Különvonat; Nevetni elmenőben
KÜLÖNVONAT
Szőcs Petrának
apám szégyelli magát miattam,
szégyelli, hogy foszlik a kabátom ujja.
még a hajléktalannak is jobb kabátja van,
mint neked, mondja apám,
aki egyébként egyetlen hajléktalant sem ismer.
miért nem vittem el valami jó szabóhoz, kérdi.
varrónőhöz legalább. zajok a műhely felől.
van lenn valaki? nézd meg, ég a villany, mondja
apám. a drót szárítókötélbe belekap a szél,
rezegnek a két ünnep közé feszített parancsszavak.
ez otthonos, ez én vagyok, ez meg ő van.
köztünk a rend: különvonat, ami késik.
előreláthatólag. ülünk az üres peronon.
ő néha köhög, én meg sirályokat
képzelek az állomásépületre.
NEVETNI ELMENŐBEN
hazudok valami retúrt, hogy sok a dolgom Pesten.
a restikávéban olvad a műanyag kanál.
akciós barackot adnak. nem kértem semmit.
kis hatótávolságú, látszatos halál.
most mindjárt meglesz a három cseresznye,
most úgy esik a százas, ahogy mindig szeretne.
van dolgod jövő csütörtökön?
gondoltam, mehetnénk vissza együtt.
mármint, ha mégsem nyerek.
előtte összefuthatnánk az aluljáróban,
az antikváriumnál. amíg várlak, majd
veszek egy hetvenhetes Szép verseket.
a foszlott kabátujj rögtön beszakítja
a papírborítót, azt a rémes sárgát.
ezen fogunk nevetni elmenőben.
Vissza a tetejére