Ebéd
Még érezni lehetett a füstöt. Anyu vacsorára bundás kenyeret sütött, az egyik odaégett, ki kellett nyitni az ablakokat. Már ágyban voltam, felhúztam térdem a hasamhoz, a sötétben ujjaimat összekulcsoltam a mellkasom előtt, csak a fejemen nem volt takaró. Húgom egyenletesen szuszogott, ágya a radiátor mellett állt, ha ébren volt, folyton azt rugdalta, nem tudtam tőle elaludni. Lefekvés előtt szétrágott egy tábla csokit, az édes massza rátapadt a fogaira, a nyelvére, mosolyogva aludt el. Kint a szüleim suttogva beszéltek, hallottam, hogy apu akadozva veszi a levegőt. Egész este komor volt, ha szóltam hozzá, nem válaszolt. Anyunak meg riadt volt a tekintete, ha hozzábújtam, megsimogatta a fejem. A konyhában ülhettek, nyikordult alattuk a szék.
Reggel a húgom elbújt az ebédlőasztal alá, nem akart a papához menni. Azt hitte, a lelógó asztalterítőtől nem veszik észre. Anyu hozott neki egy féltáblányi mogyorós csokit, kistányéron. Letette a székek mellé a kőre. Húgom megvárta, amíg kimegy a konyhából, aztán, mint egy kiskutya, kúszott elő. Apu lesben állt, gyorsan lehajolt hozzá, felkapta a földről. Húgom taposta a levegőt, rázta a fejét, sikított, szétfröccsent a barna nyál. Anyu rászólt, végül hagyta, hogy ráadják a dzsekit meg a sapkát.
Anyu zárta be a lakásajtót, fogai között tartotta a kistáskáját, lábánál, a földön állt a fonott kosár, tele üvegekkel. Az öregnek kellettek, nemrég főzetett pálinkát. Apu erősen fogta a kezünket, a húgom felszisszent, húzatta magát a kocsiig. Az autóban az üveghez szorította az orrát, már a nyakán feszült a biztonsági öv. Nézte a suhanó erdőt, anyu szólt, el fog szédülni, de nem hallgatott rá. Megfogtam a vállát, magam felé húztam, eldőlt az ülésen, megint bőgött. Apu kiabált velünk, anyu nem szólt, az ujját harapdálta, kifelé nézett az ablakon.
Elhagytuk az autópályát, jött a keskeny kőút, kombájnok törték kátyúsra. Papa házához mély keréknyomok vezettek, a földutat nyárfák választották el a szántástól, meg egy csalános árok, fehér kőkereszttel a partján. A nagykapu előtt álltunk meg, mellettünk sárga fű verte fel a kavicshalmot. A fészer építése óta maradt ott tégla meg rozsdás vas is. Láttuk, a vaskerítésen túl az öreg meredten figyeli az udvari farakást. Karjai úgy lógtak a teste mellett, mintha nem lett volna bennük vér. Egyik kezében ásót tartott. Mit csinál?, kérdezte apu, a kormányhoz ért az álla. Anyu megvonta a vállát, talán patkányt talált, mondta. Papa egyedül élt, se kutyát, se macskát nem tűrt meg a tanyán. Már nem emlékszem a mamára, talán csak arra, ahogy a seprűt fogta, vagy a csattogásra, amely mindig akkor támadt, amikor kiterítette a ruhákat az udvari szárítókötélre.
Apu dudált, anyu rászólt, ne csináld, az öreg megmozdult, mintha álomból ébredne. Nekitámasztotta az ásót a farakásnak, elindult felénk. Kinyitotta a nagykaput, beparkoltunk az udvarra. Anyu kiszállt, csókolom, mondta, megpuszilta a papát, ő némán tűrte, apu kezet nyújtott neki, jó napot, mondta, de nem nézett rá. Kivette a csomagtartóból a kosarat, zörögtek benne az üvegek. Húgom kimászott a kocsiból, szaladt a lassan záródó nagykapu felé, de az öreg gyorsan rákattintotta a vaspántot a drótos táblákra. Hova, hova?, ismételgette. Húgom ököllel ütni kezdte a hasát, ő elkapta a karját, megszorította, mire a testvérem elhagyta magát, némán lógott a kezében, mint egy rongybaba.
Anyu rám nézett, szomorú volt a tekintete. Leguggoltam, ujjammal megböktem egy fűszálak között szlalomozó bodobácsot, olyan volt, mint egy vékony, piros lemez, egy jelvény, amit akár a kabátomra tűzhetnék. A hátán két pötty, két hatalmas szem rajzolódott ki, azt képzeltem, ha beléjük nézek, a házat látom, este van, az öreg a húgom ágya mellett áll, szuszog.
Felálltam, már senki sem volt az udvaron, hallottam, hogy bent a házban pakolnak. Az ajtóról pergett a fehér festék, a kilincs feletti kerek folthoz csápokat meg lábakat kapartam, már a fejénél tartottam, amikor papa megjelent a küszöbön. Megijedtem, a hátam mögé dugtam a kezem.
– Mi van nálad?
– Semmi.
– Mutasd!
Rémülten magam elé toltam az üres tenyerem, mire a középső ujja bütykével kettőt koppintott a fejemre, könnybe lábadt a szemem.
– Mit csináltok? – lépett ki anyu, konyharuhával törölgetett egy poharat.
– Játszunk – hazudta az öreg, és egyik karjával magához húzott. Szúrós izzadságszaga volt. Mindkét tenyerével a vállamra támaszkodott, így tolt be a házba. Apu létrán állt, a villanykörtét cserélte ki a mennyezeti lámpában. Húgom a kanapén játszott a babájával, amikor meglátta a papát, hasra vágta magát, tenyerével eltakarta az arcát. Az öreg meglökött, térdre estem, apu látott mindent, de nem szólt. A húgom az ujjai közül kikerekedett szemmel nézett rám.
Anyu krumplit pucolt, újságpapírra gyűjtötte a héját, aztán letérdelt a kőre. A mosogató alatti szekrényből kivett egy fazekat, feltápászkodott, nyögött. Vizet engedett az edénybe, belepakolta a krumplit, és a tűzhelyre tette. Sercegett a gyufa, megnyitotta a gázt. Apu lemászott a létráról, kapcsolgatta a villanyt. Papa rászólt, hogy kiég a körte, ő nagyot nyelt, most tettem bele újat, mondta, a létrát a vállára vette, becipelte a kamrába. Háta mögött a papa ökölbe szorította a kezét, orra előtt forgatta, mintha valamit keresne rajta, pengeéles volt a szája.
Leült, jobb tenyerével az asztallapot sepregette.
– Hozzál bort! – mondta anyunak.
– Hol találom?
– A mosogató fölött.
Anyu kinyitotta a szekrényt, elővette a műanyag palackot, lötyögött benne a sárgás folyadék, töltött belőle a vizespohárba. A konyhapulton állt a szódásüveg, eresztett vizet a borba.
– Ki mondta, hogy fröccsöt akarok? – mordult az öreg.
Anyu elővett egy másik poharat, ismét megdöntötte a palackot, a bort az öreg elé tette. Visszament a pulthoz, a fröccsöt a mosogatóba öntötte.
Papa ököllel az asztallapra csapott:
– Mit csinálsz?
Anyu halkan sikkantott, melléhez kapta a kezét:
– Azt hittem…
– Mit?
Anyu nem válaszolt. Húgomnak legörbült a szája. Az öreg ingatta a fejét, aztán egy húzásra megitta a bort, ingujjával megtörölte a száját, felpattant a székből:
– Miért bőgsz folyton? – mordult a húgomra.
Döngött utána a bejárati ajtó. Orromat az ablaküveghez szorítottam. Figyeltem, ahogy kint kinyitja a szerszámoskamra ajtaját, eltűnik, majd egy kapával meg egy fonott kosárral tér vissza. A nyári konyhánál megállt, letette a kosarat a veteményes mellé, a fűbe. Várt, aztán dühödten vágta a kapát a földbe, lehajolt a gazért. Amikor tele lett a kosár, megragadta mindkét fülét, és a hasa előtt tartva elindult a kert végébe, a komposztáló felé. A négy korhadt deszkát akkor szegelte egymáshoz, amikor legutóbb itt aludtunk. Beteg volt, segíteni kellett. A satupad mellett a kamrában volt az ágya, a döngölt falon rajzottak a pókok, csótányok, hangyák, de ez az öreget nem zavarta. Talán a sárból, a szalmából jöttek elő. Apu szerint egyszer szétrágják a házat. Elképzeltem, hogy recsegve dől össze, a porfelhő felnő majd az égig. Anyu sütőport szórt a hangyák útjába, a csótányok ellen citromot csavart a küszöbre. Pedig nem szabadna bántani őket, gondoltam, a papához tartoznak, mesélnek neki a falon túli világról, ahol a mama lakik.
Az ablakpárkányon találtam egy hangyát, girbegurbán járt, nem találta a hazautat. Felmászott a mutatóujjamra, csiklandozott, ahogy végigfutott a kézfejemen. Anyu klopfolta a húst, apu a húgommal játszott a heverőn. Óvatosan elindultam a bejárati ajtó felé. Végig a kezemet figyeltem, nehogy a hangya leessen róla. A küszöb előtt hasra feküdtem, gyengéden lesöpörtem a kis rovart a padlóra, és tenyeremmel az ajtó alatti réshez tereltem.
– Kisfiam, felfázol! – mondta anyu.
Felkaptam a fejem:
– Nincs is hideg – mondtam, mire visszanéztem, a hangya már nem volt sehol.
A fazékban a krumplin habot vetett a víz. Anyu elzárta a gázt. Papa belépett, mindenki elhallgatott.
– Lesz ebéd? – kérdezte.
Anyu szaladt, hogy megterítse az asztalt. Papa a főhelyre ült. Nem szólt, várt. Húgom motyogott valamit a babájának, én törökülésben ültem a földön, ujjammal rajzoltam a padlóra. Apu a szája szélét rágta. Anyu panírozott húst tett a serpenyőbe, sercegett a forró olaj.
– Leves nincs? – kérdezte az öreg.
Anyu nem válaszolt.
– Nincs? – ismételte papa fenyegetően.
– Nem volt időm – mondta anyu.
– Nektek soha nincs – fintorgott.
Húgom suttogott valamit, nem értettem, fülemhez tartottam a kezem, ő az öregre nézett, ijedten eltakarta a száját. Apu a mobilját nézte, papa szívta az orrát, hallgattunk. Anyu konyharuhával fogta meg a tálat, tele volt hússal meg tört krumplival, intett, üljünk mi is az asztalhoz. Apu felkapta a húgom, lengette a levegőben, repülőset játszott vele, aztán leültette, hozott párnát alá, hogy elérje a tányért. Felmásztam a székre, addigra az öreg kikapta a legnagyobb húst. Apu apró darabokra vágta a húgom rántott szeletét, én marokra fogtam az evőeszközöket, anyu mögém lépett, a mutatóujjam ráigazította a kés szárára.
– Rágós – mondta tele szájjal az öreg.
Anyu lehajtotta a fejét, a haja előreomlott, nem látszott tőle az arca. Csendben ettünk, csak az evőeszközök fémes hangját lehetett hallani. Húgom pofazacskójában forgatta a húst, kinyitotta a száját, hogy lássam a barnás pépet. Undorodva elfordítottam a fejem. Villant a papa szeme.
– Gyerek még! – mentegetőzött anyu. Húgomra nézett, aki szégyenlősen lehajtotta a fejét. Az öreg morgott, asztalra dobta az evőeszközöket, csörömpölt a villa a tányéron.
– És a másik? – intett felém a fejével.
– Mi van vele?
– Sunyi.
Apu felpattant, vörös volt a feje, háta mögött csattant a szék.
– Bassza meg…! – kiáltotta, de nem fejezte be a mondatot. Anyu kezébe temette az arcát. Apu megfordult, felállította a széket. Visszaült, nem szólt. Zavartan sóhajtott. Rémülten néztünk a papára. Az öreg lehajtotta a fejét, megköszörülte a torkát:
– Takarodjatok! – mondta halkan.
Anyu felnézett a tenyeréből, apu felé fordult, összekapaszkodott a tekintetük. Húgom az asztal lábát rugdalta, én a terítő szélét gyűrögettem. Szüleim kérdőn néztek az öregre, ő a padlót figyelte, mintha leejtett volna valamit. Elsőnek apu állt fel, sóhajtott, anyu sírt, a fonott kosárból kipakolta az üvegeket. Intett a húgomnak, aki hasra fordult a széken, lassan lemászott róla, anyuhoz futott. Apu mögém állt, megsimogatta a fejem, fülemhez hajolt, gyere, súgta. Még nem ettem, súgtam vissza, ő elmosolyodott, majd otthon, mondta.
Papa jóízűen evett, ivott rá egy korty bort, szuszogott. Apu feladta ránk a cipőt meg a dzsekit. Csókolom, mondta anyu, fogtuk apu kezét, és mondtuk mi is. Az öreg nem köszönt. Visszanéztem, háttal ült az ajtónak, szívta az orrát.
Alatta gyűltek a bogarak, szedett magának még húst.
Vissza a tetejére