„Ha életben vagy, írj!” — „Nem vagyok életben, de írok. PS.” (Bánki Éva: Petőfi-vírus)
Bánki Éva: Petőfi-vírus. Kolibri Kiadó, Bp., 2023
Bánki Éva regényének Petőfi Sanyija egy a budai hegyek alatti barlangrendszerben játszódó történelmi fantasyt ír: hasonlót vagy talán ugyanazt a történetet, amelyet az olvasó is olvas, egy olyan elbeszélést, amelynek Sanyi valóságos szereplője. De hogy a regénybeli Petőfi valóban részt vesz-e a kalandokban – önmagunknak ellentmondva azt is kérdezhetjük: valóságos szereplő-e –, vagy pusztán az osztálytársak képzelete teremti meg alakját, az elbeszélés második felétől kezdve bizonytalanná válik. Amikor pedig a barlangi kaland során előkerül egy irodalomfüzet, benne a házi feladat kérdésével (Mit csinálna Petőfi Sándor a XXI. században?), akkor gyanút foghatunk: a kárpátaljai Petőfi Sanyi talán sosem érkezett meg az angol tannyelvű budai elitgimnázium hatodik osztályába. A regény (meta)fikciós játékterében ugyanis a történelmi tények és valószínűtlenségek egy határozottan jelen idejű horizontból (klímaszorongás, ukrajnai háború, covidjárvány) íródnak. Érdemes megemlíteni, hogy Bánki első regényében, az Esővárosban hasonló módon szerepelteti Petőfi misztikus alakját. Az elbeszélő Torma Imre házi dolgozatként írja meg Petőfi oroszországi kalandjait, amely gesztus az 1919-es tragikus történelmi szituációban a képzelet felszabadító erejét jelképezi.
Bánki egyszerre könnyed és összetett narrációt teremt a naplószerű beszédnek ható belső monológokkal (szabad függő beszéd), amelyekben az osztálytársak vallanak titkaikról, miközben feltárják valódi énjüket, és elbeszélik az új tanuló megjelenése miatt – a személyiségükben és az osztály dinamikájában – bekövetkezett változásokat. A kortárs kiskamasz Petőfi egyszerrevalóságos és miszticizált figura: életvidám, optimista, okosan lázadó, szegény, empatikus, lelkileg gazdag, jól kommunikál, mindenkit inspirál, haver, barát, sztár, felbolygató, lenyűgöző, rendkívül gyorsan tanul. És regényt ír. Vagyis hétköznapi szuperhős. Mindenkinek megvan a maga hatástörténete Sanyiról. Mert ő a vírus: a szorongásoldó forradalmár – minden érték megtestesítője, amiért érdemes élni. Anett elbeszélésében a lánglelkű költő XXI. századi alakváltozata – szegény fiú, aki kölcsönlakásban él szüleivel és öt testvérével – egy angolórán tart előadást példaképéről, Petőfi Sándorról. Sanyi levelet hamisít annak alátámasztására, hogy Petőfi Sándor1849 őszén megszökött az őt Erdélyben fogságba ejtő oroszok elől, hogy később a budai barlangokban leljen menedéket a világforradalomra készülő márciusi ifjak között. És hogy Petőfi valóban egy budai barlangban rejtőzött, arra szerinte az a bizonyíték, hogy a pártszékházat ostromló 56-osoknak a régi 48-asok morzejelekkel üzentek. A fiú még barlangtérképeket is készít, amelyeken nemcsak az 1848–49-es szabadságharc főbb szereplőit és eseményeit rajzolja be, hanem „Tündérország tavát, Iluska kastélyát, az örök szerelem erdejét és az ifjúság kútját is”. Mert a világjobbító, forradalmi szándékban minden összekeveredhet mindennel, ahogy az egyik iskolatárs, Miki elbeszélésében utal rá: „Ez a Sanyi egyszerre több világban él, a valóságban és a képzeletben.” A tökéletes iskola eminens tanulói valójában a felnőttek képmutató játszmáit tanulják, a megfelelni vágyó kamaszok lelke mélyén szorongások és hazugságok rejtőznek. Egy felnőttek nélküli világról ábrándoznak, miközben mindenkinek megvannak a titkai. Dia apja bántalmazta az anyját, ezért elmenekültek otthonról. Mindig hazudnia kell arról, hogy ők szegények, mert a pénztelenség bizalmatlanságot szül a tehetősek világában. Csongor és Hanna szülei gazdagok, és mindig dolgoznak, de ők végtelenül magányosak. A Tesla-rajongó Ottóéi állandóan veszekednek, a tanárok pedig hazudnak róla, ezért a fiú eldönti, hogy nem ebben a világban akar felnőni. A mozgássérült Réka apukája az ő nyomorék állapota miatt hagyta el édesanyját, amiért a kislány a romantikus regények képzelt világába menekül. Berci autista, akit nem fogadnak el a társai, de ő sem saját magát. Miki családjában a politikai nézetkülönbségek miatt senki sem beszél a másikkal. Tomi apját kirúgták a munkahelyéről, anyja haldoklik, a bátyjai pedig drogoznak. A kínai Csen anyukája nem az édesanyja, mert az már meghalt, és ugye a szemünkben minden kínai egyforma. A rendkívül érzékeny, mindig könnyes szemű Dani ikertestvére halála óta folyamatosan szorong. (A halálfélelemmel küzdő fiú hisz a leginkább Petőfi Sándorban: „Ha életben vagy, írj! Nem vagyok életben, de írok. PS.” Az ő beszámolója a legösszetettebb, és a regény legszebb fejezete.) Látszólag mindenki elfogadja a másikat, valójában mindenkinek megvan a másikról a maga határozott, többször kirekesztő véleménye. Majd megjelenik Sanyi, aki mindent és mindenkit szembesít a hamissággal. „Amit csinál, azt mindig ő csinálja a legjobban, a futást, az úszást, a matekot – de a barátságot, a csavargást, a semmittevést, még a hülyeséget is” – szól Dani elbeszélése. Reményt, hitet, barátságot és – talán ez a legfontosabb – önelfogadást kínál a szorongó, kalandokra fogékony kamasz társak számára. Barlangi kalandot, párhuzamos világokat, ahol régi korok emberei élnek, történelmi útvesztőt – valójában befelé utazást: alászállást a pokolba, a lélek mély bugyraiba. Eldönthetetlen, hogy a barlangi események valóságosak-e, a múlt tényleg megjelenik, vagy – csak részben – a fantázia szüleményei. A barlangot felfedező gyerekek hallucinálnak, maguk sem tudják, hogy a valóságot élik meg, vagy csak a vágyaik és a képzeletük játszik velük. Mert „Sanyi olyan, mint a tükör. Azt látod benne, hogy te milyen ember szeretnél lenni” – észrevételezi a Tomi nevű osztálytárs a barlangi út vége felé.
Sanyi pár hónap után eltűnik, mint Petőfi a ködben. Állítólag elutazik a család, de addigra már mindenkiben ott a Petőfi-vírus. Ez utóbbi szólást évfordulós költőnk halálának körülményeire találták ki, mert úgy sikerült eltűnnie, hogy holttestét a mai napig sem lelik. 1849. július 31-én délután három és négy között, a Nagy-Küküllő völgyében, Segesvár és Fehéregyháza között nem volt köd. De miért ne lehetett volna? „De miért vállalta Petőfi a szökést, kérdezte Sanyi az osztálytól, mint valami színész vagy népszónok. Senki nem felelt, mire ő széttárt karokkal folytatta. A márciusi ifjak, a barátai itt vártak Petőfire a budai barlangokban. Ők, a pesti radikálisok már tudták, hogy nem bírnak az oroszokkal, ám ők azért szép csendesen készültek a világforradalomra. ( … ) Egy igazi forradalmár nem adja fel. Egy igazi szabadságharcos sohasem öregszik, sohasem békél meg. Ők elrejtőztek a budai barlangokban. Nekik köszönhető, hogy egy forradalmi Buda és Pest rejtőzik a talpunk alatt.” A regény tobzódik az elegánsan adagolt romantikus toposzokban, a barlangot elárasztó kék fény a felnőttvilág alóli felszabadulást, a valóban megélt közösséget jelenti a gyerekek számára. A nagy romantikus kalandregények titkos helyszínei (a barlang akár a kincses sziget), a detektívregények zsánerjellemzői (titkos utak és nyomkeresés) és a fantasyk állandósult kellékei (az átjáró, az időkapu és a hozzá kapcsolt párhuzamos dimenzió) egyaránt jellemzik a Petőfi-vírust. A kaland közös élmény: a másik megismerésének és a valódi önelfogadásnak az origója. Bánki Éva játszik a történelemmel, a mítoszokkal, a valóságnak gondolt fikcióval és a fikciónak gondolt valósággal – hasonlóképp, mint a történelmet életté, a történeteket világokká teremtő regényeiben. Ahogy az Esővárosban, az Aranyhímzésben vagy az Idő-trilógiában, most egy ifjúsági regény formájában tesz rendet a megélt jelenben, mert az történelem nélkül rettenetes volna. „Történelemnek a megtörtént dolgokról való tudást hívjuk, az eseményeknek azt a sorát, amelyből már kivontuk a rettegést, a bizonytalanságot és a félelmet” – szól a tudós Illighaen egyik fő gondolata a Fordított idő című Bánki-regényben. Mert a történelemben mint narratívában az is megtörténhet, hogy Petőfi Sanyiéknál sosem fogynak el a csokigolyók, akármennyit is vesznek belőle. Ahogy nem látszik elfogyni Bánki Éva okos, életszerető és barátságos zsenialitása sem.
Vissza a tetejére