Eső - irodalmi lap impresszum

Végeredmény

Válasz Csiki Lászlónak
 
Úgy nézem ezt a holt vidéket,
mint ami elrejti a földet,
amit egykor beleszántottak
a határtalan nagybirtokba,
 
úgy nézem, mint az apám sírját,
fejfa nélkül, megsemmisített
nevét, éveit, hitvallását
a parlagot fakító nyárban,
 
mintha saját örökölt földjét
a semmibe vetették volna,
onnan a szívem kamrájába
emeltem, mint egy hullarabló,
 
hogy éveimet megmérgezze,
lassan ölve foglalkoztasson.
 
Így törlesztek a büntetésből,
ami a sorsán túlra is szól,
és a törvénysértő ítélet
addig tart, míg az utód érti,
 
mi az egyetlen élet ára,
milyen könnyen lehet kivetni,
amit behajt a végrehajtó,
akár az elemi csapások,
 
érték a bajok, védhetetlen,
nem tudta, miért sújt a villám,
csak az esemény lefolyását
mondhatta el, ha faggatóztak,
 
csak ez a kép maradt utána,
ami nincs, arra emlékeztet.
 
Mit eddig az időjárással
indokoltunk, már nem érvényes,
nem az ősz miatt dőlt a lomb le,
a gyökerektől hullt avarrá,
 
hol a szélnek sincs semmi gátja,
se lomb, se nád, se fal, se zsindely,
egyedül kószál minden ember,
s önveszélyes a maga táján,
 
hiába lenne más a kívül
virágzó rét, erdei zsongás,
akkor is vaddög bűzlik széjjel
a szellőn a csemetekertből,
 
nem érzékelem, melyik évszak,
amitől ösztönöm csalódik.
 
A rongyba bújt madárijesztő
nincs már mit riasszon és védjen,
a nagy pusztaság, mint a tenger,
lábam előtt csapkodja partját,
 
hulláma nyüzsgő lényeket rejt,
mintha nem lenne benne élet,
s ezt az elhagyatott vidéket
lócsontvázak ekéje szántja,
 
parasztkoponya, mint a templom
többszintes féregjáratokkal,
hörcsögüregbe tűnt egérlyuk
s rókavár tépett kakastollal,
 
ugyanaz a képzelt valóság,
mint a valóság emlékképe.

Vissza a tetejére