Eső - irodalmi lap impresszum

Hazaájulás

„Magadra gondolj és vigyázz, barátom,
fontosabb vagy te a jövőnél –
nem terem többet a föld neked soha,
vigaszként, hogyha földbe dőltél.”
               Csiki László: Jelképek. Levél az erdőn túlra
 
Hallgatni tanulnom kell még.
Tőled nem tudok.
Bentről torkom szó szorítja.
Kívülről hurok.
Költő lettél. Kiválasztott.
Örülj a szerepnek.
Felemelnek, mutogatnak.
Csontig szeretnek.
 
S e világon hol ütsz tanyát?
Mert itt nem lehet.
Félreállni nincs erőnk.
Ez tart itt ezreket.
Új dalokra bólogat
A régi rettenet.
Ezek rég nem a mi utcáink.
Ezek tetthelyek.
 
(Ott a sarkon három nővér.
Az egyik egy táncra fölkér,
Aztán forgat, addig forgat,
Vigyázz, nehogy összetörjél.)
 
*
 
Hány hazát hazudhatok habogva még magamnak?
Hány rács csillogásában látszom még szabadnak?
Hányszor bírok felállni, míg tagjaim megszakadnak?
 
Fejünk fölött az elsuhanó
Kasza: májuság.
Ez nem csöndes megérkezés.
Ez hazaájulás.
Hiába dobod le magadról,
Nyomot hagy álruhád.
Szeretlek – súgnád, de szádon
Tagadás fut át.
 
(Elkap a második nővér,
Húz, hogy lágy mellére dőljél,
Aztán szorít, addig szorít,
Csak úgy kapkodsz levegőért.)
 
*
 
Jövőkép nincs. Helyette már megint
Légüres mondatok a fejünk felett.
Bámuljuk, mint lomha zeppelint.
Árnyékuk súlyos. Maga alá temet.
Lenyűgöz. Csendre int.
Vigyázz a szádra, nehogy egy szikra
Lángra lobbantsa terveink.
 
Felbuzdult tömeg veri ki épp az igazság szemét.
Üvöltését elnyomja a mézes háttérzene.
A történelem csupán egy recsegő szárnyas betét.
Kérdés, hogy átvérzed-e.
 
(Felráz a harmadik nővér.
Mosolyában elidőznél.
Aztán csókol, addig csókol,
Szája sarkán csöpögő vér.)
 
*
 
Hiába futsz, rád talál az ország.
            Szelíd, mint a fekete köd.
Megismer, mint a zsák a foltját.
Felfele nyal és lefele köp.
Pirospozsgás hatalomvágy.
            Torkodban az országalma.
Portyázgatnak vidám hordák.
            Benned ezer év rágalma.
Madár nincs, csak kósza morzsák.
Nincs se vér-, se vízjeled.
Felkapkodták, szertehordták.
            A bosszú mézét ízleled.
Ki maradhat így hű hozzád?
            Pofon ez, de nem csattan.
Ne félj, nem lesz ma több korbács.
            Bíznod kell a csapatban.
Tartsd azért a másik orcád.
            Érzed már, hogy melegít?     
Te vagy a haldokló s a hordágy.
            Van még nálunk helyed itt.
 
*
 
Kegyes lenni, elnézni, hogy elhibáznak,
És szemlesütve adóznak a gyásznak.
Jönnek és nagy búsan körbeállnak,
Siratják maguk minden vasárnap,
Mint elképzelt szavát a néma gyermek.
Megfigyeljük, ahogy szépen megfigyelnek,
Fagyit markolunk a kézbe pisztoly helyett,
Rajzolunk magunkra törpe disznófejet,
Hadd legyünk leszegett orrú nagyúr,
Kit a törvény mintapolgár-állagúra gyúr.
A kapunk előtt neszez az ajándék faló.
Gyomrában seregnyi hű alattvaló,
Vígan integetnek minden tükörnek.
Előbb babérokra, aztán az életünkre törnek.
 
*
 
Elbúcsúzunk, ki-ki más irányba.
Magunk mögött hagyjuk az éjszakát.
Arcom előtt suhannak el házak,
Utcák, kirakatok.
Bennük megannyi egymásra rakódott idő,
Szerelem, elharapott káromkodások.
Annyian lakjuk szét ezt a várost,
Köztük pár bohóc, akik veszettül hisszük,
Hogy bármivel is tartozunk neki.
 
Költő vagyok, menthetetlen,
Csipetnyi messiáskomplexussal.
Alattam aszfalt, fölöttem
A csikorgó ég, mögöttem
Egy meg nem történt éjszaka,
Előttem taxióra.
 
Szép az, ami érdek.
Szólj, ha hazaértek.
 
*
 
Ott a sarkon három nővér.
Ott áll, bámul, vörös szemmel.
Védd magad, ez már a lőtér.
Ne sírj, itt más is veszett el.
Add a véred drágakőért.
Bukásod majd pappá szentel.
Ne félj, hogyha összetörnél.
Hány szem por s hamu az ember?
Aki szomjas, hideg sört kér.
Bízva bízik, félni nem mer.
Ideje, hogy újratöltsél.
Kezedben az toll vagy fegyver?
Ne siránkozz, ez a törvény.
Elrontod majd ezeregyszer.
Jobb megadni magad önként.
Ki elindult, hol veszett el?
Mint az áldás, hull a töltény.
Süllyed, zsebében kövekkel.
Ne sírj, hisz nem embert öltél.
De szép kövek, drágakövek.
De adós vagy az idődért.
Kegyelem szóba se jöhet.
Ne sírj, itt semmi se történt.
Viccből a folyóba lövet.
Ne várd meg a zúgó örvényt.
Visszatér, hogy elsodorjon.
Ország, amit örököltél.
Hazád tátongó golyónyom.
Sivatag és örökös tél.
Álmodnál szelídebb tavaszt.
Imádkozol az esőért.
Tépd le végre a sebtapaszt.
Mi ez a megremegő szél?
Ország helyett gyászlobogók.
Mese, amit rosszul szőttél.
Szíved helyén tüskebozót.
 
*
 
Ne félj, csupán vicc az egész.
Játék csak ez. Mért remegsz?
Ne félj, csak ha magadba lemész.
Mert játék ez.
Csak vérre megy.
 
 

Vissza a tetejére