(szino)líra – torzószótár (amikor; amilyen; amint)
amikoramikor én még kissrác voltam és a kor állott levegőjét felkavarva lázadozó zenekarok merész taktusai sem szóltak az apró presszók kívülről lesett homályában a később retróba nemesedett tánczene andalított fejünkben alig volt titok mert még nem értük el az elvont folyamatok okos küszöbét a megragadható élvezetekre koncentráltunk a szombati bolt többek között ezért volt enyém no meg szüleimnek hivatalnoki átka melynek fáradt ólomszárnyait zsarnok módon vad hatalom vigyázta így tekintetük elkerülte a savanyú cukrokat a rohangálásban véresre sebzett térdeket vagy ha indulatos lökdösődésekben a piros élet orrból is megeredt lassan gördülve le a vékony kockás ingre mire a gyerek az undorító bunyónak örökre búcsút intve egy kedvetlen zónába beballagott melyben a melasz életre szóló nyomokat hagyott a fogakon s a jövendővel kötött kiegyezéssel társául szegődött az unalom pedig a jampecok a kerti fabudikban már víg ritmusban keféltek körben a recsegve fogható külföldi adókból mind vadabbul zengett az ének ám a merengő magánynak szponzora sosem tévedt arra hol a lírának lett volna valami hatalma
amilyen
nagy ritkán még akadnak pillanatok amikor biológiai lényként úgy érzem ha nem is boldog de jól vagyok eltaláltam az éjszakai párna dőlésszögét s kávéfőzésre a korábbi fájdalmak is kissé visszaszorultak talán a paplan alól előbukkanó asszonyom vonásai sem annyira mordak netán a kényes ízlés és az árfekvés satujában a korai szeszes áldás is telibe találva s lazán félretolva minden orvosi nyöszörgést reggelire egészséges sült szalonna vár ma forró zsírba tunkolással majd az anyagcsere sem által problémátlanul lezajlani napi tájékozódáskor pedig mintha most más dimenziókba kerülne az a politikai sündörgésben beszennyezett undorgyártó hallali mely átitatja percről percre az elrablott tisztátalan médiát hol plecsniket oszt a gyilkos és senkiházi majmok csak azt lesik mi történik odaát és mi megragadhatót képes még üregébe betuszkolni a pocok azért e térerőből némileg kiszállva csak átsuhan a lelken valami szomorúság e korban nekünk ez adatott és amilyen balekok vagyunk az egyetemes züllést végigstatisztálva lassan felmászhatunk a keresztfára minden gyógyító mítosz és a feltámadás halvány reménye nélkül
amint
kár hogy komoly ember nem való a politikába pedig a méla nyájban sokaknak örök álma hogy a homályból egyszer csak előjönnek a napvilágra bölcs tiszta és bátor emberek mitől gyomrot forgató magányukban a szenny megremeg és mint egy olajozott inga lendül ki apró bűneinkre és mások gazságaira netán fordított szereposztásban is a bűnhődés kínja a mindenkori hatalom logikus zsarnoksága nélkül holott ha eme csüggedt felismerésbe a jámbor korlátolt énje lassan belekékül értelmét veszíti minden mozdulás az etika trónját előbb-utóbb vagy leköpdösi vagy méltóságát gátlástalan tülekedőknek adja át kik amint hazug lózungjaik mögül a színre lépnek aljas ösztönöket táplálva jólesően hagyják hogy a periferikus érdek mint gyümölcsszósz nagy cupákon a bandán összeérjen csámcsogva takarva el a történelem szegénységének örök igazát ám ha absztrakt módon fordítsz e siralmas képleten te sem tudsz olyan variációt gondolni hol senki sem gyömöszöli odaát a tömeget a túlsó partra s bár már visszacsúsztam elmélkedésben két századot a lelkem rajta már csak maradok bosch képei és a heroikus pesszimizmus között
Vissza a tetejére