Eső - irodalmi lap impresszum

A hangos semmiben

(Egy estém Csiki Lacival,
a kétezres évek közepéről)
 
Ma megint eljöttél.
Eljöttél, és szőrcsimbókjaidat
rángatva a képembe röhögsz,
hogy mióta írok én le olyanokat,
mint a „késedelmi kamaty”?
A teraszon ülünk,
hogy világos legyen a helyzet.
Itt magunk vagyunk,
sivár rímekhez semmi kedvünk.
Bravúrosokhoz meg pláne nincs,
te bólintasz, én töltök.
Rizlingszilváni, hideg szóda.
Nagy torokhoz nagy pohár.
Kiisszuk a maradék időt.
Legutóbb éjfélig maradtál,
most gyorsan leszögezzük,
hogy éjféli taxi nem lesz.
Sokat vártunk rá,
és mikor másnap felhívtalak,
azt mondtad, kurva drága volt.
Amúgy a Gyarmat utcából
a Thököly csak egy jó nagy köpés,
legfeljebb ma együtt tesszük meg,
szeretünk egymás mellett caplatni,
ivarérettek vagyunk, hajt minket
a szeretők, ital, elvek utáni vágy.
Ebben maradunk. Izzadsz.
Nekem folyik a szemem; parlagfű.
Nem tudjuk, mióta ülünk, és hol
az az itt, amivel áltatjuk magunk.
Mibennünk végre minden óra áll.
Felhorkansz, „ide most jöhetne rímnek,
hogy »Maradj magadnak, Kistotál!«.”
De nem. Rímtelen és csillagtalan
az est. Még nem tudom,
de ma utoljára látjuk egymást.
Repülőgép húz el, egy kutya veszettül
vonyít, az utcán káromkodás.
A hangos semmiben
hallgatok veled.

Vissza a tetejére