Turczi István

Elvermelt mondatok

Variációk egy gyermekkori témára

 
forognak, hullnak
 
A korán jött, sárgás őszi szélben szavakká szórt ima módjára forogtak, hulltak a levelek. És forognak, hullnak azóta is.
 
Az Almási úti temetővel szemben laktatok. Éjjelente hallhattad az árnysuhogást.
 
Amikor nagyapád meghalt, guberáló angyalok sorfalat álltak a kocsma előtt. Fejed a gallérod alá fúrtad, ne lássák meg, hogy nem sírsz.
 
Eltervezted, hogy napnyugta után a zenében, a szavakban vagy a fában fogod tölteni az éjszakát.
 
Minden lélegzeted valaki másnak az utolsó.
 
 
négy elem
 
Megérintetted a földet. Szippantottál a levegőből. Ittál a vízből. Megégetted magad. A négy elem bizalmasa lettél.
 
Nagyanyád a temető kapujánál azt mondta, a visszafelé vezető út nehezebb.
 
Minden télen teleraktátok eleséggel a jókora madáretetőt. Volt, hogy egyszerre csipegetett ott cinke, rigó, pinty és vörösbegy. Láttad őket?, kérdezte nagyanyád, és felsorolta a nevüket. Ingattad a fejed, nem mindet. Nem baj, mondta erre ő, aki egyszerre lát mindent, nem lát semmit.
 
Ha otthon veszekedtek, te rögtön hátrálni kezdtél. A jelenlét puszta váza voltál.
 
Kellett volna egy testvér. Amikor nem volt kihez beszélned, a szavak, mint aprósütemények ragadtak a szájpadlásodhoz.
 
 
legyen valaki
 
Féltetted, amit csak te tudtál, senki más.
 
Kutyát akartál, hogy legyen valaki veled, akivel megugathatod a holdat.
 
Éjjel nézted meg, amit magadnak nappal féltél elképzelni.
 
Ha nem kaptad meg, amit szerettél volna, olyan szomorú tudtál lenni, mint a zsír nagyapád csorba szélű piros bödönének alján.
 
Minden jobb volt, amikor kerestél magadnak valami csodálhatót. Szavakat formáltál vízcseppekből, de elállt az eső, és kiszáradt a torkod.

Vissza a tetejére