Eső - irodalmi lap impresszum

Erdélyi kép

vesztenivaló nincs,
és nyerni nem lehet,
kiejt szájából Nyugat,
 
de kiköp a Kelet,
Észak nekünk fagyos,
A Dél meg túl meleg –  
Csiki László: Éjféli taxi
 
Ha az ember hozzányúl egy őzgidához,
állítólag többé már nem kell az anyjának.
Talán igaz, talán nem. Gondolkoztam,
hogy ezzel kezdjem-e a verset. Édeskés
egy kicsit, de mégis igazi erdélyi kép.
Nem tud lenyelni a Nyugat, kilógunk
félig a szájából, elejthet egy ugrásnál.
De a nyála ott lesz örökre rajtunk. Idővel
megszárad, mégis Nyugat-szagunk van.
Kelet is benyálaz, forgat a nyelvével,
öklendezik, kiokád. Így kell-e értenem
ezt a metaforát? Most így akarom érteni,
Laci, hiszen éppen bűzlünk rettenetesen
mások nyálától. Hiába kérezkedünk
mindenféle szájba, mert nem vagyunk
ínyencfalat. Itt is rothad a haza, ott is
barnul, mint a gyümölcs, ahol a kés
belevágott. Eszembe jut a bukaresti
panellakás, amikor első könyvemet
szerkesztettük. Taxival jutottam el én is
hozzátok az állomásról, egyetemista
voltam, ki akartad fizetni. Jól jött volna,
de nem hagytam, elvégre hamarosan
hírneves költő leszek. Máig adósod vagyok
egy elfogadással. Annak elfogadásával,
hogy átlátsz rajtam. Ezen már nem lehet
segíteni. Üzenem neked oda, ahol vagy,
hogy még emlékszem. Intrarea Ion Șulea.
Így hívták a lakótelepen azt az utcácskát.
Ki volt ez a Ion Șulea? Nem nagyon számít.
A rendszerváltás után megváltoztatták
az utcácska nevét. Ebből azért gyaníthatjuk,
hogy ki volt, mi volt. Egyébként nem is
nevezném utcácskának, úgy fordítanám 
inkább magyarra, hogy: köz. Ion Șulea köz.
Bár valójában azt jelenti, hogy bejárat.
Csakhogy mi mindig kijáratokat keresünk.
Nekünk unos-untalan fordítanunk kell.
Románról magyarra. Magyarról románra.
Bukaresten át vezetett az út Budapestre is.
Üzengető nemzet vagyunk. Üzent Petőfi
Sándor is. Akasszátok fel! Tudjuk, hogy kit.
Aztán üzent Kossuth Lajos. Elfogyott
a regimentje. Ki így, ki úgy. Te is üzensz.
Már akkor tudtad? Meg kellene beszélni.
Hogy Nyugat és Kelet? Hogy amiből sok van,
abból egy sincs? Ilyen a haza. Túl sok.
Neked Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár, Budapest.
Még Bukarest is. Nekem? Nem sorolom.
Olyanok vagyunk, mint a postagalamb.
Ismerjük az utat. Hasznot hajtunk. Szállunk
hazafelé. De amikor végre megérkezünk,
érezzük egymáson az idegen szagot.

Vissza a tetejére