezzel pedig azt erősíti a diákban, hogy az irodalom és a világ a kedvünkre alakítható, akár egy okostelefon megjelenése vagy egy profil a közösségi oldalon.

            Az összes irodalmi szöveg beágyazható a valóságba, és eladható egy olyan termékként, amelyet a diákok naponta fogyasztanak. A Bánk bán, az irodalomórák egyik réme ebből a szempontból kincsesbánya. A migrációs helyzetről is vitázhatunk a drámában megjelenő kétféle idegen (meráni és bojóthi) említésével, de akár Biberach figuráját is középpontba helyezhetjük az egyre individualistább 21. századi európai polgár jellemének feltérképezése végett. A lényeg, hogy bármely szöveg esetében jusson eszünkbe az, ahogy mások eladják diákjainknak az olvasnivalót. Ne féljünk a nyomukba eredni!

 

A tanár mint admin – Házi feladat helyett

            A házi feladat lényegét talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy a diák átnézi, rendszerezi és elmélyíti az órán hallottakat. Ez rendszerint kudarcba fullad, mert szinte megállás nélkül érkezik egy-egy új üzenete a közösségi oldalon. A marketingmenedzser és a producer ilyenkor nem ijed meg, és követi a trendeket, adminként létrehoz egy Facebook-csoportot. Ott osztja meg a diákokkal a házit, és kommentként várja a megoldásokat, s ilyen formában értékeli őket (lexikális tudásra építő házi kerülendő, hiszen az első helyes válasz kioltja a további motivációt). A kreatív válaszokat igénylő, egymás túllicitálására sarkalló feladatok lehetnek a legtermékenyebbek, hiszen így egymástól is tanulnak a diákok. Az érvelést, a közösségi megnyilatkozást, a stilisztikát egyszerre taníthatjuk azon a terepen, ahol a diákok jelentős része vélhetőleg a legtöbbet fog saját szöveget megosztani.

            Például a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? című filmsorozat mintájára lefolytathatunk egy online tárgyalást a diákokkal, amely Bánk bán bűnösségéről szól. Ki-ki szabadon képviselheti a vádat és a védelmet. Az összegyűlt érveket a következő óra elején megvitathatjuk, egy következő órára pedig írásba foglaltathatjuk. Ezzel gyakoroltunk az érettségire, miközben vázlatnak használtuk az digitális felületet. Hamar kiderül, milyen sikerrel menedzseltük Katona szövegét, és hány embert mozdítottunk meg a házi feladattal.

Külön hozadéka lehet a házi feladatot feldolgozó órának, hogy a diákokat egy valós közösségi térben szembesítjük egy digitális közegben elhangzott nyilvános megnyilatkozásukkal. S közben visszakanyarodhatunk kiindulópontunkhoz is: a provokatív hírhez és a bulvármarketinghez, amelynek eszköztárát talán sikeresen alkalmaztuk. S ha már a valósággal adjuk el a fikciót, bízzunk abban, hogy a rejtett tanterv működésbe lép éles helyzetben. A diákunk más szemmel fog nézelődni egy-egy fesztiválon. Képes lesz más művek esetében alkalmazni az eszköztudást, amelynek segítségével azt keresi egy műben, miként lehet hasznosítani az olvasottakat a saját életében. Ez kétségtelenül veszélyezteti az irodalomtanításnak a szépérzék fejlesztésében betöltött funkcióját. De olyan sok veszély leselkedik az irodalomra, hogy Fűzfa Balázs tankönyvszerző, irodalomtörténész és középiskolai tanár gondolatát kölcsönvéve azt mondhatjuk: a „mentés másként” funkciót választva talán így több esélyünk van az irodalom fontosságának felismertetésére.

Vissza a tetejére