alkudozik

ücsörgök a kopott masina előtt szánalmas kicsi befektetőként egy brókercsőd után családostul földönfutóvá tetten mint fagyos gyümölcs a lét összes örömétől leverten már a közelgő tavaszt a jó könyvet a lüktető futballmeccseket sem kívánva hanem mint egy magát bűnösnek kikiáltó lárva a lélek belső liftjével leszakadva tétova vakként ütök a szavakra könnyíteni a némaságot és a zuhanást pedig lényegében már nem érdekel a vers sem ott darálódik az is az örök emberi

tragédiák közt a lélegzetvétel másik felén odaát elkeverten metafizikus hiánnyal megalázással az ütemesen kiújuló s véget nem érő gyásszal a gödör fenekén aztán miként egy tengerre néző

napfényes teraszon amelyen testi valód még álmaidban sincsen ott valami különös hang belül hívás nélkül egyszerre csak alkudozik mint mikor kamaszként szívből utáltad bár de a salakos pályán csodáltad is a durva túlkorosok cseleit később a nők közelében idegesen is a konkurens sármot mellyel letépték előled az illatos virágot vagy ahogy ma a készülődő diktatúrában fújsz

ám ha épületeiken cserepeznek naponta drukkolsz a fagyban fönt inogó embereknek a sikerért

álkulcs

milyen különös utójáték ha háborítatlan óráidban elmerenghetsz miként épülhetett hajszálerek hálózatában egy szellem amelynek lényegét még magadra fordítva sem tudod méltó fölénnyel megmagyarázni hát még ha életed zavaros labirintusaiban elébed botlik néhány másik akiknek biológiai felszínén túl aligha juthatsz beljebb hisz legtöbbször saját lényed az amelyet értékelő gesztusként rájuk terelgetsz s miközben a visszajelzéseket visszavárod a vonzások s taszítások

zűrzavarában a körvonalazható kép már meg is homálylott te kapaszkodók után kutatsz és bár korszerűnek mutatkozó nejed inkább hajazna a trendre te gondolataidban visszahátrálsz a még valahogy átlátható kamaszos gyerekre mikor hosszú hajzat madzagos nyakkendő és rágógumi

mögött kerested a léhaságot ha meg még bokszer is koppant néhány félénk háton s a sarokból

műanyag miniszoknyában előbújtak a kócosodó lányok nehezen szintetizáltad az apró világot

a kis matematikai zsenikkel vagy a latin memoritereket gond nélkül zuhogtatókkal idővel már vissza kellett hátrálnod barátkozva megannyi bölcs holttal kikhez az álkulcs még működhetett

áll 1

az igéknek néha túlságosan nagy a tartományuk mozgásterükbe belefér az angyalképzet éppen úgy mint az árva lárva s ha elindulsz a szemiotika ösvényén egy lírainak vélt kecses csapáson mondatod végén az érzés gyakran már nincsen ott pedig a kezdeti ihletben még a szeretetről is

meséltél volna ám kedved valahol kihullt a fagyos hóra és szerencséd hogy az olvasó nem kéri soraidon mindenáron számon a vaslogikát így aztán a lelki gomolyagot gyakran túl homályos

szürreális világba dobod át küszködjenek csak a kívülállók is kicsit hiszen okosan megformált tanácstalanságuk nemcsak menekülési útvonal de olykor felderít miként egy rafinált rejtvény

melyet némi huzavona után magad is bekevertél elfogadható megoldásnak pedig lehet készítői másképp látnak de már nyerési esélyre nem törekszel de hogy mint annyi dilettáns tollforgatót meg ne mérgezzen ez az etimologizálható vegyszer hátrálnál ki a képből nehogy csúfondáros tisztesség essen a költői beszélőn s valami kis történelmi érzelgősségbe bekanyarodsz némileg szomorkás bizakodással mert bár elhullnak mind legjobbjaink friss hírek szerint áll buda még