Fővárosi éj
Csiki Laci emlékének
Ellepték a sárga taxik
Bukarestet;
eltűrtél sok szekus faksznit –
megkerestek,
kivágták a mellkasodból
azt a bolhát,
mellyel ott a túlvilágon
igazolnád,
hogy véresre üvöltözted
itt a szádat,
káromolva is szeretted
két hazádat,
átjárnál így deszkásan is
hét határon,
bort dalolva, hogy a lélek
rád találjon,
de az otthon nem itthon van
eltemetve,
hiába tudod a járást,
nem mehetsz be,
megérkeztél, visszafordulsz,
újra itt vagy,
rabja lettél alaktalan
vágyaidnak,
hajléktalanul szabad lett
árva lelked,
hogy a végső rímmel együtt
kilehelted,
súlyosabb lett így a nemlét,
s egyre könnyebb,
nem lapozza már a bárány
azt a könyvet,
szétszakadt a térkép, nincs már
út a testbe,
elindulsz hát tétovázva
Bukarestbe,
szembejönnek szélsodorta
szótagocskák,
visszatérnél, de az ösvényt
széttaposták,
fáradt szárnyad oly merev már,
mint a plasztik,
s elszalasztod az utolsó
sárga taxit…
Vissza a tetejére