Ég és föld között (Kiss Ottó: Ég Bolt)
Kiss Ottó: Ég Bolt. Móra Kiadó, Bp., 2023
Az idén hatvanéves Kiss Ottó legújabb könyve a „svéd típusú” verseket tartalmazó műveinek sorát gyarapítja. Jelen recenziónak nem tárgya ezen kötetek (Csillagszedő Márió, 2004, Emese almája, 2006, A nagypapa távcsöve, 2010, Ne félj, apa! – Nagy kislánykönyv, 2016) versei közötti tematikus és szerkezeti kapcsolatok feltárása, sem a művek hatástörténete, pusztán az Ég Bolt szerkesztettségére és tematikus rendjére, illetve a szövegek poétikai és retorikai teljesítményére koncentrál. Az a tény, hogy a szerző legsikeresebb könyvének, a Csillagszedő Máriónak színes rajzokkal illusztrált újrakiadásával együtt jelentkezik az új kötet, jelzi, hogy ünnepel a szerző. És poétikusan, pontosan, szépen teszi: Versek ég alatt, föld felett – szól az alcím. Mintha az Ég Boltban a már nem gyerek, de még mindig gyerek – kiskamaszi hangon megszólaló – Márió jelenne meg, aki nem más, mint a kamaszálarc mögé áttetszően rejtőző Kiss Ottó. A versben bujkáló költő a játékos komolyság modalitásával tesz egy-két hátralépést („Ha az időutazás lehetséges, / akkor már feltalálták”), hogy egyszerre érzékeljen múltat és jövőt, és az olvasóval együtt rátekinthessen soha fel nem növő önmagára, számot vessen hitével és mindazokkal az értékekkel, amelyek az örökké nyitva tartó Ég Boltban kaphatók: „Például vigasz, áldás / vagy megbocsátás.” Mert végső soron „az igazi értelem a szeretet. Ha mégsem, /akkor nincs értelme a világegyetemnek.”
A recenzált és az említett kötetek közös sajátosságait azért érdemes górcső alá venni, mert nem egyszeri eljárásról van szó, hanem könyveken átívelő tudatos költői választásról, a világértés szokatlannak tűnő útjának permanens kidolgozásáról. Mind a négy kötetre jellemző egy gyermekinek konstruált nézőpont, amelyben a konvencionális, szabálykövető, felnőttnek tételezett világértelmezés megkérdőjeleződik, és különleges, más perspektívából érzékelhető tapasztalatok születnek. A szabadvers formában íródó, prózaszerű, élőbeszédet imitáló versek a gyermekhangú beszélő pszichés állapotát és folyamatait különböző retorikai eszközökkel közvetlenül, empatikusan tárják fel. A versek beszélőjére egyszerre jellemző a szomorúság és a derű, a humor – helyenként irónia – és a bölcseleti mélység.
Az Ég Boltban a gyerekmaszk helyett – vagy inkább azon túl – egy kiskamasz álarcában zökkenti ki a versbeszélő a felnőttvilág megszokott rendjét. A „Van bennem egy lépcső” kezdő sorú vers pozicionálja a nyelvileg is érzékelhetővé tett őszinte beszédet, amely egyértelműségével költői, és csak Petri György metaforájához (a lépcső a „körülírt zuhanás”) mérhető. Egyaránt figyelmes és kíméletlen őszinteség, pengeéles csattanó, a „komoly” világkép törvényszerűségeinek kamaszhangú felfejtése, és az eddigieknél nyíltabb teológiai érdeklődés jellemzi a megszólalásokat. Néha a végletekig egyszerű fogalmazásmód a gondolatritmus szabályait és szabálytalanságait követve etikai („A tenyér se nem rossz, se nem jó. Csak egy tenyér. / Te döntöd el, hogy mire használod. / Ha megütsz vele, akkor rossz leszek, / ha megsimogatsz, akkor pedig jó”) és ontológiai alapkérdéseket („Isten azért nem / teremtette / tökéletesre a világot, / mert akkor önmagát / teremtette volna meg, / és rajta kívül nem / volna most semmi”) prezentál.
A „Tanultuk mértanból” kezdő sorú vers tételszerű állítása szerint „a pontnak nincs kiterjedése”. A pont lényegében egy helyet jelöl, amelynek kiterjedése nulla dimenziós, és mérete is minden irányban nulla. A matematika tudománya szerint azonban ez csak értelmezés és nem definíció, mert a pont fogalma mindenki számára különbözőképpen jelenhet meg. Az ebből való következtetés, hogy a pont nem létezik, logikailag helytelen, ezért a további következtetések („hogy később az egész mértant ebből a / nem létező pontból hozzuk majd létre: / a vonalat, az egyenest, a négyzetet, / a téglalapot, a háromszöget, de még a kört is”) sem helytállóak. A creatio ex nihilo elvének játékos bizonyítása, miszerint az ember a matematikában istent játszik, végeredményben egy meghökkentő, de logikailag érvényes megállapítást eredményez: „Pontból leszünk, ponttá leszünk.” A matematikának – pontosabban: egy bibliai eredetű szólásban elrejtett mértékegységek prófétai megfejtésének – etikai dimenziója tárul fel az internetes belépési jelszóval kapcsolatos versbeszéd zárlatában: „Azt például nem fogadják el, hogy „MenetekelUfarszin.” Kiss Ottó olyan egyszerűen aknázza ki a nyelv játékos természetét, mint ahogy a bibliai nyelv „eljátszik” a maga kinyilatkoztatástermészetével. És úgy töpreng az elmúlás és a halál gondolatán, majd jut el a hit bizonyosságához, mint az a lelkipásztor, aki érti a gyerekek nyelvét: „Most elmagyarázom nektek, / mi a hit” és „Elmegy / dicséri az Urat, / hazajön.”
Az Ég Bolt verseinek többségénél megfigyelhető egy retorikai eljárássor, miszerint egy tételszerű mondat vagy mondatok után megtörténik ezek variációs kibontása (felsorolások, ismétlések, változatok és visszatérések egy témában – van, mikor csak egy mondat erejéig), majd a vers végére kisebb-nagyobb váltással felgyorsul a szövegtempó, a végén pedig egy meglepőnek vagy meghökkentőnek szánt csattanó zár. „A kör olyan” kezdő sorú vers szerkezete is hasonlóan épül fel, és csattanójában éppen az a meglepő, hogy nincs semmi meglepő: nem számít, hogy ki milyen, mert „az ember / akkor is ember.” A „Minden után van valami” kezdő sorú darabban pár sor után pörög fel a tempó, majd a csattanó mindent visz: „A halál után a spenót!” van. És előfordul, amikor csak egy-két sor épít világot. Sorjáznak a szentenciák és közhelyek igazságtartalmának bátor kimondásai: „Vajon ki szereti jobban a virágot? / Aki öntözi, hogy sokáig éljen, / vagy aki vázába teszi, / hogy gyönyörködjön benne?” és „Minden választásod / a többi lehetőséged kizárása. / Így járod az utad, / mindig csak az egyik lapjára lépve / a kockaköveknek.” A szerelmi vallomás olyan egyszerű, mint az egyszeregy, és olyan grammatikai tisztaságú, mint az egyszerű szerkezetű mondat: „Holnap délutánra elhívtam. / Annát a moziba.” A szavak azonosalakúságával való játék („Tudjátok, hogy melyik a legszebb nem? /Az igen”) pedig már-már zavarba ejtő.
A versek címnélkülisége, illetve a motívumok és témák előre- és visszautaló hálózata azt jelzi, hogy – miközben önállóan is helytállnak – a szövegek egységes narratívát alkotnak. Van család (apa, anya és egy keresztapa), van ház és autó. A fiú iskolába jár, van matekóra és internet, udvarolgat egy lánynak, akit Annának hívnak, és akiről sokat álmodik. Amikor a fiú beteg, a lány meglátogatja a kórházban, de végül a család elköltözik, hogy könnyebben meg tudják oldani az utókezelést. Egy kiskamasz súlyos betegséget átélve („Miután a szüleim / beszéltek az orvossal”), közel a halálhoz pozíciójából („Ugye, apa, / a meghalás / elmúlik?”) figyeli és értelmezi saját felnövésstációit. Beszél teremtésről, a semmiről, a mindenről, a hitről és az első szerelemről („Ma az iskolaudvaron / megismerkedtem Annával. […] Azóta Anna ki-be járkál rajtam, / mintha én lennék a kapu.”) Bőkezűen informál a családról, keresztapáról, a lovaglásról, a nyaralásról, az emlékekről, szabad akaratról, a túlvilágról, az Istenről és a szeretetről. És eljut egy gyönyörű önmegszólításig: „Ugyanolyan vagy, mint az ég. (…) Kitisztulsz, mint az ég.” De a Jézus hegyi beszédét megidéző utolsó sorból elmarad, hogy akik sírnak és megvigasztaltatnak, azok boldogok-e. Az életbölcsességek hálózata folyamatos reflexióra készteti olvasót: hogy is volt ez gyermekként, kamaszként, és hogy is vagyok vele most? Boldog volt-e a gyermek- és kamaszkor?
„Az új házunk kertjében / van egy hatalmas domb. / Iskola után mindig felszaladok a tetejére, / Leülök a fűre, összekulcsolom a kezem a térdemen, / és csak nézek lefelé a múltba / vagy felfelé, a jövőbe. / Szeretek így ücsörögni / az ég alatt, a föld felett.” A kötet záró verse messzire vezet: múltidézés és jövőbe csúszás – annak a bizonyos perspektívának a rögzítése, ahonnan látni az eget és a földet, ahonnan talán belátható nemcsak Kiss Ottó gyerekirodalmi munkássága, hanem az egész életmű.
Vissza a tetejére