Házaspár; Nem akartam; Egyszer még; Bomlás; Olyan cselekedetek; Van neki
HÁZASPÁR
Túl sok van mögöttük,
hogy fogják egymás kezét,
hogy csókolózzanak.
A bőrük alatt egy csomó emlék.
És finoman szólva is
nem mindegyik szép.
NEM AKARTAM
Nem akartam, hogy lássa,
egyedül vagyok,
a belek mozgását,
a vérkeringést, hogy
mit kell összeszednem
ahhoz, hogy legyek,
amit ő természetesnek vett,
és nem tudta, hogy nem az,
hanem csak úgy teszek.
EGYSZER MÉG
Egyszer még lábra kapott.
Aztán már nem, de most
még előtte volt ennek a nemnek.
Tudod, mondta, valahogy
nekem is élnem kell.
Aztán tovább a telefonban,
olyat, hogy szeretlek,
holott nem érzett már semmit,
az iránt az ember iránt,
akinek mondta, végképp nem.
A vér tartotta össze, az erek.
Lötyögött magában, az élet,
fogalmazhatunk így, még
kerengett benne, de ő
valójában már nem.
BOMLÁS
Az élet egy bomlási folyamat,
gondolta,
mert már bomlott.
OLYAN CSELEKEDETEK
Olyan cselekedeteket végez,
amelyek hasznosak ugyan,
devalójában csak,
mondhatni kizárólag
az idő múlását szolgálják.
Vajon milyen időnek
adják át a helyüket,
ha már az az idő elmúlt,
aminek elmúlásáról
gondoskodtak?
Olyan időnek, gondolta,
amely lehetőséget kínál
azokra a cselekedetekre,
amelyek hasznosak ugyan,
mosogatás, söprés, mosás,
de csak, mondhatni kizárólag
az idő múlását szolgálják.
VAN NEKI
Van neki az a szerve,
ami miatt megfelelő
bizonyos biológiai feladatokra,
mondjuk a fajfenntartásra.
Bár látva őt, bizonytalan,
hogy szükséges-e ezt a fajt,
talán valami állatról lehetett szó,
amelyik nem tartozik a vonzó,
szerethető állatok körébe,
amely állat kiesik az állatvédő
mozgalmak figyelméből,
akár kínozni is lehetne,
nincs puha bundája,
meleg tekintete, okos nézése,
és repülni sem tud.
Hogy épp ezt a fajt,
nem biztos, hogy állatról van szó,
és biztos nem növényről,
tovább nézte az adást,
fenntartani.
Vissza a tetejére